Forrás: NOL

Luc Tuymans: Retrospektív (Műcsarnok)

Népszabadság * Rózsa Gyula * 2008. január 9.

Tuymans mindent megmagyaráz

Kép: Teknős Miklós Még a Morandi-hatás felfedezését sem hagyja meg nézőnek-kritikusnak Tuymans, aki maga mondja el a falon, hogy a csendesen nagy olasz nyomán festette a belga katolicizmusra utaló gyertyatartós képét. Luc Tuymans minden teremben mindent megmagyaráz.

A feliratokon közli, hogy melyik művét mi ihlette, melyikről készült magazinfotó, melyik egy bár reklámja, s melyek orvosi oktatókönyvek ábrái nyomán, nem titkolva a művészi fogásokat, az ábrák átfogalmazásának mikéntjét és miértjét sem.

Az életművel most ismerkedő magyar publikumnak látszólag könnyű dolga van. A festő, aki művészettörténetet is végzett, a kívülálló tárgyszerű tömörségével igazít el a termek, sőt a képek akasztásának sorrendjében. Helyettesítve a terjedelmes Tuymans-irodalom tanulmányait, esszéit is, amelyek rendre rámutatnak az életmű kritikai tartalmára, a belga gyarmatosítás, a holokauszt és az elmúlt évszázad egyéb viselt dolgai kiváltotta reflexiókra.

A látogatónak – ismerjük el – szüksége is van az eligazításra. A belga művész, akit a figuratív piktúra nagy megújítójaként, hogy ne mondjuk, lázáros állapotból való föltámasztójaként ünnepel az évtized, nem kényeztet el vizuális bőbeszédűséggel. Organzafüggönye egy szürkésfehér felületen átfutó, monokróm és töredezett virágos ág, Tornya így, csupaszon, névelő nélkül vázlatos szemléltető ábra, talán egy egy színnyomású építészettörténetből, Naplementéje egy világos kör, némi szürke felhőfolt, amelyből, mint írja, kivonta a színeket. De még azt a komfortot sem adja meg a nézőjének, hogy lassan belezökkenve a szűkszavúság és a szűk paletta spártai világába, végre zavartalanul közlekedjen a félig elhallgatott, elharapott formák, a vázlatos kapkodással felfestett motívumok és a fakó monotónia birodalmában. Tuymans váltogatja a stílusokat. Nem korszakonként, netán évtizedenként, ami megint csak kézenfekvő volna, hanem tudatosan vált, sokkolóan és inkonzekvensen, egyik vászonról a másikra haladva.

Ez a sokkolás persze felettébb viszonylagos, mindenesetre ez sem a célja. Hiszen Az imádó talán pópája, talán ortodox főpapja a lényegében szürkéből kiderengő világos sziluettjével, aranyló fövegdísze ellenére monokróm, réveteg, ám e révetegségben osztozik az ugyancsak 2004-es Alkony színes, ipari tájképével. Holott az utóbbi egzaktul megfestett tornyai, e tornyok élfényes és napfényes modellálása, meg a zavartalanul kék ég akár technikatudatos, büszke indusztriális panoráma is lehetne, ha egy kevéssé bátrabb volna. De nem bátrabb, Tuymansnak nem éri meg a bátorság, láthatóan nincs miért szókimondóbbnak lennie szókimondóbb stílusok alkalmazásakor sem. A Száj tulajdonképpen hiperrealista vagy fotórealista, amennyiben kíméletlenül fókuszál a képkivágás, és az ajkak ráncaiig, a fogak árnyékáig részletes az ábrázolás, csak az a kihívóan perfekt fényfelület hiányzik belőle, amely a félig megidézett törekvéseknek az éltetője volt. Az Ujjakból is hiányzik. Mikrorealista, aggályosan részletező, nagyítóközeli kép, ám zöldesszürke megvilágítása szöveg nélkül is érzékelteti azt, amit a Tuymans-felirat csaknem kajánul közöl, hogy tudniillik orvosi könyvből származik.

Nem véletlen, hogy a retrospektív kiállítás talán leggazdagabb, mindenképpen a legtöbb artisztikummal megfestett képe az A 3-as számú kiállítási tárgy. Ez üzekedő majmokat, mi több, kitömött állatok párzási jelenetét ábrázolja, egy japán termékenységmúzeum reflektorfényében. Leírás nélkül a szüzsére aligha éreztünk volna rá. A mű viszolyogtató, ámde elementáris, nevetséges, egyszersmind rettenetes pátoszú lényegére azonban feltétlenül. Az ezúttal mesteri modellálás, amelyet a bravúros sraffozás tesz teljessé, a pontosan adagolt rózsaszínek és kékek, amelyek az alapvetően most is szürkés világba belesápadnak, továbbá értelmezhető és nehezen értelmezhető képrészek drámája önmagáért beszél. El kell hinnünk a festő egyik nyilatkozatának, hogy pályája legelején rendkívül színpompásan és virtuóz módon festett. S el kell hinnünk, hogy auschwitzi latrinát színpompásan nem, csak a mostani akadozó, pont-vonalacska technikával lehet megörökíteni. Nem érezve belemagyarázásnak mindebbe a feltételezést, hogy a negyvenkilenc éves Tuymansnak felettébb megvető a véleménye a mai világról. Netán a mai képzőművészetről is.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.