Forrás: Stop!

A Magyar Honvédség idei egyik fontos feladata a haditechnikai fejlesztések felgyorsítása – nyilatkozta a honvédelmi miniszter.

Szekeres Imre hangsúlyozta: azzal, hogy tavaly lezárult a haderőreform, nem változatlanság, hanem fejlődés következik a Magyar Honvédségnél. Ismertetése szerint döntően a személyi védelmet biztosító fegyverzetet, illetve a hadsereg híradó- és informatikai rendszerét fejlesztik az idén, de beszereznek tűzszerész robotokat is.

A tűzszerész robotok például az Afganisztánban mozgó magyar járőrök munkáját segíthetik, azok segítségével robbanthatják fel például az út szélén talált bombákat a tűzszerészek.

Szekeres Imre az idei feladatok közé sorolta, hogy a szervezeti átalakítás lezárultával stabilizálni kell az alakulatok összetételét és létszámát is. Ugyancsak fontos feladatnak nevezte a honvédség új képességeivel kapcsolatos tervezési munkákat, valamint a kiképzési teendőket.

Az MTI érdeklődésére a miniszter kiemelte, hogy már tesztelnek egy olyan felderítő robotrepülőgépet, amelyet az afganisztáni magyar újjáépítési csoport használhatna a jövőben. Ismertette, hogy több típust is szeretnének megvizsgálni – lengyel, izraeli, német és török eszközökről is szó van.

Mint mondta, a tesztek során figyelembe veszik egyebek között az afganisztáni éghajlati és rádiófrekvenciás viszonyokat is. A honvédelmi miniszter kedden az új év alkalmából köszöntötte a Budapestre akkreditált katonai attasékat. Beszédében kiemelte, hogy Magyarország elkötelezett a stabilitás elősegítésében a Balkánon és Afganisztánban is.

Mint mondta, a parlamenti pártok támogatják azokat a missziókat, amelyeket a Magyar Honvédség a Balkánon és Afganisztánban végez. Hangsúlyozta: a honvédelem legfontosabb ügyeiben nemzeti közmegegyezés van. A miniszter a rendezvényen kiemelte, hogy idén ősszel Budapesten rendezik a NATO informális védelmi miniszteri találkozóját, amely lebonyolításában a katonai attaséknak is szerepe van.

Comments are closed.