Nemcsak a híres Arany utcácskát, de a Király utat, amelyen a cseh királyoknak Vysehradról a prágai Várba (Hradzsin) tartó koronázási menete vezetett, zsidó sírkövekből készült utcakövekkel burkolták be – mondta Tomas Kraus, a Csehországi Zsidó Közösségek főtitkára a Respekt című hetilapnak.
„Saját szememmel láthattam a burkolóköveket, amelyeknek a hátulsó lapján héber nyelvű felirat volt” – mondta Kraus az interjúban, amelyet a hetilap hétfőn megjelent számában közölt.
„Nem tudom pontosan, honnan származnak, de a munkát a Király úton az 1980-as években végezték” – tette hozzá. – „1989 után természetesen tudni akartunk, mi történt a kommunista időkben elpusztított zsidó temetőkkel. Kiderítettük, hogy tíz lerombolt temetőből a sírköveket különböző kőfaragó cégeknek adták el” – mondta Kraus.
„Ugyanakkor nem dokumentáltuk, hogy ez pontosan hogyan történt, és mennyi sírkő esett a burkolókőgyártás áldozatául” – tette hozzá Kraus.
A probléma nemcsak Prágát érinti – írta a Respekt. Számos cseh kisvárosban a lakosok a házuk környéki utak kikövezésére használták fel a sírköveket. Az a hír járja, hogy az észak-csehországi Roudnice nad Labemben teherautóval rombolták le a temető falát, hogy hozzájussanak az „építőanyaghoz” – írta a Respekt.
A kommunizmus éveiben a zsidó közösség néhány tagja – többen kommunista vezetőként – is részt vettek a jövedelmező üzletben a hetilap szerint. Minőségi gránitot árusítottak újabb temetőkből, előidézve így a pusztulásukat – tette hozzá a cikkíró.
„A Prágai Zsidó Közösség számos sírkövet adott el szocialista cégeknek” – írta 1998-ban a Ros Hodes, a Csehországi Zsidó Közösség folyóirata.
Ez olyan hivatalos személyek közreműködésével történt, akik nagyon jól tudták, mennyire tisztelik a zsidók a temetőket és a sírok nyugalmát” – így a Respekt.
A sírköveken Isten neve és Tóra-idézetek szerepelnek, így tilos rajtuk taposni – írta a hetilap.
január 8th, 2008 at 10:12
Ez azért nem zsidóellenes provokáció!
A zsámbéki gyönyörű templom földrengés áldozata lett. Bárhová lépsz a faluban, a szépen faragott kövekkel találkozol: házakba, kerítésbe, lépcsőkbe, utcakövekbe ágyazták a katedrális maradékait. A kövek tovább élnek! Így van ez Indiától Egyiptomig, Sziriától Izraelig: ősi köveken lépkedsz – ezért is csodálatos Jeruzsálem!
január 8th, 2008 at 11:09
de nem szent idézeteket tartalmazó sírköveken!
január 9th, 2008 at 12:18
Lehet hogy nem lesz túl népszerű az állásfoglalásom, de ez az egész akkor lehet gond a szememben, ha a sírban fekvő illetőnek még élnek rokonai-barátai, akik emlékeznek rá. Különben meg, szerintem magasabb szempontból nézve a kérdést, az emberek megbecsülését nem haláluk után kéne elkezdeni, hanem még életükben. Speciel egészen biztos, hogy _én_magam_ tutira jobban örülnék neki, ha még életemben kezdenének el szeretni, mint halálom után, ha még életemben lennék híres és nem halálom után, ha azt a pénzt amit majdani síromra és annak gondozására költenek, most adják nekem amíg élek…
Ami meg Istent illeti, szerintem – ha létezik egyáltalán – akkor annyira hatalmasabb az embernél, hogy az ő végtelen irgalmában úgy merülnek el az emberek apró vétkei, mint a kavics az óceánban. És most akkor ha én egy szent idézetet rávések a házam falára, akkor az örökké ott kell álljon, és sosem szabad lebontani a házamat? Halálom után sem?! Furcsa lenne. Isten biztos sokkal jobban örül annak, ha a teremtményei szeretettel gondolnak rá. És ha úgy felfejlesztik Izraelt, talán más országokat is, hogy az méltó legyen az ő nevéhez! A szememben egy efféle hajcihő eléggé kicsinyesnek tűnik. Miért nem azzal törődik az a nép, mely magát kiválasztottnak tartja, hogy büszkén vághassa a világ szemébe, hogy „Igen, én zsidó vagyok, és nézzétek csak meg a hazámat, hát nem remek dolog tán zsidónak lenni?! Ugye hogy mi vagyunk a kiválasztott nép, lám a világ egyik szuperhatalma vagyunk, gazdaságilag, katonailag, művészetileg, a gyermekeink boldogok, és mindenki tülekedik hozzánk befogadást kérni!”
Ha ezt elérnék a zsidók, na az valami volna. Erre mutató halvány jelek különben vannak is, de azért ez még „nem az igazi”, még sokat lehetne fejlődni..,.
január 10th, 2008 at 05:06
Basszus… azért engem kirázott a hideg. Belegondolok, hogy mondjuk nagyapám sirkövén taposnak emberek ezrei, százezrei…. hát nem is tudom…. az igaz, hogy az életében kell szeretni azt aki fontos nekünk, de nem hinném, hogy a sírkövekből utcát kellene csinálni… ennyi erővel a temetőben is bárki taposhatna rajta, vagy rugdoshatná… aztán ott vannak a kóbor kutyák, némely érdekes etikával rendelkező ember, akik mind el tudjuk képzelni, hogy miket csinálnak az utcákon… szerintem ez gyalázatos tett volt. Ha nem ilyen lenne a világ, akkor lehet, hogy másképp gondolnám.
január 11th, 2008 at 10:10
Minden, a világon MINDEN anyagnak az a sorsa, hogy idővel újrafeldolgozzák így vagy úgy, mert a Világon semmi sem örök, csak a Változás. Miért lennének ezalól kivételek épp a sírkövek?! Amit írtál, nem ellenérv, mert te ugye nagyapád sírkövével példálództál, de én is azt mondtam, ilyet ne lehessen tenni olyan sírok anyagával, melyben fekvő illetőnek még élnek rokonai. Nagyapád a te rokonod, elveim szerint annak a sírkövével ezt nem szabadna megtenni. De ha senki rokona nem él valakinek (aki TUD RÓLA hogy ő annak rokona), nos, akkor miért is ne?
A víz is amit megiszol, olyan, hogy valaki valamikor már megitta és emiatt kipisilte vagy kiizzadta. mert sokkal több molekula van egy pohár vízben, mint ahány pohár víz az egész Földön, márpedig sokkal több pohár vizet megittak az élőlények az Élet fennállása óta, mint ahány pohár víz van a Földön. Tehát teljesen mindegy mit iszol: olyasmit iszol, mely valaha, ősidőkkel ezelőtt pisi volt. Valószínűleg persze nem emberé, hanem állaté. Na és?! MOST nem az. Átalakult, és jól van ez így.
Nem lehet lecövekelni a múlt mellett. haladni kell, s a jövővel foglalkozni. Aki a Történelem kereke elé akar állni hogy megállítsa – azt a kerék eltapossa.