Forrás: Népszava

George Bush amerikai elnök ma reggel Izraelbe érkezik, elnökségének hét éve alatt először keresve fel a zsidó államot – ahonnan az­után más térségbeli országokba is ellátogat. Jeruzsálemben találkozni fog Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, majd Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel – és habár Bush egyik elsődleges célja előmozdítani az izraeli-palesztin béketárgyalásokat, az elnöki hivatal szerint aligha kerül sor egy Bush-Olmert-Abbász hármas csúcsra.

Izraeli békeaktivisták az illegális települések felszámolását követelik Ciszjordániában Fotó: Reuters Úgy az izraeliek mint a palesztinok jó pontokat igyekeznek maguknak szerezni a Bush-látogatás előtt és alatt. Jeruzsálemi kormánykörök szerint Olmert ismételten kötelezni fogja magát arra, hogy Bush „útiterve” értelmében felszámolja a törvénytelenül létesült településeket a megszállt területeken. Ez azért is aktuális, mert az amerikai elnök a napokban egy arab tv-állomásnak adott interjúban megismételte ilyen irányú elvárásait. De mint a Haarec című izraeli napilap tegnap megjegyezte, az izraeli kormány már 2003 májusában kötelezte magát, hogy kiüríti a településeket – de minden ígérete azóta is papíron maradt. Hivatalos adatok szerint most 103 ilyen település létezik, közülük 50 azután alakult, hogy Ariel Saron akkori miniszterelnök 2001-ben ígéretet tett Bushnak felszámolásukra. 2002-ben 31 települést ürítettek ki, 2005 után ötöt; 35-ben tovább folyt az építkezés az elmúlt fél évben. A 103 illegális település közül 75 palesztin magántulajdonban lévő földeken épült.

A jó pontok megszerzésének érdekében a palesztin biztonsági szervek az elmúlt napokban Ciszjordániában 250 Hamász-aktivistát tartóztattak le. Még ha nem is bizonyosul be, hogy többségüket néhány nappal később szabadon engedték – ez édeskevés ahhoz, hogy cáfolja azon vádat, mely szerint az elmúlt években a palesztin hatóságok sem teljesítették az „útitervben” vállalt kötelezettségüket és vajmi keveset tettek a terrorszervezetek lefegyverzése és a terrorakciók megakadályozása érdekében. Még azelőtt sem, mielőtt a Gázai övezetben a Hamász megszerezte volna a hatalmat.

Valószínű tehát, hogy az izraeli vezetők a palesztinok mulasztásaira, a palesztinok pedig az izraeliekére fogják felhívni Bush elnök figyelmét. Ennek ellenére Bush kifejezte reményét, hogy hivatali ideje végéig, vagyis 2009 januárjáig sikerül nyélbe ütnie az izraeli-palesztin megegyezést. Abbász munkatársa, Szaeb Arekat szerint a palesztinok most épp ennek az ígéretnek a hangsúlyozott megismétlését várják Bush elnöktől.

Az amerikai elnök látogatását ­óriási biztonsági intézkedések előzik meg Izraelben. Jeruzsálemben a látogatás napjaiban annyi útlezárásra számítanak, hogy napokig zűrzavaros lesz a városban a közlekedés és jeruzsálemiek ezrei Tel-Avivba és más izraeli városokba menekülnek, hogy elkerüljék a káoszt. Annál is inkább, mert az al-Kaida felszólította a mozlim radikálisokat, hogy robbantásokkal és merényletekkel fogadják a térségbe látogató amerikai elnököt.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.