Fotó: Reuters Ismeri a vágy törvényét, a szenvedélyek labirintusát, az eleven húst. Része volt rossz nevelésben éppúgy, mint visszatérésben. Megörökített asszonyokat a teljes idegösszeomlás szélén, tűsarokban, szülés, haldoklás, sőt feltámadás közben. Mindent elmesélt az anyákról, leginkább a sajátjáról. Pedro Almodóvar világa a miénk. Rémisztő és nevetséges, árnyékban is fénylő. Groteszk, harsány, melodrámába illő, könnyes nevetésre ingerlő. Élet és fantázia mélységeit a látszatokkal párosítja. „Nem árt, ha egy rendező rokonszenves, optimista, ráadásul szexi” – állítja. Minden, ami lényeges, benne van a filmjeiben: a Franco-rezsim poros emlékeitől a madridi underground értelmiség útkeresésén át a máig.
Az almodóvari kuriózumok ínyenceihez, a szabad képzettársítások játékosaihoz szól az a kétszázötven oldalas, fotókkal, képkivágásokkal gazdagon illusztrált kötet, amely nemrég látott napvilágot Spanyolországban, Franciaországban és Itáliában. Szerzője Frédéric Strauss filmes újságíró, kritikus, Almo közeli barátja. Az olasz kiadó találóan a Mindent magamról címet választotta Pedro színes, szabad vallomásaihoz moziról, nőkről, családról, neveltetésről. Rajzok, kollázsok, részletek szerepelnek benne többek között a Kollektív erekció című fényképregényéből, családi fotók, a La Mancha-i bérház díszletvilága. Közös felvétel a kerti padon a zoknit kötögető mamával, akinek Pedro tartja a gyapjúfonalat. Egy alig felismerhető, bajuszos srác a katonaévekből. Szivarral a szája szegletében, torreádornak öltözve a Matador promóciós plakátján. Elhízottan, őszülő fejjel, amint éppen a transzvesztitajelmezben megszépült Gael García Bernalt instruálja a Rossz nevelésben. Victoria Abril fehér hálóinge a Kötözz meg!-ből. Penélope Cruz ollója, ami gyilkolásra és paprika- vágásra egyaránt használatos. A Beszélj hozzá! kómában fekvő lányának Hamupipőke-szépsége. Ahány kép, annyi kérdés és hozzáfűzött magyarázat. „Mi foglalkoztatott A vágy törvényében?” „Talán az, hogy a vágy törvénye alá van rendelve olyan fizikai törvényeknek, mint a gravitáció. Semmi nem tiltja meg neked, hogy az ablakból kiugorva repülni vágyj, mindamellett a gravitáció törvénye miatt összetöröd magad. Szóval kivetheted magad az ablakon, de mindenképpen a földön kötsz ki.”
„A modern lányok egyedül maradnak a Pepi, Luci, Bum és a többiek című filmed tanúsága szerint.” „A szabadság magányossá tesz. Nehéz megszokni. A nőknek könnyebb, mint a férfiaknak, mert a nők jobban ismerik a szolidaritást. Még ha egyedül is vannak, mindig gondoskodnak egymásról. A férfiak nem.”
„Miért szakadt meg az alkotói kapcsolat Carmen Maurával Az asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén után?” „Mert kapcsolatunk túllépett a szakmai kereteken, és mindkettőnknek a kárára vált volna.”
„Hogyan fedezted fel Antonio Banderast?” „Éppen akkor jött fel Malagából Madridba. Egy színdarabban epizódszerepet játszott, amit történetesen láttam, és azt gondoltam, mozisztár lehet belőle. Evidens volt számomra, hogy filmszínésznek született.”
A könyv legszebb lapjai a mamáról szólnak, akinek szinte minden filmjében valamilyen kisebb szerepet szánt. „Bizonyos emberek azt gondolják, hogy a gyerekek csak úgy megfogannak egy napon, holott hosszú múlt áll mögöttük még a világrajövetelük előtt” – mondta Lorca. Az anyák egy életre elkísérnek minket. Semmit nem kell tenniük azért, hogy fontosak, felejthetetlenek, egyediek legyenek. Az anyák mindent kibírnak. Sokat tanultam az édesanyámtól anélkül, hogy ennek akár ő, akár én tudatában lettünk volna.
Tanultam tőle valami lényegeset a munkámhoz, a fikció és a valóság közötti különbséget. A valóságnak szüksége van arra, hogy kiegészítést nyerjen a fikció által ahhoz, hogy megkönnyítse az életet. Apám keresetét azzal egészítette ki anyám, hogy elvállalta levelek írását és felolvasását. Nyolcéves voltam: többnyire én írtam a leveleket, és ő olvasta fel a szomszédokét. Gyakran meglepően tapasztaltam, hogy az anyám által felolvasott szöveg nem felelt meg a levélben leírtaknak, részben kitalálta a szöveget. A szomszédoknak erről nem volt tudomásuk, mert az általa kitalált szöveget az életükből vette, és ők elégedetten távoztak a hallottak után.
Azt követően, hogy rájöttem, anyám nem mindig tartja magát az eredeti változathoz, egy napon a szemére vetettem. Valami olyasmit mondtam neki, hogy „Miért olvastad neki azt, hogy soha nem felejti el a nagyanyját, és nosztalgiával emlékszik vissza arra, amikor a haját vágta a mosdótálban, amikor még csak említést sem tesz a levélben a nagyanyjáról?” Mire anyám azt felelte: „De hát láthattad, mennyire örült!” Igaza volt. Anyám kiegészítette a levelek hiányosságait, azt olvasta fel a szomszédoknak, amit hallani akartak, olykor olyasmit is, amiről a levél írója megfeledkezett, de szívesen felvállalta volna.”
A gyerekkoráról szólva Almodóvar az első olvasmányélményeit említi. „Kilencéves lehettem, amikor megvettem az első könyvemet. Senki nem mondta, hogy mit kellene olvasnom, se nem tanácsolta, hogy ezt vagy azt a könyvet vegyem a kezembe. Mindent magamtól fedeztem fel, és kezdetben bizony nagyon átlagos könyvekről volt szó. Tekintettel arra, hogy egy kis faluban éltünk, a nővéreim és anyám egy nagy spanyol áruház, az El Corte Inglés katalógusából rendelték meg az olvasnivalókat. Számomra ez felért egy múzeummal. A megvételre kínált árucikkekről készült fotókon keresztül találkoztam először az esztétika fogalmával.”
Egy magafajta vidéki, bigott katolikus vallásban nevelt kisfiú számára, aki papneveldében ismerkedett a világgal, alapvető kérdés volt a bűntudat. Minderről az alábbiakat vallja: „A bűntudat érzete szorosan összefügg a neveltetésemmel. Az én nemzedékem spanyol fiataljainak az életében ez lényegi kérdés volt. La Mancha környékén sok sorsot kerékbe tört ez a fajta nevelés, valóságos büntetés volt. Ám egy évvel azután, hogy távoztam a papneveldéből, visszataláltam a saját természetemhez, amelyik elutasítja a bűntudatot. Tudatában vagyok a bűneimnek, de nem gyakorlok bűnbánatot. Azóta is távol áll tőlem a bűnbánat zsidó-keresztény >>találmánya«.”
Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna egy pályakezdő rendezőnek a saját tapasztalataiból kiindulva, Almodóvar az alábbi válasszal szolgál:
„Mindenekelőtt rokonszenvesnek kell lennie egy filmesnek, máskülönben képtelen elnyerni annak a legalább húsz embernek a jóindulatát, akik ingyen dolgoznak vele, hogy elkészíthesse az első rövidfilmjét. Továbbá meg kell győznie azokat, akik kifizetik a negatív árát. A második rövidfilm elkészítéséhez már kitartás, némi cinizmus és konokság szükségeltetik. És persze nem árt, ha az ember kondícióban tartja magát, a fizikumát éppúgy edzi, mint a szellemi kapacitását. Machiavellistának kell neki, mert azok, akiket elsőre sikerült lenyűgözni, másodjára csalódhatnak benned.”
A legmeglepőbb vallomással siker és boldogság kapcsolatának témakörében szolgál Pedro: „Amikor a tükörbe nézek, nem azt az embert látom, akinek a birtokában van a boldogság, a jólét és a vidámság titka pusztán azért, mert az alkotásait elismerik. A szakmai siker semmit nem biztosított számomra. Talán csak lehetővé tette – és ez rendkívül fontos -, hogy tökéletes szabadságban és függetlenül alkothassak. Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges különválasztani a tartós és az átmeneti sikereket. Engem gyakran a divatos rendező képével azonosítanak, a szó legfrivolabb értelmében. Ebben az utóbbi korszakomban mélyebb sikerek értek, jobban elismerik a rendezői kvalitásaimat. Mindez örömmel tölt el, még ha paradoxonként is élem meg, hiszen az életemre mindennek nem volt különösképpen pozitív hatása. Vélhetően azért, mert egybeesik a brutális ráébredéssel az idő múlására – főként anyám halála miatt. A bölcsek azt mondják, hogy amikor valaki elveszíti az anyját, az idő gyorsabban kezd múlni. Meglehet, hogy mindez a korommal is összefügg. Mindenesetre nagyon éles az időre eszmélésem… Évtizedeken át gondolkodtunk a jövőről, ami valósággá vált. Szeretném megtalálni a helyemet ebben a folyamatosan változó mában. Ablakot nyitni annak a megértésére, ami kívül zajlik, máskülönben képtelen vagyok lépést tartani a változásokkal. A Volverrel lezárult az életemben egy korszak, és valami újjal szeretnék találkozni. Mind a magánéletemben, mind a szakmai életemben szükségem van változásokra, akkor is, ha úgy érzem, ez csupán hiú vágy a részemről.”
Szentgyörgyi Rita
