A nyolcvanéves Bacsó Péter a pályáról és az üdvtanról
Népszabadság * Varsányi Gyula * 2008. január 5.
Kötéltánc tragikum és komikum között
Kép: Móricz Simon Szép születésnapi ajándékkal lepte meg magát a holnap nyolcvanéves Bacsó Péter. Elkészítette legújabb játékfilmjét, amelyet még a tavasz előtt bemutatnak. A címe: Majdnem szűz. A rendező elárulja lapunknak, titkon mindig érzi, jót csinált-e, vagy rosszat. Ez most jó.
Prostituált a főhős, akit egy fiatal, tehetséges színésznő, Ubrankovics Juli alakít. A Lumnitzer nővérek után ismét a Népszabadság egyik cikkéből merített témát: uniós támogatással prostituáltaknak indult menedzsertanfolyam. A hősnő intézeti lány, aki tizennyolc évesen kikerül az utcára, lesülylyed egészen az országúti prostitúcióig, és onnan kapaszkodik vissza. – De nincs hepiend, csak távlatos befejezés – fűzi hozzá.
A riporter két nagy korszakot különböztet meg rendezői pályáján. (Dramaturgként, forgatókönyvíróként, Dialógstúdió-vezetőként is nagy életművet alkotott.) Az egyik 1968 és 1971 közé esett (Fejlövés, A tanú, Kitörés, Jelenidő), a másik 1981 és 1986 közé (Tegnapelőtt, Sértés, Te rongyos élet!, Hány az óra Vekker úr?, Banánhéjkeringő). A rendező bólint, elfogadja. – A hatvanas évek vége nyitottabb hazai és nemzetközi légkört teremtett – indokol. – Ám az 1969-ben elkészült A tanú föld alá szorítása ellenkező irányban hatott rám – utal a jó tíz évig betiltott, mára kultuszfilmmé vált alkotásra. – Ez volt Európában az első film, amely nyíltan szembenézett a sztálinista korszakkal. Ha elkészülte után bemutatják, talán másként alakul a pályám. Öt évvel később Cannes-ban láttam Wajda fantasztikus ünneplését, amikor vetítették a Márványembert. Az számított revelációnak, A tanút még sokáig csak suba alatt vetítették.
Munkástémájú filmek, majd olyan szatirikus munkák következtek, mint az Ereszd el a szakállamat vagy a Zongora a levegőben. Két filmjét tartja sikerületlennek: az Áramütést és a Riasztólövést – 1977 nem volt szerencsés év. Úgy érzi, az iróniához, a groteszkhez, a tragikum és komikum közötti kötéltánchoz van tehetsége – hiányoznak e két filmjéből.
Aztán arról beszélünk, ő is elindított színészeket, másoknak – a többi között Básti Julinak, Udvaros Dorottyának, Igó Évának, Nagy-Kálózy Eszternek, Kállai Ferencnek, Őze Lajosnak – olyan parádés szerepeket adott, amelyek valósággal összeforrtak személyiségükkel. – Kállait A tanú alapján máig Pelikánnak nevezik, ha meglátják az utcán – idézi fel.
Egyik kedvenc filmje az 1981-ben készült Tegnapelőtt (a másik a Te rongyos élet!). Önéletrajzi ihletésű, a Nékosz-nemzedék tündökléséről és tragikumáról szól. Még dörögtek az ágyúk 1945-ben, amikor ő már Madiszt szervezett – említi ezt is. Kertész Imre írja, akkoriban látta az utcán, amint megkergette fasiszta tornatanárát. Arról szól a Tegnapelőtt, hogyan vállalt küldetést e nemzedék, majd hogyan árulta el az eszmét, amely mellé szegődött. Hogyan vált kollaboránssá.
– Bennem mindig élt a vágy egy igazságos és emberséges társadalom iránt – mondja. – Filmjeimben támadtam a bürokratikus, álszocialista rendszert. Azt hittem, születhet valami ennél sokkal jobb. A tapasztalatok egyelőre nem igazolják. Fölemelem a kezem, nem hiszek már üdvtanokban. Ezt föladtam.
A filmkészítést nem.
Eszményképe Chaplin, Fellini, Bunuel. Azok, akik egyesítették a közönségfilmet és az intellektust. Akiknek a munkáit sokan megnézték, szerették. Saját rendezői credója máig így szól: a jó filmet sokan megnézik.
