Szívhang
Eddig nekem a Chris Rea-féle tetszett legjobban a pokolba vezető utak közül, ha meg már ott leszek, majd Vergiliusra és Dantéra fogok hagyatkozni. Nem félek a pokoltól, egyelőre még abban sem vagyok biztos, létezik-e. Úgy értem, a földi poklokon kívül. Az interneten gyakran bóklászó barátaim időnként mulatságos irományokkal örvendeztetnek meg, így jutott el hozzám az Amerikai Magyar Népszava 2007. december 5-i száma, melyben Ungvári Tamás a pokolba vezető út egy újabb változatát ismerteti. Szerecsenmosdatók címmel írt dolgozatot a Magyar Írószövetségről, pontosabban a legutóbbi közgyűlés a kiindulópont. A cikket olvasva megértem, miért nem merte Magyarországon közölni beteges elmefuttatását, melynek lényege, hogy bár a tagok között nincs egyetlen Nobel-díjas sem, s amelyből „Csoóri Sándor Nappali Hold címen közreadott jegyzetei nyomán rajban léptek ki rasszizmusra érzékenyebb művészek”, ő mégsem lépett ki. „Én ebből a szervezetből nem léptem ki. Nincs végítélet tanúk nélkül. Szeretnék ott lenni a kapuzárásnál. Kis taligámmal segíteném a költözést, egymagam húznám a Csoóri, Döbrentei Kornél, Tóth Erzsébet összest akár a pokol tornácára.”
Személyes érintettként annyit fűzök hozzá, hogy nincs kifogásom a társaság ellen, megtisztelő lesz mellettük taligázni a pokol felé. Megnyugtatom Ungvárit, nem egyedül húzza azt a taligát, sokan segítenek neki, és nem kell feltétlenül az írószövetség tagjának lenni ahhoz, hogy e nemes műveletet végezhesse. Vannak jó páran, akik enyhén szólva megpukkadnak dühükben, hogy ez a szövetség még mindig létezik, dacára annak, hogy mindent megtesznek megfojtásáért. Az a zsurnaliszta, aki a Népszabadság vezércikke helyén írt nem sokkal a közgyűlés után, hozzá hasonló indulatokkal az írószövetségről, ha jól tudom, soha nem volt tagja a szervezetnek, mégis nyugodtan vonszolhatja a neki nem tetszők taligáját a pokol felé. Attól tartok, Ungvárinak nincs miért ott maradnia. Nem értem, miért nem lépett ki már hamarabb. Ha előbb nem, a Nappali Hold idején. Ő talán nem érzékeny a rasszizmusra? Nemhogy nem lépett ki, hanem – jóval az után, hogy Csoórit fasisztának könyvelték el Németh Lászlóval, Illyéssel és másokkal együtt – még cikket is küldött a Kortársba. Egy sértett dilettáns dühétől fűtve, most ezt is felhánytorgatja a szerkesztőknek. „Idemásolom az Írószövetség folyóiratának ünnepélyes elutasító nyilatkozatát, amelyet az Írószövetség egyik tagjának, vagyis nekem küldtek csaknem évtizede.” És másolja: „Közlésére nem vállalkozunk, mert az elmúlt években tapasztalt közéleti és politikai megnyilvánulásaid alapján úgy látjuk, hogy szemléletmódod, véleményed sok ponton ellentétes azzal a programmal, amelyet a Kortárs ez idő alatt is és a mai napig is magáénak érez.” Nem értem, hol itt a hiba. Miért akar Ungvári az általa oly pokolravalónak tartott társaságban megjelenni? És miért baj az, ha a pokolravalók pontosan tudják, hogy nem tartozik közéjük?
Hiszen ott van neki a Népszabadság, az És, az ATV meg az Amerikai Magyar Népszava. Szerintem rá kéne jönnie, hogy nem való az írószövetségbe. Azok közé, akik erejüket megfeszítve, méltósággal küzdenek a szervezet létéért. Mindazok, akikről Ungvári megfeledkezik, és akiket néven nevez: Alexa Károly, Ács Margit, Szigethy Gábor, Kis Pintér Imre.
Menjen Ungvári máshová a taligájával.
Tóth Erzsébet, író, költő
