Forrás: Emih

Úgy tűnik az amerikai reform zsidóság is kezd ráébredni az eredeti hagyományok értékére. – derül ki a JTA zsidó hírügynökség decemberi beszámolójából. Sue Fishkoff beszámolójából kiderül, hogy egyes helyeken már a hagyományos mechitza választja el a reform zsinagógákban is a férfiakat a nőktől. Két új könyv is megjelent a férfiak sprituális igényeiről és szükségleteiről, valamint egy peszachi Haggada férfiak számára. A reformjudaizmus a kongregációkban bekövetkezett nemi eltolódás miatt egyre inkább feminizálódik. Így viszont a férfiak teljen háttérbe szorultak, és egyre kevésbé vesznek részt a vallási és közösségi életben. Miközben a feminizmus jegyében a nők is elkezdtek tfilint, kipát viselni a férfiak erről leszoktak és a szertartásokon is kevésbé vesznek részt. A zsidó ifjúsági szervezetekben több lány vesz részt, mint fiú. A nők és az asszonyok tevékenyebbek a zsinagógákban, a zsidó közösségi központokban és a szövetségekben. És ez az arány tovább romlik. A női egyenjogúság oltárán azonban a mozgalom nem akarja a férfiakat feláldozni. Egy további érdekes jele ez az utóbbi évek trendjének, amelyben a reform egyre inkább visszafordul az autentikus hagyomány irányába.

Comments are closed.