Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2008. január 3.
A leszakadó Magyarország és a közhiedelmek
Marosán György a Népszavában közölt írásában azt állítja, hogy a közhiedelemmel szemben „nem azért gyenge egy adott tanuló teljesítménye (következésképpen kerül be nehezen az egyetemre, lesz kicsi karrieresélye, rossz az egészségi állapota, alacsony életjövedelme és rövid a várható élettartama), mert vidéken él, szegény szülők gyereke és hátrányos helyzetű körzet iskolájában tanul. Alapvetően nem az iskolán (a tanmeneten, az eszközellátottságon és a tanárokon) múlik a felnövekvő nemzedék tudása és motivációja. Nem az – úgymond – antidemokratikus iskola, a nem megfelelő tananyag, a túlzó követelmények, még csak nem is a tanárok alacsony fizetése (nemzetközi összehasonlításban, viszonylagosan, a finn pedagógusok meglehetősen keveset keresnek) az oka a fiatal nemzedék gyenge iskolai teljesítményének. Társadalmunk leggyengébb láncszeme – az oktatás szempontjából is – a család.
Az elmúlt három évtized során a korábban homogénnek gondolt társadalmunk szinte észrevétlenül két – alapvetően – eltérő életmódú közösségre esett szét. Ám az egyre áthidalhatatlanabb szakadék nem az ország nyugati és keleti régióit, nem a vidéket és a várost, nem a földművelésből és az iparból élőket, hanem a családi kultúrákat választja el egymástól. Az egyikben a globális gazdaság és a polgári értékrend a meghatározó: teljesítmény, fegyelem, tanulóképesség, tolerancia, a szabályok, és a törvények követése, hajlandóság az új befogadására, a változás elfogadására. A másikban inkább a teljesítmény-követelmények előli kitérést, a fegyelem elutasítását, a szabályok kijátszását, a változásoktól való elzárkózást, a berögződött viselkedés megváltoztatásának agresszív visszautasítását, a másság iráni intoleranciát tekintik követésre méltó mintának.”
>
Szorosan kapcsolódik a témához lapunk mai cikke: „>
Kedves klubtársak, tombola!
Egy nyugdíjasklub fergeteges bulijáról számolt be „Szemben az idővel” címmel a 168 ÓRA című hetilapban Lampé Ágnes. Ízelítő a riportból:
„”Óóó, egy Alfa Rómeóóó, vap sua, vap-vap sua… Véled lenne benne jó” – fújja majd száz nyugdíjas tánc közben a retróslágert. A „göndör, dús hajad fúúújná a széééél” refrénnél a visszahúzódóbbak is bekapcsolódnak. Pörögnek a párok a parketten: rokis, lábtekerős-tvisztes figurák mellett keringő- és néptáncelemek is beleférnek. Zalatnay Cini „Mindig kell egy barát”-jára már valósággal csápolnak. Nagy a hangulat a Pataky Művelődési Házban, ahol kéthetente rendez zenés-táncos délutánt Kőbánya legnagyobb nyugdíjasklubja. Bejáratott DJ, „szinti”, ezerdalos repertoár.
Az első óra után szusszanás. Asztalhoz ülnek a tagok. Előkerül az alkalomra készült pogácsa, zserbó, szendvics. És egy kis kontyalávaló.”
Mikor kezdünk öregedni? A riporter Popper Péter pszichológust idézi, aki szerint az öregedés nagyon is egyéni jelenség. „Akkor kezdődik, amikor az ember már nincs úton. Van, aki harmincévesen vén, más hetvenen túl fiatal.” A pszichológus szerint az öregség kiszolgáltatottá tesz, mindent elvesz.
Popper szerint az utóbbi időben romlott a helyzet. A világ haszonelvű. „Az öregekre úgy tekintenek, mint akiket csak „el kell tartani”. Megvetik és lenézik őket.”
„Felőrli magát a romániai magyar gettó”
A hvg.hu Parászka Borókával, marosvásárhelyi lapszerkesztővel közölt interjút. (Aki az interjúban eloszlatja a tévhitet, miszerint Parászka Boróka a Magyar Narancs főszerkesztőjének álneve lenne…) Parászka Boróka a román-magyar viszonyt új megvilágításba helyező, olykor provokatív írásaival vált ismertté a magyarországi közéletben is. A hvg.hu bevezetője szerint: „Román film nyerte 2007-ben a cannes-i Arany Pálmát és az Európai Filmakadémia díját. Valami új történik a szomszédunk kultúrájában, ami nagy érdeklődést kelt Európa-szerte. De mit tudunk erről mi itt? Miért fűznek minket Romániához még mindig előítéletek, neheztelések és nosztalgiák? Szemellenzőnk kitakar valami fontosat a képből. Ami odaát történik, az ideát is történik.”
A romániai magyar kultúráról így vélekedik:
A Heti Válasz karácsonyi dupla számában Szőcs Géza-írás jelent meg „Hat Wass-paradoxon” címmel. A 2. pontból (amely „A közéleti Wass Albert egyáltalán nem az volt, akinek gondolják” címet viseli) idézünk:
„Először is – és egyfelől – nyilvánvalóan nem volt háborús bűnös, és nem bizonyítható, hogy antiszemita lett volna. Utóbbi állítás mellett és ellen csak közvetett érvek hozhatóak fel” – írja Szőcs Géza. – „A „mi antiszemita grófunk”, az „egyetlen szórakoztató fasiszta” stb. típusú szóképek fedezet nélküli sztereotípiák.”
Nem bizonyítható? Wass szövegei segíthetnek. Wass Albert 1993-ban Az évszázad legnagyobb félrevezetése címmel publicisztikát közölt az Új Világban. Cikkében a magyar néphez való hűtlenséget kérte számon a zsidóktól. Szerinte valahányszor a magyarok a Habsburg megszállók ellen harcoltak a szabadságért, ők mindig az ellenfél oldalára álltak, és valahányszor egy felkelést levertek, egynéhány zsidó megkapta részét a hazafiaktól elkobzott földekből. Bűnül rótta fel Kun Béla és a Szamuely testvérek terrorját is, majd a II. világháború utáni hatalomátvételt. „Visszatérve a német „haláltáborokból”(sic!), vezető pozíciókba lettek helyezve, kereskedve a kifosztott ország megmaradt javaival, de mindenekelőtt a büntetések végrehajtásával lettek megbízva, amit a kommunista kormány határozott kiosztani azoknak, akik a „rendszer ellenségeinek” minősültek”.
További részletek: > „Nem tudom, mennyiben lehet erdélyi magyar kortárs kultúráról beszélni. Itt nagyon nagy felelőssége van a magyarországi kultúrpolitikának. Az első fázisban a rendszerváltás utáni időszakban minden a megőrzésről szólt. Megmaradni, hagyományt őrizni. Aztán az egyetemes magyar kultúra megteremtéséről, hogy tehát nincs különbség ottani és itteni között, ami magyar nyelven íródik az a magyar irodalom része, egyenrangú író Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc. Lefutott ez a két fázis és közben senki nem gondolt arra, hogy más-más terekben élünk, mozgunk. Kulturális cserékben kellene részt vennünk, s ha van olyan, hogy erdélyi magyar kultúra, akkor a legnagyobb értéke mégiscsak az lehetne, hogy hogyan tud ebbe a kelet-európai hálóba beépülni és hozzátenni a magáét. Én nem látom, hogy felismerné a nexusait és keresné a kapcsolódásokat. Szlovákiában például más a helyzet, érdekes volna felfejteni, miért. Közben az is igaz, hogy a románok se fedezik fel maguknak a magyar kultúrát. Három-négy szerzőt fordítanak most már húsz éve. Kevés az ismeretük, a rálátásuk. Itt sokat tehetne a romániai magyar kulturális intézményrendszer. De hol van ilyenkor, és hol vannak az emberei? 2007-ben Szeben volt Európa kulturális fővárosa. A magyar kínálat meglehetősen ingerszegény volt, szinte teljesen hiányzott belőle a kortárs kultúra. Ezek igen komoly mulasztások. S az alapjuk még mindig az az elképzelés, hogy mi külön világokban élünk s nem kötődünk egymáshoz.”
A romániai magyar közélet perspektíváiról ezt mondta el az interjúban:
„A saját prognózisaim a konszolidáció felé mutatnak. Felőrli magát a romániai magyar gettó. Már nem lesz érdekes. Négy éve még volt tétje a nagyon erős RMDSZ-kritikának, mert az RMDSZ is erős volt. Ma már nem erős és belátta, önmagát is korlátoznia kell. Működik magától a dolog. Ha eddig az volt a dolgunk, hogy bontani kezdjük a gettót, most már az, hogy megtaláljuk végre a kiutakat a gettóhelyzetből. A mi lapunknak az a dolga, hogy ilyen ösvényeket taposson ki.”
Ajánlott Cikkek
Sólyom kellemes meglepetést szerzett Orbán ezúttal keményebb és gátlástalanabb lenne…
