Forrás: ÉS

FORGÁCH ANDRÁS

Chanchu Skóciában

Az írás szempontjából

…az a jó helyzet, amikor nincs probléma akkor sem, ha semmi sincs. Akkor még lehet belőle valami, ha semmi is lehet. Ha rögtön valaminek kell lennie, valószínűleg nem lesz semmi se belőle.

Sorrend

Mindig azon csodálkozom, illetve újra meg újra rájövök, hogy csak azért kell írnom, hogy megtudjam, milyen sorrendben szeretem leírni a szavakat.

Szomj

– Na jó, akkor mégse vagyok szomjas – mondta a kiskacsa magának, mikor rájött, hogy a szikla széléről nem éri el csőrével a vizet. Pedig szomjas volt. Visszacammogott a meredélyen, és leült a testvérei mellé. Egy darabig az is mulasztja a szomjat. Ha az ember leül.

Az írásról

Fény és zene: ennyi volna az írás, nemde?

Írni

– Megszólaltatni a zenét – mondta Chanchu Skóciában -, azaz szavakat adni a zenének, zenélni hagyni a szavakból álló lélegzetet.

Úgy

„Úgy tenni, mintha nem tennénk –

Úgy lenni, mintha nem lennénk.”

(Sírfelirat egy skót temetőben)

Kis skót műfajtan

A regény: sors, párhuzam, tartam, világidő.

A dráma: fordulat, végzet, harc, kiegyezés.

A vers: dal, boldogság, fátum, pillanat.

A szokásos

Téboly. A szokásos.

Az írásról

Egy szó, egymás mellett. Ennyi, nemde?

Távollétekor

Mikor szavak bukkannak föl a semmiből, vízgyöngyösen, dideregve.

Kacsaanya

Hanggal tart szemmel.

Álom

A drágaköves szelíd pápa foglyul ejtett – elmehettem volna, de tisztában volt vele, hogy ezt az egyedülálló lehetőséget nem fogom elszalasztani. Nem tudtam nemet mondani, és nem tudtam, hogyan fogom kijátszani. Végül sírva fakadtam. A fejem körül fény ragyogott.

Álomvég

…egy zsidó összekaszabolja magát késsel, én véletlenül lépek oda hozzá – előtte kószálás az utcán, találomra térek be oda, a fiával ül ott, és feljajdul: hogy ki vagyok én?!, kérdi, aztán elveszi tőlem a kést, és végighúzza az arcán, feljajdul, sír – ott várt a fiával, nem tudom, mire, hogy beengedjék, 30-as vagy 50-es évek, én pedig, zsidó lány létemre egy eszkimó férfihoz mentem feleségül, mint arról az álom végén a nászutunkról készült fekete-fehér film is tanúskodik – volt még egy szemlélője az esetnek – az uralkodók kedvence, aki közömbösen ott guggolt az utazók között –

Reggeli álom

„Egy nő van abban az oszlopban!” – de nem tudtuk, valóságosan vagy szimbolikusan érti-e a ház ura, aki egy titok nyomában járt, kezében a könyvvel, aminek első mondatát már elolvasta, és éppen az kezdett történni, ami abba volt leírva – idegenek érkeztek, a Jeles egy fiatal nővel, a lányával, két utas, két kereskedő, a könyv szerint, és nem volt szabad meglátniuk, hogy róluk szól a könyv – „nem fogod megtudni”, mondta Jeles nekem (már épp sajnálni kezdtem, hogy nem tud a könyvről) – „hogy mivel dobtak meg… hogy milyen ajánlatot kaptam… lehetőségben részesültem”, nagyon kíváncsi lettem, de hogy leplezzem, odamentem az oszlophoz, ami forgott, kávédaráló volt, kimarkoltam belőle egy csomó kávét, ami félig volt megdarálva, és rágcsálni kezdtem, „belenyúlt!”, kiáltott föl a lány, éppen újabb utasok érkeztek, mire én utánozni kezdtem a lányt: „Apu, belenyúlt, és egy pillanatra megállította!”, mindenhol a kávéillat, a könyv borítóján arabeszkek – úgy fogja megtalálni elveszett gyermekét, ha hagyja, hogy újra megtörténjenek a benne leírt dolgok.

Írni

Tollal kézben gondolkozni.

Toll gondolkozni, nem én – kéz gondolkozni, nem én – én csak írni.

(Irokéz mondás)

A félig megemésztett ismeretekről I.

– Úgy megülik a szellemet – mondta Chanchu -, mint azok a hatalmas szeméthegyek, amelyek olykor egy nagyváros közepén

Üdvözöllek

Milyen jó is találkoznom veled néha, amikor erre jársz! Hogy ityeg a fityeg, mért nem látlak többször? Mikor a dolgok kellős közepén vagyok, akkor sosincs szükségem rád, nem is jutsz eszembe, sajnos, pedig nagyon kedvellek. Meghívhatlak egy fagylaltra?, elkísérhetlek a sarokig? Szeretem azt a meghatározatlan, mégis oly kifejező, édes pofádat, ahogyan helyre teszed a dolgokat: „a kellős közepén”, nos, ez egészen más, mintha csak azt mondanám: a közepén. Drága kellős, Isten veled, remélem, hamarosan megint találkozunk.

A térd

A térdeplő bárány, tépdeste alkonyatkor a füveket, mintha a Bibliában, pedig csak Skóciában – térdepelt és szelíden tépdeste a füveket, Xiaoli nem értette, miért állok meg és nézem könnybe lábadt szemmel, míg rohamosan nőtt a sötétség, és még hosszú utunk volt, és még haza is kellett volna érnünk, és vártak is ránk, s a kutyák ugattak, szomjas birkák bőgését hozta a szél, s viharfelhőket is.

A félig megemésztett ismeretekről II.

felgyülemlenek, vagy egy hónapok, évek óta kitakarítatlan lakásban, rendbe nem tett szobában, és mégis – tette szomorúan, de bölcsen hozzá, és lankadtan, és ámultan saját rátörő gondolataitól, megriadva saját tatár seregekként, sáskarajként rátörő gondolatai özönétől, megrettenve valósággal attól, hogy mit kezdjen ennyi fölösleges gondolattal, hiszen a gondolatok nagy része csupán érzet, önaffirmáció, és nem gondolat, de hajlandóak vagyunk gondolatnak nézni őket, és ezzel magunkat, de másokat is megtéveszteni, azt hívén mi magunk is, és elhitetvén másokkal is, hogy szavainkban gondolatok rejteznek, miközben Chanchu a szíve mélyén nagyon jól tudta, hogy egy embernek egy élet során egy gondolat adatik meg, vagy egy se, és ez az egy gondolat jelenik meg aztán számtalan alakban (miként a hold, a nap vagy a csillagok), hol megtévesztőn, hol kitárulkozón, hol csábítón, hol taszítón, és ezt az egyetlen gondolatot készülünk kimondani egész életünkben, és ezért van sokunk szívében ott az Isten, mert ezt az egy gondolatot benne megtaláltnak véljük, holott az Isten éppen ennek az egyetlen gondolatnak az ellenében érvényes csupán – – –

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 51. szám

Comments are closed.