Forrás: Népszava

Felháborító pimaszság és beteges antiszemitizmus jellemezte a hírhedt kuruc.info honlapját, amelyben durván reagált arra, miszerint a Mazsihisz nem fogadta el Sólyom László év végi ebédmeghívását. A zsidó szervezet azért tiltakozott, mert az államfő a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénytervezetet nem írta alá, hanem normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldte, mert alkotmányossági aggályai vannak.

A Mazsihisz tiltakozása szerintem jogos, mert hosszú évek óta várják, hogy hatályos törvényi tiltással akadályozzák meg a szélsőjobboldali hangadók gyalázkodó és erősödő antiszemita fellépését. Ez nem aggasztja államelnökünket? Mivel nincs tiltó jogszabály, a zsidóellenes hisztériakeltés látványosan fokozódik, ami szégyene a magyar demokráciának és a jogállamiságnak.

Nagyon indokolt és sürgető tehát, hogy Magyarországon is mielőbb megalkossák, illetve módosítsák a gyűlöletbeszéd törvényi megítélését. Írom és hangsúlyozom mindezeket annak ellenére, hogy az 1944-es mérce szerint is “színtiszta árja” vagyok…

Nemes József, Orosháza

Comments are closed.