Forrás: Népszava

Már el is felejtette, mi történt a sport világában az idén? Bizonytalan azt illetően, ki nyerte az Australian Opent vagy a Copa Américát? Idézze fel az óesztendő legjelentősebb sporteseményeit, elevenítsen fel nagy diadalokat, bukásokat, botrányokat, s fusson velünk végig 12 cikken át a 12 hónapon! Ezúttal szeptember következik.

Szávay Ágnes elsősorban szeptemberi teljesítményével alapozta meg, hogy 2007 emlékezetes maradjon számára Fotó: MTI Szávay, Szávay és újra csak Szávay.

A magyar sportélet már igen régen élt meg olyan meghatározó sikereket, amilyeneket az ősz első havában a 18 esztendős teniszező szállított a nemzetnek. Ráadásul Szávay Ágnes eredményei egy olyan sportág olyan tornáin születtek, amelyekről túlzás nélkül állítható, hogy a földkerekség minden zugában nyomon követik. Kezdődött az egész azzal, hogy a fiatal sportolónő a négy nagy Grand Slam-torna egyikén, az Egyesült Államok nyílt bajnokságán egyesben egészen a negyeddöntőig masírozott (ott a 4. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova győzte le), párosban pedig – a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán – csak az elődöntőben parancsoltak neki megálljt. A US Openen egyébként nem meglepő módon Roger Federer és Justine Henin diadalmaskodott egyéniben.

A New York-i tornát követően Szávay szinte már esélyesként, igaz, mindössze a hatodik helyen kiemelve érkezett meg a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi ATP-versenyre, ahol aztán szépen sorban elintézte az összes útjába kerülő ellenfelét. A döntőben Jelena Jankovicsot verve lett tornagyőztes – az idén már másodszor palermói sikerét követően. A parádés menetelés aztán “egy házzal odébb”, Szöulban folytatódott, ahol Ági ismételten ellenállhatatlanul versenyzett, ám sajnálatos módon egy makacs sérülés mégis kifogott rajta. Már a negyeddöntőben járt, amikor a görög Eleni Danilidu ellen a harmadik szettben kénytelen volt combizomhúzódás miatt feladni a küzdelmet. Nem véletlen, hogy az év végét végül a világranglista 20. helyén zárta, itthon pedig kiérdemelte az év sportolója elismerést a hölgyek között.

Sajnos, de egyáltalán nem meglepő módon a honi labdarúgás nem tudta felvenni Szávay ritmusát. Meglehet, az előző hónapban a világbajnok olaszok két vállra fektetése azért adott némi lendületet Várhidi Péter csapatának, amely tétmérkőzésen (Eb-selejtező), telt ház előtt (Székesfehérváron) legyőzte Bosznia-Herce­govina legjobbjait (1-0). Kár, hogy pár nappal később az év legrosszabb skót viccét előadó Stuart Dougal miatt a szurkolók ismét szembesültek a realitással: a Törökországban vendégeskedő válogatott jól tartotta magát a házigazdákkal szemben, amíg a skót játékvezető Gera Zoltánt szimulálásra hivatkozva ki nem állította, noha a csapatkapitányt a kapus valójában buktatta a tizenhatoson belül, amiért jogosan magyar tizenegyes járt volna. A végeredmény ennek megfelelően 3-0 oda.

Szintén a futball világát érintő esemény volt, hogy lemondott posztjáról a világ egyik legjobb, egyben a legnagyobb szájú edzőjének számító José Mourinho. A Chelsea menedzseri posztját ezt követően az izraeli Avram Grant vette át.

Sokkal kínosabb pillanatokat élt át Ron Dennis, a Formula-1-es McLaren-Mercedes csapatfőnöke Párizsban, ahol istállóját a Ferrarival szembeni kémkedés miatt szemrebbenés nélkül 100 millió dolláros büntetésre, illetve konstruktőri pontjainak elvesztésére ítélte a Nemzetközi Automobil-szövetség. Nem csoda, hogy az olasz ellenlábas még ebben a hónapban megnyerte a csapat-világbajnokságot, hogy aztán később Kimi Raikkönen révén az egyéni címet is besöpörje.

És ami szintén szeptemberben történt: az atlétikai vb-n lemaradt Tyson Gay mögött, nem sokkal később azonban 9.74-re javította a 100 méteres síkfutás világrekordját a jamaicai Asafa Powell. Helikopterbalesetben életét vesztette a korábbi ralivilágbajnok, Colin McRae. A férfi röplabda Eb-t a spanyolok nyerték a házigazda oroszokkal szemben, a férfi kosárlabda-kontinenstornán pedig az oroszok vitték el a pálmát a házigazda spanyolok kárára. A borzalmasan rosszul szervezett bakui birkózó-vb-n a mieink leszerepeltek, nem úgy a Rio de Janeiró-i cselgáncs-vb-n, amelyről négy bronzzal tértek haza. Détári Lajos edzőt menesztették a Sopron futballcsapatától, majd a stadionból is kitiltották, miközben a Honvédnál elbontották a Bozsik Stadion kerítéseinek egy részét. Rendhagyó módon Londonban rajtolt az NHL, Floyd Landist doppingvétség megalapozott gyanúja miatt megfosztották a 2006-os Tour de France-on szerzett győzelmétől (így utólag a spanyol Oscar Pereirót nyilvánították elsőnek), a spanyol körversenyt, a Vueltát pedig az orosz Gyenyisz Mencsov nyerte.

Gyenge Balázs

Comments are closed.