Forrás: Metazin

Belgiumnak több mint fél éve nincs kormánya, és egyre nagyobb a kísértés, hogy a flamand vezetők a vallonokkal kötött államszövetség felmondásában keressenek kiutat a zsákutcából. De a belgák többsége még kitart a közös állam mellett.

„Egy évvel ezelőtt az állami televízió tréfából azt a hamis hírt tette közzé, hogy Belgium megszűnt létezni. A mai sajtót tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy a valóság már-már túlszárnyalja a képzeletet” – írja keserű hangon Pierre Mertens, francia anyanyelvű belga regényíró a párizsi Le Monde hasábjain.

A mai kétségbeejtő helyzetben mindössze harmincötezer ember tüntetett Brüsszelben a szövetségi állam mellett, ők sem nagy politikai pártok hívására, hanem egy liű¨ge-i asszony kezdeményezésére. Igaz, volt közöttük köztük hétezer flamand is. Látván, hogy már két évszak is eltelt a választások óta, és a győztes mégsem tudott kormányt alakítani, a kommentátorok versenyre kelnek Belgium sírfeliratának fogalmazásában. Most majd átmeneti kisebbségi kormány felel a költségvetésért és próbálja előkészíteni azokat az intézményes reformokat, amelyeket a flamand pártok követelnek, de amelyektől a francia ajkúak nagyon is tartanak.

Mertens azzal magyarázza a válságot, hogy a francia Délre jellemző megosztottság és a korrupció az egész közösség hitelét aláásta, Északon pedig egyre erősebb a nacionalizmus. A flamand pártok elhatárolódnak ugyan a kifejezetten neonáci csoportosulásoktól, de egyre közelebb kerülnek a szakadás gondolatához. Most éppen a társadalombiztosítás kettéválasztását fontolgatják.

„De mire lenne jó kettészakítani Belgiumot? Hiszen aztán nyomban ki kellene találni valamit, ami hasonlít hozzá.”

A Le Monde egy másik írása megállapítja, hogy máris van valami, ami hasonlít a több nemzetiségű Belgiumra, ez pedig a jövendő egységes Európa. Hogyan járhatna sikerrel az európai egység, ha a belga szövetségi állam csődöt mond? – teszi fel a kérdést Laurent Carpentier, a Le Monde munkatársa. Részletes helyzetelemzésében azonban egy friss közvélemény-kutatás adataira hivatkozva azt is megállapítja, hogy a flamandok többsége (51 százaléka) fenn akarja tartani a belga államot. Az elszakadást csak 11 százalékuk támogatná.

Az összetartozást erősítő tényezők között említi a katolicizmust. Az 1815-ös Bécsi Kongresszus Flandriát flamandostul-vallonostul Hollandiához csatolta, s onnan szakadtak ki a katolikus tartományok másfél évtizeddel később. A közös állam elitje másfélszáz éven át kétségkívül franciákból állt, és a flamandok ma is sérelmezik, hogy a vallon elit nem hajlandó megtanulni flamandul. Mivel a francia nyelv integráló szerepe csökken, annak a flamandnak, aki érvényesülni akar, elsősorban angolul kell tudnia. Ez is hozzájárul a szövetség lazulásához.

És persze ott vannak a pénzügyi tényezők: a vallon körzetekben magas a munkanélküliség, alacsonyabbak a jövedelmek, és a flamand vidékekről évi tizenkétmilliárd eurót kell átcsoportosítani Délre.

A Le Monde szerint paradox módon maga a szövetségi államberendezkedés is az elszakadás irányzatát erősíti, mert túlságosan mereven szétválasztja a két közösséget. Például a vallon körzetekben csak vallon pártokra szavazhatnak a polgárok. A flamandok is. És viszont: északon a francia ajkúak is csak a flamand pártok közül választhatnak. Ha úgy vesszük, nem is olyan szürreális, amit az egy évvel ezelőtt sugárzott „tréfás” televízió-műsorban láthattak a belgák.

http://metazin.hu/node/1156

kedd, 2007. december 25.


A Metazin: Lapok lapja, szemlék szemléje (elérhető http://metazin.hu) folyamatosan frissülő válogatást kínál a világhálón található tartalmakból, főként újságok vélemény- és tárcarovatából, hetilapok és folyóiratok cikkeiből. A Metazin honlapján található szemlékben elhelyezett linkek (hypertext hivatkozások) lehetővé teszik, hogy a látogató elmélyedjen a szemlézett tartalmakban.

Comments are closed.