Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2007. december 23.

Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap kizárta annak a lehetőségét, hogy  a zsidó állam tűzszünetet kössön a  Hamász palesztin radikális iszlamista mozgalommal, mert szerinte az ellene folyó harc „igazi háború”.

A miniszterelnök a heti kormányülésen leszögezte: folytatják a Gázai övezetben a hónapok óta tartó „terrorista-ellenes hadműveleteket”. Ugyanakkor hangsúlyozta, Izrael továbbra is engedélyezi, hogy humanitárius segítséget juttassanak a területre a civil lakosságnak. Olmert azután tette ezt a kijelentést, hogy több gázai Hamász-vezető az elmúlt napokban hajlandóságot mutatott a tűzszünetre és az izraeli kabinet több tagja, köztük Saul Mofaz miniszterelnök-helyettes  és Benjámin Ben Eliezer, az infrastruktúra-ügyek minisztere is úgy nyilatkozott: meg kellene fontolni egy ilyen ajánlatot. Ben-Eliézer egyenesen azt mondta, hogy a tűzszüneti tárgyalásokhoz nem feltétlenül szükséges előfeltétel Izrael elismerése a Hamász részéről, elegendő lenne, ha leállítanák a zsidó állam területe elleni rakétatámadásokat, valamint az egyiptomi határon folyó fegyvercsempészetet.

Legutóbb vasárnap hangzott el egy Hamász-javaslat, Ahmed Juszef gázai tanácsadó részéről, amely szerint a tűzszünet feltétele, hogy Izrael állítsa le katonai csapásait, a Hamász harcosainak célzott likvidálását, valamint könnyítsen a Gázai övezet humanitárius helyzetén az átkelők megnyitásával.

A miniszterelnök megismételte: szó sem lehet tűzszünetről mindaddig, amíg a Hamász nem fogadja el a közel-keleti rendezéssel megbízott „kvartett” (ENSZ, Európai Unió, Egyesült Államok, Oroszország) három feltételét: Izrael elismerését, az erőszakról való lemondást, valamint a korábbi izraeli-palesztin  megállapodások tiszteletben tartását. A Hamász célkitűzései között azonban ott szerepel a mai napig Izrael elpusztítása. „Aki elfogadja a +kvartett+ feltételeit, elvileg tárgyalási partner lehet. Aki azonban erre nem hajlandó, azzal a legnagyobb sajnálatunkra nem folytathatunk párbeszédet” – mondta Ehud Olmert. (MTI)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.