Forrás: Híradó

Szabadság határok nélkül

2007. december 21. 09:16

A Csütörtök Este vendége volt Konrád György, író

Kattintson ide a videó megtekintéséhez!

Műsorvezető: Krizsó Szilvia

Mv.: – A magyar határtól 500 méterre fekvő szlovákiai Ipolyságban a többi határ menti településhez hasonlóan egész napos örömünnep van. Plusz rendeztek egy konferenciát is. A visegrádi országok társadalomtudósai megvitatták, hogy hogyan hathat a határok nélküli Európa a Szlovákiában és Magyarországon is egyre erősödő szélsőséges és populista jelenségekre.

R.: – A magyar-szlovák határ utolsó órái. Azok a percek, amikor már teljesen érthető módon a vámosoknak sincs nagy kedve dolgozni. Itt a parassapusztai határátkelőn most utoljára kérik el az utazóktól a papírokat. Holnaptól akadálytalanul lehet közlekedni a két ország között. Hogy milyen lesz ez a holnap, azt nem tudjuk. Egy dolog viszont biztos. Itt, most történelmi perceket élünk át.

R.: – És hát igaz, ami igaz, papírt már ma se nagyon kértek az embertől, de a lényeg, holnap valami új kezdődik. Hogy mi, az a határ túloldalán, alig 500 méterre az átkelőtől mindenkinek mást és mást jelent.

Név nélkül: – Az én édes drága jó apám az nagy magyar ember volt. És itt vannak a gyökereink, ez a szülőföldünk. És 89-ben halt meg, mikor a változás jött, és azt mondta, hogy lányom, én nem, de te még talán egyszer megéled, hogy a nagy Magyarország, azután vágyott.

Név nélkül: – Nekem itt van bútorüzletem, magyarok járnak vásárolni, gondolom még nyitottabb lesz és kedvezőbb, mindenki számára. Úgyhogy nagyon örülök neki.

R.: – Ipolyság városában jönnek ünnepelni és, ami még fontosabb, egymással beszélni gyűltek össze szlovákok és magyarok. A nagy kérdés, tudunk-e úgy is együtt élni, ha nem választanak el minket fémkerítéssel.

Huncik Péter, pszichiáter, kisebbségpolitikai szakértő: – A populizmus nyilvánvaló, hogy felszínre fog hozni olyan témákat, amelyekről eddig tapintatosan, vagy udvariasan, szégyenlősen hallgatunk. Azáltal, hogy a gyerekek most akármikor a határátkelés vszélye nélkül átjönnek akár egyenruhába is ide, és itt szimbolikusan csinálnak valami visszafoglalásokat, ez nyilvánvalan az érzelmek felkorbácsolásával fog járni. De azért kell csinálni folyamatosan ezt a típusú párbeszédet, amit itt megkezdtünk, hogy pl. a kielepítések, 38, 45-48 problámáit megtárgyalni, újra beszélni még akkor is, ha nem jutunk azonnal megállapodásra.

R.: – A nemrég éppen Huncik Péter kezdeményezésére felújított ipolysági zsinagóga ma kulturális központ. Azt a nemzeteken felüli kultúrát jelképezi, amely mindannyiunké itt a Kárpát-medencében, de mégsem mondhatja egyetlen nép sem csak a magáénak. Mint ahogy a régiót sem, amelyet eddig mesterségesen osztottak ketté, holott pl. Ipolyság városa mind a kettőt szolgálhatná. Persze ahhoz, hogy a jelenben vagy a jövőben együtt tudjunk élni üdvös lenne lezárni végre a múltat, és ez dacára a politikusok szűklátókörűségének nem is lenne olyan nehéz.

Simon Attila, történészAzt hiszem, hogy a mi közös szlovák-magyar történetünk viszonylag európai módon zajlott, összehasonlítva más népek történelmével, amelyeket tömegsírok meg kivégzések jellemeznek. Én azt hiszem, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat ilyen dolgok nem nagyon terhelik. Tehát mi viszonylag könnyen meg tudnánk egyezni, hogyha végre nekilátnánk már ténylegesen, komolyan foglalkozni ezzel a dologgal.

R.: – Hallották már Janko Král nevét? Szlovák költő volt, akit 1848-ben börtönbe vetettek, mert a magyar szabadságharc mellett emelt szót. Vagy hallottak arról a több ezer szlovák hazafiról, akik Kossuth seregében harcoltak? Igen, léteztek. Csak a történelemből hajlamosan vagyunk azokat az eseményeket kiszemezgetni, amelyek elválasztanak. Ki tudja, miért.

Mv.: – Az Este vendége Konrád György író, jó estét kívánok!

Konrád György, író: – Kezitcsókolom.

Mv.: – Nem véletlen, hogy önt hívtuk meg ma este a műsorba, az ön személyes sorában, életében mit jelent ez a mai nap, illetve a holnapi is?

K.Gy.: – Hát ez a folyamat, amelynek során a határ “88-tól kezdve megnyílt, azt jelenti, hogy normális ember lettem. Azt jelenti, hogy talán visszatalál oda az ország, ahol az I. világháború előtt volt, mert akkor útlevél nélkül lehetett Európában jönni-menni. Közben egy nagy buta korszak volt a XX. század, az I. világháború kezdetétől 1989-ig, amikor a nemzetállamok a határaikat érinthetetlen szentségként kezdték kezelni, és ebből következett mindenféle szerencsétlenség és a határok ilyen katonai fegyveres vonalak lettek. A határ azt jelentette, hogy fegyveres emberek elveszik az útlevelet, ha kapja az ember, és vagy átengednek, vagy nem engednek át, megmotoznak, fölényeskednek, ijesztegetnek, trappolnak a vonaton, alánéznek az ülésnek, fönt kinyitják, hátha ott elvújt valaki, az embert pedig úgy kezelik, mint egy rabot, aki most éppen szabadságot kapott, vagy mint egy szabadságos katonát, akinek vissza kell térnie a kaszárnyába. Tehát el voltunk zárva, a határok által az átjárhatatlan határok által, valahogy úgy, mintha egy nagy táborban lennénk, hát úgy is hívták, hogy tábor.

Mv.: – Ez nagyon érdekes, mert gyerekkoromban emlékszem ezekre a határellenőrzésekre, de a mai napig nekem sokszor van rossz érzésem, amikor…

K.Gy.: -…ezt megértem, nekem is volt, és nagyon fegyelmezettnek kellett lenni, nem kellett izgatottságot mutatni, mert akkor vizsgálódtak, hogy csapta be az ember a határőrt, ha átvitt egy könyvet, az én könyveimet mindig elkobozták, de talán valamit mégis sikerült átcsempészni, a kézirataimat elvették.

Mv.: – De azért sokan voltak, akik az ön könyveit a zsebükben hordták haza.

K.Gy.: – De nem voltak olyan picik mindig, és hát mindenféle kis levelet, papírt, noteszt megnéztek, semmi, ami írás, nem mehetett át. De hát ez egy elmúlt korszak, mert ez a papírkorszak és a papírkorszaknak vége. Az elektronika korában.

Mv.: – De azért nekem van egy papír a kezemben, egy idézetet engedjen meg: “mivel, hogy a helyünkről nem tudunk elszökni, igen nehéz munka áll előttünk, de, hogy ez nem reménytelen azt bizonyítja, hogy itt állunk és jól érezzük magunkat, a vasfüggöny még ki nem hűlt helyén.” Ezt ön mondta 1989-ben Sopron mellett, amikor az osztrák-magyar határt ideiglenesen megnyitották.

K.Gy.: – Augusztus 29-én és mi történt? Ott én mondtam egy beszédet, és aztán lementem és mentem a határhoz, ami akkor egy ilyen kis rögtönzött határ volt, egy kis gerenda, nem is gerenda, egy kis fácska volt áthelyezve két ilyen villás ágon, és két kiskatona ácsorgott és aztán egyszer csak jött egy busz, a buszból legalább 30 piros-fehér-zöld zászló ágaskodott ki. Kik lehetnek ezek – tűnődtem. Kiugráltak az emberek, mind keletnémet volt, és átrohantak. Ez volt az első eset, úgyhogy tanúja voltam a határ valódi megnyílásának.

Mv.: – Ugyanebben az évben, tehát 1985-ben döntött úgy az egykori Európai Gazdasági Közösség 5 országa, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és Németország, hogy egyszerűsítik egymás között a határátkelést, majd később fokozatosan felszámolják. Magyarországon akkor még lázálmaiban sem gondolhatta egy fantaszta sem, hogy negyedszázad sem elik el és megszűnnek a határok. Nagy András megmutatja honnan és hogyan jutottunk el idáig.

R.: – Magyarország 1985. Ülésezik az MSZMP XIII. Kongresszusa. Az Ergo együttes kiadja a Szeretlek is meg nem is című dalt. Átadják Ferihegy 2-t, és Lezsák Sándort kirúgják az állásából Lakitelek miatt. Lázár György Moszkvában 2000-ig szóló gazdasági és műszaki együttműködést ír alá, az Elnöki Tanács rendeletben próbál fellépni a közveszélyes munkakerülők, azaz a kmk-sok ellen, és 650 fős magyar küldöttség utazik a moszkvai Világifjúsági Találkozóra.

Az utazás akkor még korántsem volt tömegsport. Külföldre csak viszonylag kevesen mehettek, és Magyarországot leginkább a KGST-blokk irányában lehetett elhagyni. Ugyanebben az évben egy luxemburgi városka, Schengen közelében egy hajón Nyugat-Németország, a Benelux államok, és Franciaország állami vezetői aláírtak egy megállapodást a határok fokozatos megszüntetéséről. Magyarországon akkor nem akadt olyan merész próféta, aki megjövendölte volna azt, hogy egyszer Magyarország is csatlakozik ehhez a szerződéshez. Hiszen nem sokkal korábban még Sopronba is bajos volt eljutni, akinek nem volt megfelelő engedélye, vagy indoka, hogy megközelítheti a magyar-osztrák határt, azt Győrnél leszállították a vonatról.

Aztán felgyorsultak az események. “88-ban már világútlevelet lehetett igényelni. Egy évre rá pedig már vagdosták is le a szögesdrótot Hegyeshalomnál. A vasfüggöny megszűnt létezni, dőlt a berlini fal, de Magyarország akkor még messze volt attól, hogy az egyesült Európa része legyen.

Ez csak 2004-ben következett be. Bár a schengeni egyezmény “85-ben már megszületett, még csaknem egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első államok, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Spanyolország a gyakorlatban is alkalmzni kezdjék. Ekkorra jöttek rá ugyanis az egymást kedvelő országok vezetői, hogy feleslegesek a határellenőrzések. Az ellenőrzőpontok csak akadályozzák a személy- és áruforgalmat, ráadásul sokba kerülnek.

Magyarország és a többi, az EU-hoz 2004-ben csatlakozott ország schengeni tagságát az Unió bel- és igazságügyminiszterei november 8-án már jóváhagyták. Utána szépen rábólinott az Európa Parlament is.

Mv.: – Ebben az évben, tehát “85-ben a monori erdőben találkozott az érelmiség számos képviselője, köztük ön is, és akkor azt vitatták meg, hogy hogyan lehetne az országnak kilábalni az akkori súlyos válságból, az igencsak rossz helyzetből, majd “89-ben, ahogy már említettem Sopronban ön még azt is mondta a beszédében, hogy “kitágul a történelmi és földrajzi tudatunk.” Mit gondol ezzel a mostani határlebontással ez megvalósul?

K.Gy.: – Ez folyamatosan megvalósulóban van. Fiatalok számára, hogy egyik vgy másik országba átlépnek, nem nagy esemény. Számukra egész Európa természetes mező. Olyan hely, ahol ők szabadon közlekednek és a szerint döntik el, hogy a fapados járatok melyikével, hova utaznak, hogy éppen melyik indul.

Mv.: – És az idősebbek számára?

K.Gy.: – Az idősebbek nehézkesebbek, az idősebbek még emlékeztetnek egy kicsit, csak egy kicsit azokra a régi magyarokra, akik egy nyugati állomáson, lehetett hallani, hogy kiabálnak egymásnak, hogy te, a csomag hol van, felszálltál, és csak magyarok voltak azok, akik úgy izgultak, mert a nyugatiak olyan nyugodtak voltak. Az idősebbek is megszokják és ma már elég természetes, hogy jövünk-megyünk, ha tudunk, ha van rá egy kis pénz, vagy, ha van valami meghívás, de azt hiszem, hogy a mi földünk lett ez az egész Európa, és ettől a hazánk is.

Mv.: – Mit gondol egyébként, hiszen azt mondtuk már a nézőknek, hogy egész nap ünnepelnek az emberek. Mennyire ünnepelnek az emberek saját magukban? Magyarul ez egy szimbolikus jelentőségű határlebontás, vagy adott esetben a mostani pesszimista társadalmi hangulatból lehet ez mondjuk egy kiútnak az első kezdeti lépése?

K.Gy.: – Egy kis lépés. A pesszimista hangulat, a kedvetlenség, az, hogy mindenben találjunk valami rosszat, az azért egy erős, makacs hajlandóság, de azért most, ahogy jöttem most is felidéztük a történeteket, egy taxin jöttem, a sofőrrel, és azt hiszem, hogy van valami derű már, hogy tudunk nevetni a múlton. Tudjuk, hogy milyen komikus és képelen volt. Az, ami szörnyű és félelmetes volt, egy idő múlva nevetséges lesz és ekkor válunk felnőtté.

Mv.: – Reméljük, hogy egyre hamarabb az az idő, amikor felnőtté válik Magyarország. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt volt nálunk.

K.Gy.: – Én is köszönöm.

Mv.: – Ezt a témát még folytatjuk, adásunkban nemsokára Esztergomba, Sopronba, Tornyosnémetibe és Hegyeshalomba kapcsolunk, hogy megmutassuk hogyan zajlanak az ünnepségek.

Az Este

Comments are closed.