Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2007. december 20.

Nem tartják meg ifjabb Hegedűs Loránt Budapest belvárosi református lelkész péntekre tervezett egyházi perét – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Horváth György jogtanácsos, a per korábbi ügyésze, akitől az egyházmegye elnöksége elvette az ügyet.

 

Horváth György azt mondta, hogy a Budapest-Észak Református Egyházmegye elnöksége (amely Simonfi Sándor esperesből és Veress Sándor főgondnokból áll) azért vette el tőle az ügyet, mert – ahogy arról az érintett beszámolt – személye az „elfogultság látszatát keltheti”.

Megítélése szerint leváltása hátterében az állhat, hogy korábban éles kritikával illette ifjabb Hegedűs Loránt lelkészi tevékenységét, és tavasszal megírt vádiratában is keményen bírálta a lelkipásztort.

Horváth György elmondása szerint másik egyházmegye, minden valószínűség szerint a Budapest-Dél Egyházmegye bírósága hozza majd meg első fokon az ítéletet.

A jogtanácsos szólt arról, hogy két eljárást terveztek egybevonni: az egyik tavasszal indult, miután márciusban a holokauszttagadó brit történészt, David Irvinget látta vendégül ifjabb Hegedűs Loránt gyülekezetében, a református egyház budapesti Szabadság téri templomában. A másik az után kezdődött, hogy a lelkész október 23-án ugyancsak a Szabadság téri templom előtt mondott beszédében kirekesztő, antiszemita nézeteket hirdetett.

Az MTI csütörtök délután Simonfi Sándor esperest és Veress Sándor főgondnokot telefonon nem tudta elérni.

(MTI)

 

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.