NOL * Népszabadság Online * 2007. december 19.
Nyílt levélben fordult az önkormányzatok és civil szervezetek vezetőihez Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elnöke. A levélben arra buzdít minden vállalkozó kedvű vezetőt, hogy alakítsák meg a fővárosban működő Demokrácia Akadémia testvér-intézményeit szerte az országban.
„Egyre inkább tapasztalható, hogy társadalmunkból kiveszni látszik a higgadt párbeszéd készsége” – fogalmaz levelében Hanti Vilmos. – „A másikra való figyelem helyét felváltja a „mindig nekem van igazam” hívogató délibábja, az erő demonstrációja. A társadalmi kommunikációban a türelmetlenség, az intolerancia és az oda nem figyelés viszik a főszólamot, s mindehhez annak biztos tudata társul, hogy tudjuk, miről beszélünk.”
Hanti Vilmos emlékeztet arra: a MEASZ (Kiss Péter miniszter támogatásával) létrehozta a Demokrácia Akadémia intézményét olyan 16-28 éves fiatalok számára, akik nyitottak a demokratikus társadalom működésének megismerésére. 2007 szeptemberében a Parlament épületében tartott tanévnyitón 24 fővel indították az évfolyamot. A képzés középpontjában a társadalomismereti alapozás áll. A hallgatóknak a hazai és a nemzetközi demokratikus hagyományokról és az azokkal szemben álló antidemokratikus törekvésekről adnak képet, s gyakorlati készségek elsajátítását segítik.
„Akadémiánk elnöki tisztét dr. Göncz Árpád, volt köztársasági elnök úr vállalta el, aki az egykori nemzeti antifasiszta ellenállás hiteles képviselőjeként példaképül szolgálhat a fiatalabb generációk számára” – olvasható a levélben. – „A MEASZ Demokrácia Akadémiájának (DA) támogatására a Radnóti Miklós antirasszista díjasok köréből létre jött az erkölcsi-szakmai hátteret biztosító akadémikusi kör. Sok ismert szakmai-közéleti személyiség vállalta, hogy személyes jelenlétével, előadásával segíti az Akadémia munkáját.”
A tanulócsoportok segítésére újságíró, szociális munkás és református lelkész is vállalkozott.
„A DA tantestülete szeretné, ha ezen kezdeményezése követőkre találna és a jövő évtől több településen is működnének kihelyezett fíliái.
Várjuk azon önkormányzatok, civil szervezetek, illetve mások jelentkezését, amelyek vállalnák, hogy a 2008-2009-es tanévben legalább 10 fős helyi csoportot szerveznének, a tanulás körülményeit biztosítanák. Ehhez a DA tantestülete szakmai segítséget nyújt, országos hírű előadókat is biztosít.”
Jelentkezéseket measzelnok@chello.hu e-mail címen várnak, annak jelzésével, hogy milyen személyi, tárgyi feltételeket tudnának biztosítani a színvonalas képzéshez.
További információt a MEASZ honlapján található telefonszámon, emali-cmen és levélcímen lehet kérni.
(NOL)

