Forrás: NOL

Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

NOL * Lapzsemle * 2007. december 19.

Orbánnak most se sikerült…

„…Pedig hatalmas erőfeszítéseket tett ezúttal is, beleadott mindent, mozgósított mindenkit, ráadásul óvatosabb is volt, mint tavaly – és mégse… A miniszterelnök s a kormány megint a helyén maradt” – írja Debreczeni József a Népszavában. A tegnapelőtti parlamenti szavazást úgy értékeli: az a tavaly október 6-ihoz hasonlóan „szintén bizalmi jellegű volt Gyurcsány Ferenc és kormánya mellett – ezúttal kimondatlanul. A mögötte álló támogatás most jóval gyengébbnek tűnt, mint tavaly, közte és az MSZP-frakció között rengeteg feszültség halmozódott föl az elmúlt időkben, s a koalíciós összetartás is meggyengült (hogy finom legyek). Az SZDSZ irracionálisan odaláncolódott az egészségbiztosítási reform (amúgy roppant népszerűtlen) ügyéhez, olyan helyzetbe kommunikálta magát, hogy a (jócskán kilúgozott) tervezet leszavazása esetén nemigen maradt volna más választása, mint a koalícióból való kiugrás – a vaksötétbe. A miniszterelnök a lemondás vagy a kisebbségi kormányzás megalázó nyűge között választhatott volna, ha kiderül: a politikája tengelyében álló ügyben nincs mögötte parlamenti többség.”

Orbán mindent megtett „annak érdekében, hogy élezze, dramatizálja, súlyosbítsa a helyzetet. Hogy az egészségbiztosítási törvény bukása a kormányfő és a kormány bukása legyen.”

Debreczeni József a korábbi mozgósítással szemben taktikai változtatást érzékel: Orbán ezúttal „rábízta a dolgot a Fidesz kötelékében harcoló segédcsapatokra, a jó szándékú, naiv baloldaliakra, no meg a tűznél a saját pecsenyéjüket sütögetőkre. „

„Mindhiába. A koalíció végül összezárt, a törvényt csont nélkül megszavazták (alig vettük észre: a költségvetéssel együtt). Átment az egészségbiztosítás gyakorlati működését tekintve ugyan bizonytalan, a reform és a társadalom mentális átalakulása szempontjából azonban talán vízválasztó hatású változtatás. A nagy garral országosnak, a kormány meghátrálásáig tartónak hirdetett sztrájk az első nap kudarcot vallott, estére (szégyenszemre) lefújták. Kiderült: a szakszervezeti bázisú ellenállás potenciálja még a legnagyobb, legnépszerűbb ellenzéki párt támogatásával együtt is: smafu. A kormányfő megerősödve (a „nép házelnöke” meggyengülve) került ki a küzdelemből.”

Debreczeni József nem kerget illúziókat:

„Orbán, persze („míg egy darabban látjuk”), nem adja föl. Pedig egy kis pihenés nagyon ráférne már. Hisz oly sok idő van még a választásokig…”

Mi lesz itt? Teljesíteni kell?

„Pánik és profit” címmel írt publicisztikát Seres László a Hírszerzőn:

Bauer Tamás „Gaskó István igazsága” című írásából idézünk a december 14-én megjelent Élet és Irodalomból:

„Talán leginkább éppen az egészségügyben sürgető a vállalkozói viselkedés megjelenése: a technológiai forradalom itt okozza a legnagyobb költségrobbanást, itt a legélesebb a konfliktus a fogyasztók minőségigénye és a tradicionális, közszolgálati viselkedés által nyújtott szolgáltatás színvonala között. Ahhoz, hogy az idősödő és ezáltal mind több betegséggel sújtott embereknek a mind költségesebb új vizsgálati és kezelési eljárások minél nagyobb részét kínálhassák fel anélkül, hogy elviselhetetlenül növekedjenek a gyógyítás pénzbeli terhei, az orvosnak is és a finanszírozónak is újra meg újra mérlegelnie kell, hogy milyen megoldásokat alkalmaz és melyekről mond le az egyes betegségek esetében, milyen gyógyszereket alkalmaz és melyeket helyettesít másokkal, olcsóbbakkal. A ráfordítások és az elérhető „hozam”, az egészségnyereség folyamatos egybevetése, a schumpeteri „új kombinációk keresztülvitele” a gyógyításban is elengedhetetlenné vált, tehát a hagyományos közalkalmazotti viselkedés helyett az orvoslásban is vállalkozásra van szükség. Félreértés ne essék: nem a közszolgálatban dolgozó pedagógus, orvos vagy éppen mozdonyvezető tudásával, tisztességével, lelkiismeretes munkájával van baj. Azzal van baj, hogy az új keresleti, költség- és versenyviszonyok között önmagában a pedagógus, az orvos és a mozdonyvezető szorgalma és tisztessége nem elegendő ahhoz, hogy ki lehessen elégíteni az igényeket abból a pénzből, amelyet a fogyasztók (a diákok szülei, a betegek, illetve utasok) készek adóban, járulékban és közvetlen hozzájárulásban (viteldíjban, tandíjban és az oktatás egyéb költségeiben, illetve gyógyszertérítésben és vizitdíjban) a szolgáltatásért fizetni.” „Szórakoztató látni, hogy a több-pénztáras modell elleni érvelés főbb paneljeit a nyolcvanas évek végén már kellőképpen megismerhettük a többpártrendszerrel szembeni „érvelésben”: még nem jött el az ideje, csak lassan, káoszt eredményez, veszélyben a „vívmányaink”, végül: jó, legyen, de az egy párt felügyelje a folyamatot.

Az orvosi kamara, a kórházszövetség és más fajsúlyos szereplők pontosan érzik, hogy még ezzel a félmegoldással is új korszak hajnala virradhat fel: akár meg is fordulhat a sok évtizedes kiszolgáltatottsági lánc, a páciens vásárló is lehet, nemcsak rászoruló, és egyáltalán nem biztos, hogy az új biztosítók ugyanúgy, ugyanazt fogják majd finanszírozni, amit eddig is. Teljesíteni kéne. Megmérettetni. Szolgáltatni. És védeni.”

Az egészségbiztosítási reform elleni érvelésekkel hadakozva Seres László ezt írja:

„Nem igaz – sajnos -, hogy vége az állami társadalombiztosításnak, hiszen valódi versenyhelyzet helyett egybiztosítós, állami többségű több-pénztáras modell jön létre, amellyel megmarad az állami kényszeradóztatással finanszírozott hazug „szolidaritás”. Megmarad a „nemzeti kockázatközösség”. Nem igaz, hogy a pénztárak válogathatnak a polgárok között, ehelyett hülye félmegoldással ugyan, de évente egyszer mi választhatunk pénztárak között (ha lesznek). Nem a pénztáraké a kizárólagos menedzsmentjog. Nem igaz, hogy a szegények kiszorulnak a rendszerből, sőt, pozitív diszkrimináció van, idős és beteg polgárok után több pénzt kapnak a biztosítók.”>

Zsidó adu?

Márton László írja a Népszavában:

„Miért fáj, ha lezsidóznak az utcán? Miért rezzenünk össze, ha elhangzik a zsidó szó? Miért tiltakozunk zsigerien, ha a közéletben valamilyen politikai tényezővel azonosítják a zsidóságot?” – kérdezte Köves Slomó rabbi a Népszavában megjelent „A belső antiszemita” című írásában. „…azért, mert a „zsidó” napjainkra kialakult fogalma minden pozitív tartalmától megfosztatott. Ezt pedig mi, zsidók is kritika és reflexió nélkül magunkévá tettük. A „zsidó”, aki más vallású; A „zsidó”, aki más kultúrájú; A „zsidó”, akit öncélúan üldöznek, akinek családját elgázosítják, aki megtagadja hitét, aki a diktatúrát építi, aki az ÁVO kötelékeiben áll bosszút sérelmeiért, aki államot bitorol, és a „zsidó”, aki a demokráciában sem leli meg nyugalmát olyan képzetek, mellyel egészséges pszichéjű ember nehezen azonosul. Különösen a holokauszt élménye után, a zsidóság említése csakis kizárólag valamilyen negatív tapasztalattal azonosul tudatunkban.”

„Mi tehát a megoldás? Nekünk, zsidóknak egyetlen lehetőségünk van. Meg kell ismernünk, fel kell építenünk, a „zsidó” pozitív fogalmát, amely lehetőséget teremthet egy pozitív zsidó tudat kiépítésére. A zsidóság mint pozitív fogalom nem más, mint a zsidó hagyományokon alapuló értékrend. Ennek megismerése, megértése, befogadása a feladatunk.” „Egy jobb sorsra érdemes napilapban, melynek tönkretétele előtt munkatársa voltam, egy magát zsidó embernek nevező interjúalany azt állítja, hogy a „politikai hatalom megtartása érdekében… a baloldal mindig felhasználta a zsidóságot”. Hozzáteszi, hogy az „antiszemitizmus rémével választásokat lehet nyerni”, ez ügyben leveleket írt Gyurcsány Ferencnek, a kormányoldalt manipulációval vádolja. Kijelentéseit végül a következőkkel tetézi meg: „a magyar zsidóságnak szembe kell nézni múltjával” nevezetesen, hogy „a kommunista állampárt gépezetének része lesz”. Jól tetszett olvasni a „zsidóság” a kommunista államgépezet része, „maoista, sztálinista, ávós gyökereik vannak”.

Ilyen szövegre háromféleképpen lehet reagálni. 1. Szó nélkül hagyni. 2. Emlékeztetni a közmondásra, hogy ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. 3. Kimutatni, hogyan manipulálják a manipulációval vádaskodót.”

Márton László az utóbbi lehetőséget választja cikkében.>>>>>

Vicces kezdeményezés egy nagyon nem vicces helyzetben

A magyar közélet szereplőinek a jobbikos gárdával kapcsolatos reakcióiról írt a Népszavában Mágó Károly. Az írás végén olvasható:

Megyesi Gusztáv írta a legutóbbi Élet és Irodalomban: „…már önmagában is elképesztő: ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság elnöke hajlandó legyen egyáltalán észrevenni, hogy kik masíroznak végig az ország falvain, majd pár szót szánjon arra, hogy jó-e nekünk ez a masírozás vagy mégse annyira, külön ajánlott levelet kell neki írni, és szinte kegyet gyakorol, ha ő válaszol rá, és nem a sajtófőnöke. Mert az egyházak meg a kereszténydemokrata párt cinkos vonakodása már magától értetődő, hiszen soha helyre nem hozható presztízsveszteséget okozna számukra mindenféle elhatárolódás, ráadásul elveszítenék az újnáci csoportok bizalmát is, és akkor vége a világnak. Nem véletlen, hogy a fideszes Balog képviselő szabályosan meg van sértve, ha el kell határolódnia a pártjával számos településen szövetségbe forrt Jobbiktól, amelynek egyik vezetője épp most tette közzé az ő különbejáratú Mein Kampfját „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő bűnöző rétegéről”.

De jó, tegyük fel, hogy minden létező közjogi méltóság és hivatal elhatárolódik, sőt elítél, a legfőbb ügyész pedig megállapítja, hogy törvénytelenül működik a gárda. És akkor mi van? Akkor nem röhögi körbe őket a Jobbik? Vegyük észre, olvasom egy eszmefuttatásban, hogy minél erőteljesebben és pofátlanabbul lépnek fel a rasszista, újnáci csoportok, s bármit tesznek is közrendileg, mindig a jogállam szorul defenzívába, minden intézménye szerencsétlenkedni kezd, s a végén még az lesz, hogy ha a civil lakosság meg akarja védeni magát a fasizmustól, fogjon botot a kezébe.” „Minden jóban van persze valami rossz. A minap egy cigány vállalkozó azt mondta: felajánl a Magyar Gárdának 10 bérletet a most nyíló szoláriumába, azzal, hogy „barnuljunk együtt”. Az év egyik legjobbgyanús poénja így elmarad, persze kérdés, hogy akad-e ember az országban, aki a kialakult helyzetet viccesnek ítéli.”

Miért eshetett neki a Jobbik a cigányoknak?

György Péter „Rettentő vasárnap” címmel írt a cigányellenes provokációkról az Élet és Irodalomban:

„Úgy gondolom – ez a bizonyíthatatlan gyanúm -, hogy ez a tanárember nem cinikus, s egyáltalán nem hazudik. Azaz nem véli, hogy a cigányokat mind meg kellene büntetni, el kell zárni, tehát amit mond, azt nem kódolva kell értenünk. Ennél sokkal rémesebb a helyzet. Ő ezt bizony így gondolja. Mindez azt mutatja, hogy milyen mély is ez a válság. Ez már nem Csurka MIÉP-je, amelyet mindvégig átlengett Aczél György kedves dramaturg drámaszerzőjének kedélyes linksége. Ez itt nem is ifj. Hegedűs Lóránt elszánt és bármiféle tisztességet nélkülöző, úgy gondolom, nyílt nácizmusa. Ez valami sokkal mélyebb, kínosabb. Valami, amivel nem kíván szembenézni senki.

Megtörtént az, amiről Zsigó Jenő, Horváth Aladár, Daróczi Ágnes és más kiváló roma értelmiségiek évek óta beszélnek – hiába. Ugyanis, hogy a magyar társadalom kilökte magából a romákat, otthagyta őket a szegénység és nyomor prédájaként, magukban: esély és lehetőség nélkül. Ott hagytuk őket mind, békeidőben, önszántunkból, mit sem törődve azzal, hogy együtt kellene élnünk.

Ezért esett nekik a Jobbik. Mert nekik eshetett. Ez a párt azért ismerte fel ellenségét a romákban, mert pontosan tudja, hogy ha őket támadja, azzal csak népszerűséget szerezhet. S itt találkoznak össze – véleményem szerint – a kortárs európai neonáci szervezetekre kacsingató párt és a politikai intézményrendszer mulasztásai: a köztársasági elnök és a miniszterelnök hallgatása.”

Ajánlott Cikkek

Túl vagyunk rajta? Dehogy… Ferge Zsuzsa szerint „mindkét oldallal súlyos bajok vannak”

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!