Forrás: Népszava

Február 10-ig áll nyitva Luc Tuymas, a világhírű belga képzőművész retrospektív kiállítása. A festő munkáit fotókból kiindulva készíti, apró részleteket nagyít fel, mint a Tészta című falnyi alkotásban egy kezet, vagy hatalmas tablókat sűrít egyetlen apró képpé. Munkáinak felét általában megsemmisíti, ami megmarad azokat csak előjegyzés után lehet megvásárolni, gyakran egymillió eurónál is drágábban. A művész első Közép-Európa-i bemutatkozását jelentő tárlat Budapest után Münchenbe, majd Varsóba utazik. A tárlat egyébként a hazai kortárs képzőművészeti tárlatokhoz képest jóval többe, mintegy 45 millió forintba került.

A Műcsarnok kiállításainak az utóbbi időben ritkán sikerült áthatolnia a média és a nagyközönség közönyének falain. Hogy a most nyitott, és 2008 február 10-ig nyitva álló Luc Tuymans retrospektív kiállításon a látogatók száma tartósan meghaladja-e majd a kiállított festményekét, majd meglátjuk. Minden esetre a belga Luc Tuymansre nem nehéz jó kiállítás-marketinget építeni. Valódi világsztár ugyanis a szcénában, képei 800 ezer, egymilló euróért kelnek el, ráadásul sorban állnak a milliomosok, hogy eredeti Tuymanshez jussanak. Petrányi Zsolt a kiállítás kurátora, a Műcsarnok igazgatója szerint a festő minden valaha elkészítendő képére van már vevő. Egy Luc Tuymans megszerzéséhez azonban nem elég a pénz, a vevőket és főleg gyűjteményüket előzőleg „lekáderezik”, hogy megfelelő társaságba kerüljön a festmény.

Bombasztikus píár fogásokra nem számíthatunk, ám a Műcsarnok minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a művek befogadását. Szép kiállítású angol nyelvű katalógust készítettek, melyben négy magyar és lengyel író megközelítéseit olvashatjuk. Kár, hogy a magyar fordítás nem került bele a szép kiállítású füzetbe, csupán egy brossúrában mellékelik. A kiállítás-megnyitóra Magyarországra érkezett Luc Tuymanstól nem sikerült megtudtuk, mi a véleménye a kötetről, második nekifutásunkra is csak annyit mondott: „nagyon nehéz az irodalomról beszélni”. Mi azért megpróbáljuk: Tolnai Ottó anekdotákból kiindulva helyezi el a festőt a legszélesebb művészetfilozófia kontextusba, Dragomán György novellát ír a festő képei köré, olyant, mintha egy Luc Tuymans képet „olvasnánk”. Olga Stanislawska írása hasonlít leginkább egy hagyományos katalógusszöveghez, Agata Tuszynska tanulmánya pedig egy-egy festményhez fűz személyes megjegyzéseket.

Tuymans hideg, intellektuális képei válaszolnak a társadalmi közbeszéd által felvetett problémákra: terrorizmus, a nácizmus el nem múló emlékei, betegség, halál, gyermekbántalmazás, nemi erőszak… Különös és zavarbaejtő részleteket látunk a képeken: napszemüveges náci vezért, gázkamrák és barakkok képét, rákos beteg fehér arcbőrét, önarcképet akasztott ember képében, női combokat feszítő férfitenyeret, kabátgombnak tűnő szemgolyókat. A kiállításszövegek segítenek megismerni a művész szándékait, az embereket apró játékugaraként egy terepszalon ábrázoló Zűrzavar című képről például kiderül, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás után született. ” A kép paintballosai egy tornacsarnokban játszanak, és szinte elvesznek a hatalmas térben, amelyet magasan felülről, egy Bruegel-kép modorában szemlélek. A háború mint játék, megelőző csapás, paranoia, végítélet: a 2003-ban született munka a szeptember 11-ét követő kor hangulatára reflektál.” – írja a művész.

A képek befogadásához kellenek a sztorik? – kérdezem a festőt, de nemet int a hibátlan eleganciájú Tuymans, akiről nehezen tudjuk elképzeli, hogy festékkel piszkolja a kezét nap, mint nap. Inkább hinnénk, hogy a Mester és Margarita Wolandja lépett le egy alternatív színház színpadáról. Hogy mennyire azonosul a komor témáival? – csak annyit mond: meglehetős különbség van az ember és mű között. „Látja, én beszélek, a képeim viszont némák.” Legalább is addig, amíg meg nem fejti őket a néző. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a festészet végét jelző jóslatokról azt válaszolja: „Ostobaság egyáltalán felvetni, szükség van rá, hogy az emberek nézzenek, lássanak, és gondolkodjanak.” És a figuratív ábrázolás vajon korszerű-e? – kérdezem. Egy történettel válaszol: „Egyszer részegen mentem be az Antwerpeni galériába, nem tudtam azonosítani az ábrázolt alakokat, csak fényeket, színeket, formákat láttam, de így is érzékeltem ugyan azt a művészetet – emeli rám opálos tekintetét, mely elárulja, hogy az élet jó oldalát Magyarországon sem vetette meg. Mi a siker titka: „A szerencse” – kapom a választ.

Képalá: A kiállítás egyetlen hatalmas tablója, a Tészta háttal áll a bejáratnak, ezzel hangsúlyozza a tárlat retrospektív jellegét. Fenti képünkön a művész, Luc Tuymans látható

Népszava Online

Comments are closed.