Forrás: ÉS

Sziklay Levente

Az emlékezésről

A személyes tragédia és fájdalom olyan, amivel szemben nem lehet racionálisan érvelni, amellyel szemben el kell némulnia az észnek. Ezt megértve mégis korrigálni kell Perényi Endrét, mivel a cikkében megemlített szadista gyilkos Kun András tetteiért a katolikus egyházat tette felelőssé. (Álságos emlékezés, ÉS, 2007/49.)

Kun András rémtetteit nem mint pap, hanem mint már kiugrott, egykori minorita szerzetes követte el – igaz, valamiféle kompenzációként papi ruhában és külsőségek között, noha ekkor már sem a rendjének, sem az egyháznak nem volt tagja. A gyilkosságok mellett – áldozatai között zsidók és keresztények is voltak, Kun (ál)”páter” rendőröket is letartóztatott – a rablás és a nemi erőszak (apácáké is!) fémjelezte működését, ami még a nyilas vezetésnek is sok volt. A sors iróniájaként Kun (ál)”páter” az ostromot a nyilasok börtönében élte át – nem végezték ki, mivel Szálasi megkegyelmezett neki -, és a szovjet csapatok „szabadították fel” és ki.

Hamarosan megint elfogták, és a Népbíróság halálra ítélte – ahogy minden más bíróság is tette volna az esetében.

Természetes és mélyen emberi, hogy abban, aki személyesen vagy családján keresztül átélte Kun (ál)”páter” terrorját, beindulhat a félelem reakciója egy katolikus reverenda puszta látványától is. De a nyilvánosságnak meg kell emlékeznie azokról a valódi papokról is, akik a nyilasok áldozatául estek, akik embereket mentettek meg.

Emlékezni kell, és emlékeztet a városmajori emléktábla. Sok a hiányzó emléktábla – mind az embertelenségről, mind az emberiességről szóló – az utóbbi hiánya épp annyira bántó. Egy példa lehet a nem elkészült emléktáblákra, és az egyház valódi hozzáállására, ami a Horánszky utcai jezsuita épület falán lehetne: „Itt, a jezsuita rendházban élte túl a vészkorszakot Harsányi János Nobel-díjas tudós 120 elrejtett társával együtt”.

Sziklay Levente

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 50. szám

Comments are closed.