Forrás: ÉS

Péter Vladimir

NINCS KÖZÖM HOZZÁ

Ezúton kívánom kinyilvánítani, hogy nincs közöm ahhoz az – egyébként örvendetes – eseményhez, melynek során végre, többévi huzavona után, újra megnyílik az Ámos Imre-Anna Margit Múzeum Szentendrén. Noha közöm van Anna Margithoz, anyámhoz, aki szerencsére még megélte, hogy nagy magyar festőművészként tartja számon, aki számon tartja. És közöm van Ámos Imréhez, férjéhez, a XX. századi magyar festészet egyik óriásához, akit (csak emlékeztetőül) honfitársai segédletével gyilkoltak meg sok százezer sorstársával együtt. Valamint közöm van a múzeumhoz, melynek létrehozásában részt vettem, anyagának egy jelentős része az én tulajdonom, de ott tartom, mert számomra fontos, hogy hozzáférhető legyen. Viszont nincs közöm azokhoz az urakhoz, akik – nyilván hivatalos felkérésnek eleget téve – a megnyitást celebrálják: a zsidó hitközségek elnökéhez, a Rabbiképző Intézet tiszteletre méltó igazgató főrabbijához és a gyönyörű hangú főkántor úrhoz. Legalábbis ebben a kontextusban nincs. Ők ugyanis természetesen a zsidó vallást képviselik, de nem tudok róla, hogy akármelyikük művészeti kérdésekben orákulumnak számítana. (Okos barátaim, kiktől tanácsot kértem, felhívták a figyelmemet, hogy ezzel megbántom ezeket a vallási méltóságokat. Őszintén mondom, ez nem szándékom. Az ő motivációjuk más természetű, amivel én most itt nem kívánok foglalkozni. Indulat van bennem, nem tagadom, de ez nem ellenük irányul.)

Tehát: két nagy magyar művész felújított és újrarendezett állami múzeumának nyitására elvártam volna, hogy annak a kultúrának a reprezentánsai exponálják magukat, akik erre hivatottak.

Akiknek tudniuk kell: e két művész életműve az osztatlan magyar kultúra része, közös kincs, melyet közösen kell ápolnunk. És tiltakoznunk kellene az ellen, hogy zsidó ügynek tekintsék e két művész hagyatékát.

Én ezt most megteszem.

Egyben felhívom a feledékeny szakemberek, kulturális adminisztrátorok figyelmét, hogy Ámos Imre idén lenne százéves, illene (illett volna) megemlékezni erről méltó módon.

Igaz, volt már egy gyönyörű emlékkiállítás. A Zsidó Múzeumban.

Péter Vladimir

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 50. szám

One Response to “Péter Vladimir: NINCS KÖZÖM HOZZÁ”

  1. Kertész Gábor

    Megértem Péter Vladimir aggályait. Magam,mint hitközségi vezető néhány ével ezelőtt- képzőművész-tanár kollégám kezdeményezésére, az ő szakmai segítségével, némi „zsidó” pénzalap felhasználásával -tevékenyen résztvettem Anna Margit által Nagykállónak adományozott Ámos Imre grafikák kiállitásra alkalmasabb állapotba tételén,majd kiállításának szervezésében. Azon a megnyitón,mellyel a művek végleges helyükre kerültek Nagykálóban már nem vettem részt-kimentettem magam-mivel egy helyi „túlbuzgó „kezdeményezése miatt megitélésem szerint már nem művészettörténeti eseménnyé alalkult.

    Más kérdés,hogy ,ha akkor én nem,akkor ki és mikor?
    Az sajnos nem derült ki a cikkből,hogyan lett ez az esemény ennyire belterjes? Ki tud erre felvilágosítást adni?