A múlt héten kezdetét vette az izraeli – palesztin tárgyalássorozat, amelynek célja, hogy 2008 végére a felek békeszerződést köthessenek. Erről november végén az annapolisi konferencián határoztak, de Olmert vasárnap egy üzleti konferencián Tel-Avivban maga is elismerte, hogy a tárgyalásokon Izrael sokat kockáztat.
Az Abbász kormány gyenge, a palesztin biztonsági erők még a Nyugati-parton sem képesek a rend fenntartására, a Gázai-övezetről nem is beszélve. Ennek ellenére Olmert „komoly, folyamatos és megszakítás nélküli tárgyalásokat” helyezett kilátásba. Izrael éppen a múlt héten jelentette be, hogy Jeruzsálem Har Homa negyedében 307 új lakóegységet épít. Ezt nemcsak a palesztinok, de Condoleezza Rice, amerikai külügyminiszter is nem kívánatosnak nevezte. Bush, amerikai elnök is a jövő hónapban a térségbe látogat, hogy megerősítse a tárgyalási folyamatot.
A megindult megbeszélések sikerét azonban sokkal súlyosabb probléma veszélyezteti. Az elemzések párhuzamot vélnek felfedezni a 60 évvel ezelőtt történtek, az ENSZ Közgyűlés felosztási terve 60. évfordulója és az annapolisi konferencia között. Az ENSZ a palesztin néppel való szolidaritás napját ünnepelte november 29-én és ennek alkalmából több mint egy tucat Izraelt elítélő közgyűlési ajánlást fogadott el. Az arab világ – ideértve az izraeli arabokat is – november 29-én a „Katasztrófa” napjára emlékeztek. 60 év telt el és a békekutatók ugyanazzal a problémával küzdenek most is, mint akkoriban: az arabok azóta sem fogadják el a felosztást, azaz Izrael mint zsidó állam létezését.
A palesztinoknak sikerült meggyőzniük a nemzetközi, sőt félig-meddig a baloldali izraeli közvéleményt is, hogy a béke akadálya a palesztin állam hiánya. Még Ehud Olmert izraeli kormányfő is hangoztatta: Izraelnek „vége”, ha a két állami megoldás meghiúsul. Amikor George W. Bush, amerikai elnök vagy más nyugati vezető kifejti elképzeléseit a régióra vonatkozóan már nem is a békéről, hanem „a két államot két népnek” – elvéről beszél. Mintha ez utóbbi a béke fogalmával szinonim lenne, mintha e kifejezések akár egymással felcserélhetőek lennének.
Ráadásul mindez úgy van beállítva, hogy e cél megvalósulása mindkét fél számára győzelmet jelentene. Az arab félnek sikerült elfogadtatnia a világgal, beleértve Izraelt is, hogy Palesztinát 21. arab államként meg kell alakítani. Ezzel együtt a béke hiányát Izrael hibájaként vagy bűneként róják fel, hiszen „megszállva” tartja azt a területet, amelyen ennek az államnak létre kellene jönni. Az egész világ azt gondolja, hogy egy ilyen állam megalakítása nemcsak megoldaná a palesztin problémát, de lehetővé tenné, hogy Izrael, történelme során első ízben, békében és biztonságban élhessen.
A baj csak az, hogy egyetlen arab vezető sem volt képes idáig kijelenteni, hogy elismeri a zsidó nép nemzeti önrendelkezési jogát – azaz a jogot, hogy ősei földjén „zsidó államot” alapítson, amelyre pedig az ENSZ Közgyűlés 33 tagállama 60 évvel ezelőtt igent mondott.
A cikk teljes terjedelemben a Hetek hetilapban olvasható.
