Forrás: ÉS

GYÖRGY PÉTER

Rettentő vasárnap

Pár napja Bíber József (Tibor), a Jobbik alelnöke annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint: „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét”. A párt alelnöke, foglalkozására nézve tanár, valóban komolyan gondolja a szegénység és a vérfertőzés közötti összefüggés vádját, olyannyira, hogy kormánybizottság felállítását javasolja, melynek dolga lenne a legelmaradottabb cigány közösségek felzárkóztatása, s mindehhez ugyanő a tisztességes, jogkövető cigányság segítségét is kéri. Hiszen, mint az ugyanott olvasható: „a magyarsággal együtt az ő érdekük is, hogy ne következzen be hazánkban etnikai katasztrófa”.

Gondolom, a Jobbik elitcsapata a Magyar Gárda a Nemzeti Őrsereg segédletével azért keresett alkalmat az „erődemonstrációra” Tatárszentgyörgyön, hogy a helyi lakosság tudtára adja, milyen komolyan gondolják ezt a programot: s a felvonulás láttán nyilván megkezdődik a megtérés folyamata, már csak azért is, hogy elkerüljük azt a bizonyos katasztrófát, amelynek mibenlétét az alelnök homályban hagyta.

Vasárnap este van, amikor ezt írom, s eddig csupán Szili Katalinnak tűnt fel ez a dolog, s igen szerény mértékben az SZDSZ-nek. Mostanáig hallgatott a köztársaság elnöke, a miniszterelnök, aki maga egyébként a Magyar Szocialista Párt elnöke is. Meglehet, hogy amire ezek a sorok nyomdagépet látnak, kipréselnek magukból valamiféle nyilatkozatot, de az erődemonstráció után az már – enyhén szólva – nem lesz ugyanaz. (A miniszterelnök vasárnap este élesen elítélte a demonstrációt – a szerk.)

Van néhány dolog, amit szóra érdemesnek tartok. Mindenekelőtt: komoly nehézségekbe kerül, hogy megőrizzem a jómodorom. Ízlésem ellen való, ha a köztársaság elnökét mindenféle jelzőkkel ellátva kritizálják, de számomra jelenleg egyetlen elfogadható magyarázat sincs arra az erkölcstelenségre, amit az ő hallgatása jelent. Azonban van itt az erkölcsi problémán túl s innen egy gyakorlatibb, s bonyolultabb: miért gondolták, hogy semmibe vehetik a szolidaritás minimumának parancsát, hogy szó nélkül hagyhatják azt, amit Bíber tanár mondott, majd pártja tett.

Mindenekelőtt azért, mert tisztában voltak azzal, bármiféle következmény nélkül megtehetik, hogy semmibe vegyék azt, amire amúgy az alkotmány szelleme kötelezné őket. Sőt. A romák melletti kiállás elsunnyogását a közönség jótékony és egyetértő közönye jutalmazza. Mélységesen ízléstelen és nyomorúságos játéknak vagyunk a tanúi. A politikai elit – amikor egyesek Prágára mutatnak, amely város lakói megmutatták, hogy mit jelent bátran és emelt fővel élni – arra gondol, hogy nálunk bezzeg nincs civil társadalom, nincsenek ezrek, akik sárga csillagot tűznének mellükre a Vencel téren, a neonácikat várva. Pár romától eltekintve nem is volt ott senki Tatárszentgyörgyön. Ilyenkor szokták elővenni még a „kormánypárti tüntetés” lehetetlenségének érvét, amit egy absztrakt térben még értek is, de én itt élnék. Ez a savanyú, szellemtelen, gyáva politikusokkal teli hely a hazám. Meg ez a hazája bizony a romáknak, valamint Bíber József tanárembernek is.

Úgy gondolom – ez a bizonyíthatatlan gyanúm -, hogy ez a tanárember nem cinikus, s egyáltalán nem hazudik. Azaz nem véli, hogy a cigányokat mind meg kellene büntetni, el kell zárni, tehát amit mond, azt nem kódolva kell értenünk. Ennél sokkal rémesebb a helyzet. Ő ezt bizony így gondolja. Mindez azt mutatja, hogy milyen mély is ez a válság. Ez már nem Csurka MIÉP-je, amelyet mindvégig átlengett Aczél György kedves dramaturg drámaszerzőjének kedélyes linksége. Ez itt nem is ifj. Hegedűs Lóránt elszánt és bármiféle tisztességet nélkülöző, úgy gondolom, nyílt nácizmusa. Ez valami sokkal mélyebb, kínosabb. Valami, amivel nem kíván szembenézni senki.

Megtörtént az, amiről Zsigó Jenő, Horváth Aladár, Daróczi Ágnes és más kiváló roma értelmiségiek évek óta beszélnek – hiába. Ugyanis, hogy a magyar társadalom kilökte magából a romákat, otthagyta őket a szegénység és nyomor prédájaként, magukban: esély és lehetőség nélkül. Ott hagytuk őket mind, békeidőben, önszántunkból, mit sem törődve azzal, hogy együtt kellene élnünk.

Ezért esett nekik a Jobbik. Mert nekik eshetett. Ez a párt azért ismerte fel ellenségét a romákban, mert pontosan tudja, hogy ha őket támadja, azzal csak népszerűséget szerezhet. S itt találkoznak össze – véleményem szerint – a kortárs európai neonáci szervezetekre kacsingató párt és a politikai intézményrendszer mulasztásai: a köztársasági elnök és a miniszterelnök hallgatása.

Akármint is: a Jobbik számítása bevált. Az első menetet simán ők nyerték. Megpróbálták, s lám: nem találkoztak semmiféle ellenállással. Sem tüntetőkkel, sem az ezúttal is mélyen hallgató egyházakkal, sem a kormánnyal, sem a közhatalommal, sem a köztársasági elnök tekintélyével.

Szépen körbemasíroztak a főtéren, s aztán hazamentek. Gondolom, okkal elégedettek. A magyar demokráciáról pedig egyre nehezebben beszélhetnünk. Mindössze a szégyen van – igazi mardosó, tehetetlen szégyen, amit én is érzek. Nem jövök azzal, hogy én például hol voltam aznap – nekem sincs jó mentségem. S most itt a vége.

György Péter

2007. december 11.

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 50. szám

Comments are closed.