Forrás: ÉS

BODNÁR GYÖRGY

Füst Milán fordítói díjak

A Füst Milán Fordítói Alapítvány kettős ünnepet ül. Amellett, hogy visszatérhetünk az évenkénti díjkiosztáshoz, örömmel jelenthetjük be, hogy véget ért az a többéves sanyarú korszak, amelyben – eufemisztikusan fogalmazva – likviditási gondokkal küzdöttünk. Ezeket a kuratórium, s mindenekelőtt dr. Rőder Edit kuratóriumi tag hosszú, szívós munkával, s főleg sikeres jogi lépésekkel elhárította. Az alapítvány célja nem változott. Füst Milán egész munkássága és feleségének végakarata egyaránt azt fejezte ki, hogy a magyar irodalom egészséges fejlődése és érvényes elemzése csakis akkor lehetséges, ha mind a művek, mind pedig az azokra irányuló kritikai reflexiók részt vesznek az irodalom nemzetközi kommunikációjában. Sajnos hagyományos panaszunk, hogy világirodalmi párbeszéd helyett legtöbbször csak monológokat adhatunk elő. Az egyik következtetést a magyar irodalom már születése idején levonta, hiszen költői mondanivalóit alkotás értékű fordításokban fogalmazta meg. Így a magyarok érvényes válaszokat adhattak a világirodalomnak, de ugyancsak érvényes visszakérdezésükre csak akkor kerülhetett sor, amikor megszületett a magyar irodalom ugyancsak alkotás értékű idegen nyelvű fordításkultúrája. Tudjuk, hogy a tiszteletre méltó kezdeményezéseknek ebben a műfajban is értékes múltja van, de a rendszeresebb munka megszervezésének és támogatásának feladatát talán csak néhány évtizede ismerték fel Magyarországon. S mivel a fordítás valóban alkotó munka, amely az egész személyiséget veszi igénybe, sohasem volt elég a szervező tevékenység: minden kornak meg kellett és meg kell szülnie azokat az egyéniségeket, akik személyes ügyüknek, sőt szenvedélyüknek tekintik a magyar irodalom fordítását. S mivel nincs nyelv kultúra nélkül, a külföldi fordító szükségképpen az egész magyar kultúra ismerője és önkéntes szellemi követe is. S ez a történelmi érvényű felismerés az utóbbi években sajátos feladatokra és problémákra irányította a figyelmet. Legjobb költő-műfordítóink fogalmazták meg a műfaj paradoxonát: fordítani ugyan nem lehet, de elkerülhetetlenül szükséges. Ma már a szélesebb írói és olvasói világ is tudja, hogy a nyelv nem eszköz, vagy ahogy Kassák Lajos megfogalmazta, nem teherhordó, hanem a műalkotás téglája, sejtje, anyaga. Ebből kiemelni csak a referenciális tartalmakat lehet, az új nyelvi közegben a versnek, s az elbeszélő és drámai műveknek újjá kell születniük. S ez az újjászületés persze az örökké változó irodalmi kánonok függvénye. Ezért arathatnak világirodalmi sikert ma magyar művek, amelyek külföldi fordításában benne rejlik a most megsejtetett titok felfejtése, miközben korábbi tolmácsolásaik visszhangtalanok maradtak. A magyar irodalom külföldi fordításait támogató intézmények persze nem lehetnek csodatevők, csodák csak egyéni alkotói világokban születhetnek, de bízhatunk a fordításkultúra kiterjesztésében, amely tágabbá teheti a külföldi magyar irodalmi sikerek körét is.

A műfaj történetében ezért töltenek be feltűnő szerepet újra és újra a versgyűjtemények és a fordítás-antológiák. Irodalomtörténeti tény, hogy Horváth János vagy Vajthó László korokat áttekintő kötetkompozíciói tettek annyit a magyar irodalmi tudat alakításáért, mint az irodalomtörténeti értékelések. S Gara László vagy George Frederic Cushing francia, illetve angol nyelvű antológiái is fordulatot teremtettek a magyar írók-költők külföldi befogadás-történetében.

A korszakos szerepet betöltő magyar költői antológiák között foglal el kiemelkedő helyet az új nagydíjas Makkai Ádám 1140 lapos hatalmas műve, az In quest of the „miracle stag””, A csodaszarvas nyomában. Makkai Ádám irodalmi család szülötte: anyja, Ignácz Rózsa népszerű író volt, apai ágán pedig olyan írástudókat találunk, mint Makkai Sándor kolozsvári református püspök és Makkai László történész. Érthető hát, hogy első könyvei verseskötetek, melyekben egy izolált világban kialakult költői én nyilatkozik meg, s a személyiség mélyebb rétegeiben zajló dráma, valamint a személyiség integritásának védelme. Nemzedékének és szűkebb írói környezetének tudatában az emigrációs lét nagyobb nyitottságot jelentett a XX. század második felének civilizációs problémáira és a válsághelyzetekre. Lelki állapotához Makkai Ádám hamar megtalálta a mintákat a modern nyugati költészetben. Így egyre inkább az avantgárd hatása alá kerül, karikírozó tehetséggel rajzol képet amerikai környezetéről, kiábrándultan számol be emigrációs tapasztalatairól, s költői nyelvében még a halandzsa-szövegnek is szerepet ad.

Makkai Ádám 1935-ben született és 1956-ban emigrált Magyarországról, amikor is már elkezdte a magyar-francia szakot a budapesti bölcsészkaron. Az Egyesült Államokban hamar lehetőséget kapott tanulmányai folytatására, s nem is akármilyen szinten, mert a Harwardon és a Yale-en szerzett diplomákat. Végül is az általános nyelvészettudománynál kötött ki, s ezen a tudományterületen MA- és PhD-fokozatott szerzett. 1967-től Chicagóban tanított az Illinois-i Állami Egyetemen, ahol 2004-ben vonult nyugdíjba mint professor emeritus.

Nagy fordításantológiája tehát úgy is tekinthető, mint a költői és tudományos igény egyesítése. A jó műfordítás kreatív létezésformájáról már szó volt, a tudományos igény pedig a nagy kompozíció elveiben és az idegen nyelven újjáteremtett magyar versek apparátusában ölthet testet. Makkai Ádám láthatólag azt az irodalomtörténeti elvet vallja, hogy a kezdet nem az első írott magyar nyelvű szövegekben, hanem a népköltészetben található. Ezért indul hatalmas kötete a csodaszarvas legendájának Arany János-i parafrázisával, s egy nagy népköltészeti fejezettel. S az ezután következő középkori, reneszánsz, felvilágosodás kori, majd romantikus és modern magyar költők sem csupán egy-egy antológiadarabban ismerhetők meg, hanem életművük összefüggéseiben is. Ezt a bőséges válogatások és a fejezeteket kezdő tudományos bevezetések szolgálják. Sőt a második áttekintett kiadásban Makkai Ádám egy részletes esszét is a kötetbe illeszt Cs. Szabó Lászlótól, aki a nemzeti és költészettörténeti összefüggésbe helyezi a fordított magyar verseket. E sokfelé tekintő szerkesztő munka önmagában is megérdemelné a nagydíjat, pedig Makkai Ádám a fordítások tetemes részét is maga végezte. S az ő érdeme 98 neves fordító megnyerése is, akik az antológiában található több mint hatszáz vers angol nyelvű újjáteremtését vállalták. S meg kell emlékeznünk a szerkesztő segítőjéről is, Buday Györgyről, Szathmáry Lajosról, Arany-Makkai Ágnesről, Earl M. Herrickről, Jankovics Józsefről és Valerie-Becker Makkairól.

Ösztöndíj-pályázatunk ez évi kiírására 36 pályázat érkezett be húsz országból. A kényszerű szünet után ebben az évben annyit tehettünk, hogy kiemeltük azokat a pályázókat, akik mindenekelőtt Füst Milán-művek fordítására vállalkoznak, s akik korábban kevesebbszer részesültek támogatásunkban. Persze egyetlen mégoly méltányos válogatási elvet sem alkalmazhattunk mechanikusan. Mindezt meggondolva ösztöndíjban részesítjük Sava Babiæot Szerbiából, aki Füst Milán-versek mellett Fülep Lajos fordítását tervezi. Ösztöndíjra érdemesnek tartjuk Itamar Yaoz-Kest izraeli fordítót – figyelembe véve, hogy ő is Füst Milán-versek átültetésén dolgozik. Dr. Naciye Güngörmüs török professzor Füst Milán Boldogtalanokjának tolmácsolását tervezi. Kjoszeva Szvetla bolgár fordító pedig a A feleségem történetének, illetve Rakovszky Zsuzsa egyik regényének átültetésének tervével pályázott sikeresen. Kiemelhettük Marjanca Mihelic szlovén fordítói programját, melynek középpontjában jelenleg Kosztolányi Dezső Nerója áll. Kemény Kari Erzsébet Norvégiában élő magyar fordító már sikert aratott A feleségem történetének fordításával, most Kertész Imre K-dossziéjának tolmácsolását tervezi. Az Egyesült Államokban élő John Batki Krúdy-novellákat fordít, de elismerést érdemel A feleségem története forgatókönyvének, Enyedi Ildikó munkájának angolra fordításáért is. Sophie Aude fiatal fordító, aki Magyarországon él, kiadói megbízásból Füst Milán-kisregények összeállítását, illetve fordítását végzi. Kiemelhettük Gács Éva pályázatát, hiszen ő három Füst Milán-mű fordítását is vállalja. S végül egy fiatal észt fordítót, Lauri Eesmaa-t részesíthetjük támogatásban, ugyancsak figyelembe véve programjában a Füst Milán-versek átültetését.

Bodnár György

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 50. szám

Comments are closed.