Népszabadság * Szablyár Eszter * 2007. december 15.
Karakteres művészeti nyelv, amelyet a témaválasztás jellemez a legjobban
Kép: Kovács Bence Belügyi rendelet írta elő 1915-ben a cigány kultúrkör tárgyainak gyűjtését, egy későbbi roma múzeum megalapozására hivatkozva. Múzeum azóta sincs, a tegnap nyíló kortárs festőművészeti tárlatukat – Az emlékezés színes álmai címmel – a Magyar Nemzeti Galéria fogadta be.
Három évvel ezelőtt a Műcsarnok lépcsőin állították ki alkotásaikat a kortárs cigány festők. Mindez pozitív olvasatban azt is üzenhette, a hetvenes években közösségi öntudatra ébredt nemzetiség alkotói most a nagybetűs kortárs művészet oltára elé járulnak munkáikat bemutatni. Szerényen, de talán kissé becsapva és morcosan kopogtattak – saját múzeum híján. Múzeum még nem, mindössze ígéret jutott nekik, de abból jócskán.
Akinek most ötletgazdaként a főpolgármester, Demszky szilfid figurája villan be, amint 1997-ben elegánsan bedobja a köztudatba a roma múzeum alapításának ötletét, messze jár az igazságtól. Nem ő volt az első. (Demszky legutóbb októberben komplex, roma kultúrközpont gondolatával is előállt.) A dokumentumok szerint magyar kutatók már egy 1887-es nemzetközi folklórkonferencián hangsúlyozták a múzeum létrehozásának fontosságát. Többek között erre is hivatkozott Herrmann Antal, amikor 1915-ben belügyi rendeletben intézményesítette a vajdabotok, kelyhek, elöljárói rangot szimbolizáló arany- és ezüstékszerek, jelvények begyűjtését. (Mindezt a múzeumalapítás helyett valójában a háborús fegyverkezés fémszükséglete indokolhatta.) A kollekció a háborúba veszett, a romák ezt követően csak a hetvenes években kezdték rebesgetni múzeumalapító vágyaikat.
– Bár Vályi István, komáromi református lelkész már 1774-ben utalt a cigányok indiai származására, a történelmi eredet tudata a hazai romák szélesebb köreiben csak a múlt század hetvenes éveiben terjedt el és vált közösségformáló erővé – mesél a néprajzkutató-kurátor Szuhay Péter, a kiállítást rendező Magyar Nemzeti Galéria társrendező intézménye, a Néprajzi Múzeum munkatársa.
Lassan körvonalazódott egy karakteres művészeti nyelv, amelyet a köztudattal ellentétben nem feltétlenül a harsogó színvilág, inkább a témaválasztás jellemez. A saját identitásuk után kutakodó alkotók művein – többnyire ösztönös tehetséggel – kibontott roma hagyományok, népszokások, mondák, hiedelmek és mesterségek elevenednek meg. Akár a jelenleg ötven, alkotásaival múzeumban is szereplő cigány művész közül most bemutatkozó húsz alkotó – mások mellett Balázs János, Balogh Balázs András, Omara, Orsós Teréz, Péli Tamás, Rátzné Kalányos Gyöngyi – képein. Mint a galéria kupolatermében bemutatott Oláh Jolán táblán báránnyal érkező kérő, Bada Márta vattaszerűen gomolygó mesefigurái, vagy éppen a Milák Brigitta festményén megjelenített ősi cigány mesterek: a medvetáncoltató, a kosárfonó, a teknővájó, a kolompár, a bádogos és a többiek. Ez utóbbi köré a mesterségeket dokumentáló fényképsorozatot helyeztek a rendezők, amely egy 1993-as katalógusból származik, és a festmény születését ihlette. De az alkotók szerint rendszerezett termekben találhatunk pannó reprodukciót is, amelyen Péli Tamás a cigányság születését ábrázolja: középen az éppen megszületett gyermekét emelő Káli istennőt, körülötte pedig a magyar cigányközösség nagyjait. Zenészt, írót, költőt, és a festők közt saját magát.
Az összegző kiállítás nem előzmény nélküli. A Pataky Művelődési Ház 1979-es és ezredfordulós úttörő tárlatai, illetve a Néprajzi Múzeum 1989-es anyaga után az idén először – magyar kurátor munkájának eredményeképp – a velencei
biennálén külön reneszánsz palotát kaptak nemzetközi társaik mellett a magyar cigány művészek. A szeptemberben induló Kínai Magyar Évadban pedig a Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria válogatott roma anyagával mutatkozhattak be az etnográfiai tematikát körbejáró Boyi Galériában. A Pekingből hazaérkező kollekció jelenti a jelenlegi anyag gerincét – kiegészülve tematikus egységekkel. Így egyes alkotók mellett a kiállítás olyan gondolatokat is feldolgoz, mint a vándorlás, az ősi mesterségek és a roma holokauszt.
– Ez a kétszáz festmény valódi kincsesbánya egy néprajzosnak – mosolyog Szuhay Péter, és hozzáteszi, itt most egyszerre jelent meg szempontként az etnográfiai érték és a művészi kvalitás. Ha önálló múzeumuk nincs is, egyedi hangon szóló, érett roma művészet mindenképp létezik.
