Forrás: Népszava

Több mint két hónap után véget ért az izraeli közoktatásban dolgozók sztrájkja azt követően, hogy a kormánytól ígéretet kaptak bérük emelésére. A kabinet egyben kilátásba helyezte szociális helyzetük javítását is. A bejelentett intézkedések szerint 8,5 százalékos béremelést kapnak, cserében azonban növelik az oktatók munkaidejét.

Iskolai tanárok, egyetemi professzorok, magasabb beosztású egyetemi hivatalnokok az állami támogatás csökkentése, a tanítási körülmények és az egyre inkább elértéktelenedő, versenyképtelen bérek elleni tiltakozásként szüntették be munkájukat még a tanév kezdetén. Ám korábban sem voltak ritkák a munkabeszüntetések. Tavaly például diáksztrájk miatt maradt hónapokig néptelen a legtöbb felsőoktatási intézmény Izraelben. Az egyetemi hallgatók azonban most sem maradtak ki a tiltakozó akciókból: a hét elején lezártak több izraeli egyetemet. Az akciót a diákönkormányzatok szervezték a növekvő tandíjak és az immár 3225 elmaradt tanóra miatt, amely komolyan veszélyeztetheti félévüket.

Bihari Ádám (Haifa)

Comments are closed.