Forrás: NOL

Népszabadság * Csordás Lajos * 2007. december 14.

Változtatási tilalmat rendelnek el február 1-jétől négy hónapig a pesti zsidó negyedben, s ezalatt az örökségvédelmi hivatal a területnek mind a 226 házára pontos kezelési tervet dolgoz ki, amelyet beépítenek majd az új kerületi szabályozási tervbe. Erről tájékoztatta tegnap a sajtót Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és Hunvald György, a VII. kerület polgármestere. Arról is beszéltek, hogy a zsidó negyedet ismét jelölni fogják világörökség címre.

Az említett városrészben, a Károly körút, Király utca, Csányi utca, Klauzál utca, Dohány utca által határolt műemléki jelentőségű területen 88 műemlék és 10 helyi védettségű épület áll, tehát tulajdonképpen minden második épület védett, s itt, mint műemléki környezetre, a nem védett házakra is kiterjed valamilyen módon a védelem. A kerület más részei ennél jóval védtelenebbek a bontásokkal fenyegető befektetői törekvésekkel szemben. Az elmúlt évek civil küzdelmei, s az ide irányuló fokozott közfigyelem mégis indokolttá teszik, hogy itt valósuljon meg elsőként az, amit Mezős Tamás a maga elnöki programjaként meghirdetett: hogy nemcsak nemet mondanak, hanem hogyant is.

Pontosan leírják minden házról, hogy ott mit kell megtartani, így a befektető előre tisztában lehet azzal, hogy milyen értékeket kell figyelembe vennie a felújítás során. Mezős Tamás szerint legfontosabb megőrizni az utcaképet és az utcahálózatot, a megőrzés tehát nem kell hogy az épületek hátsó traktusaiban is az eredeti anyagában való megőrzést jelentse.

Az ígéret szerint ez együtt jár majd beépíthetőségi százalék, az úgynevezett szintterületi mutató csökkentésével, ami jó hír, az elmúlt évek tapasztalata ugyanis az volt, hogy hat-hét szintes beépítések jöttek létre a korábbi két-három emeletes, udvaros bérházak helyén. A szabályozási terv kidolgozásába a civileket nem vonják be, ők a társadalmi egyeztetés során vethetik fel javaslataikat, mondta Hunvald György. Az örökségvédelem elnöke azt reméli, hogy a kezelési terv mintául szolgál majd Erzsébetváros zsidó negyeden kívüli területeinek értékkezelésében, amíg hasonló terv nem készül ezekre a területekre is. A napokban egyébként több belső kerület vezetőjével tárgyal hasonló terv kidolgozásáról.

Elhangzott, hogy januárra elkészül egy koncepció a műemléki felújítások adókedvezményére is, amit időszerű volna végre törvénybe iktatni.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.