Forrás: HETEK

Répás László

2500 éves erődítményt találtak Jeruzsálemben

Izraeli régészek egy csoportja Jeruzsálemnek abban az óvárosi részében, amelyet Dávid városának neveznek, a jelek szerint megtalálta a városfalnak egy olyan szakaszát, amelyet a Bibliában szereplő Nehémiás épített újjá. A felfedezés a város történelmének egy viharos időszakával kapcsolatos, amikor a babilóni fogságból visszatérő zsidók a környező ellenséges népek fenyegetései ellenére újjáépítették Jeruzsálemet.

Eilat Mazar, a jeruzsálemi székhelyű Shalem Center kutatóközpont régészeti osztályának vezetője, az ásatás irányítója bejelentette, hogy egy összedőléssel fenyegető torony leletmentő ásatásai közben váratlanul egy újabb falszakaszra, valamint olyan cserépedény-töredékekre és nyílvesszők maradványaira bukkantak, amelyekből arra következtetnek, hogy mind a torony, mind pedig a környezetében lévő fal a Kr. e. 5. századból, vagyis a bibliai Nehémiás korából való. Az említett falszakaszról a tudósok eddig azt tartották, hogy a Hasmoneus-uralkodók korából, tehát a Kr. e. 2-1. századból való. A mostani újabb leletek viszont több mint három évszázaddal korábbi időszakba, a perzsa uralom korába helyezik a fal építésének idejét.

Israel Finkelstein, a Tel Aviv-i Egyetem régészprofesszora ugyanakkor kételyeinek adott hangot a falrészlet korát illetően, mivel szerinte a perzsa korból származó edénytöredékek és más maradványok nem szükségképpen jelentik azt, hogy maga a fal is egyidős ezekkel.

Ephraim Stern, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, az Izrael Régészeti Tanács elnöke viszont megerősítette Mazar állítását, miszerint az általa talált és megvizsgált régészeti anyag valóban a perzsa korból, vagyis Nehémiás korából származik.

Eilat Mazar már korábban is folytatott ásatásokat Dávid városában, ahol 2005-ben egy palota maradványait tárta fel, amelyet Dávid király palotájával azonosított. A Biblia beszámolója szerint Dávid számára Hirám, Tírusz királya épített egy palotát Jeruzsálemnek ebben a részében. Mostani felfedezése viszont a város történetének egy későbbi szakaszával kapcsolatos.

Dávid uralkodása után mintegy ötszáz évvel az ostromló babilóni seregek gyűrűje áttörte a város védelmét. Az ellenséges pusztításnak nemcsak a messze földön híres jeruzsálemi Szentély és a város házai estek áldozatul, de szisztematikusan lerombolták Jeruzsálem kőből épített falait is. A lakosság túlnyomó többségét pedig több hullámban Babilóniába hurcolták. A fogságban töltött évtizedek alatt Jeremiás próféta intései halló fülekre találtak a zsidóság között: „És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” Ennek megfelelően mire a kemény babilóni elnyomást a jóval toleránsabb és humánusabb perzsa uralom váltotta fel, a galut, vagyis a fogságba hurcolt nép nagy része már beilleszkedett kényszerű új lakóhelyének társadalmába.

Amikor mintegy hetven évvel az újbabilóni birodalom felemelkedése után Kűrosz (Círus) perzsa király Babilónt is elfoglalja, első intézkedéseinek egyikeként megengedte a korábban a babilóniak által leigázott és elhurcolt népeknek, hogy hazájukba visszatérjenek, és helyreállítsák istentiszteleti helyeiket. Így Kr. e. 538-ban a zsidóság számára is lehetővé vált a hazatérés, amelyre a király megbízottja, Zorobábel és Jósua főpap vezetésével körülbelül ötvenezer izraelita vállalkozott Ezsdrás könyvének leírása szerint.

A fogságból visszatért zsidók elsők között a Templom helyreállítását kezdték el, azonban ennek munkálatai a körülöttük lévő tartományok helytartóinak áskálódásai miatt közel húsz évre megakadtak, mígnem 516-ban sikerült befejezni a második Templom felépítését. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a zsidóság jelentős része továbbra is a perzsa birodalom különböző városaiban élt, és csak kisebb része döntött úgy, hogy visszatér Júda avagy Jehud tartományába, ahogyan ekkor a perzsák nevezték a területet.

A visszatérés második hulláma hatvan évvel később Ezsdrás, egy magasan képzett írástudó és pap vezetésével történt, aki számos pap és lévita társaságában érkezett Jeruzsálembe Artaxerxes Longimanus uralkodásának hetedik évében, azaz körülbelül Kr. e. 457-ben, a király megbízólevelével, hogy ott a mózesi Törvény rendelkezéseire tanítsák a zsidóságot. Az ő nevéhez fűződik az, hogy a Törvény felolvasását és magyarázatát, valamint annak gyakorlati alkalmazását az istentiszteleti élet középpontjába helyezték. A vallási reform jelentős megújulást eredményezett a zsidóság körében.

A fogság utáni helyreállítás első nyolcvan-kilencven évében sor került egyrészt a Templom újjáépítésére, másrészt a vallási-szellemi élet megújítására, azonban a tartomány adminisztratív újjászervezése és Jeruzsálem városfalainak újjáépítése nem történt meg. A lakosság továbbra is elszórtan élt a tartomány kisebb városaiban és falvaiban. Jeruzsálem a Templom kivételével teljesen lakatlanul állt, és több mint száznegyven évvel a történtek után még mindig a babilóni pusztítás nyomait viselte magán.

Legalábbis így írták le Júda tartományából érkezett barátai a helyzetet Nehémiás számára, aki ebben az időben, a már említett Artaxerxes király uralkodásának huszadik évében a király pohárnokaként bizalmi pozíciót foglalt el a perzsa udvarban. Nehémiás nem az egyetlen izraelita volt, aki magas pozícióba jutott a babilóni vagy a perzsa udvarban, hiszen korábban Dániel, a babilóni bölcsek és írástudók feje, mai szóval a szakértői kabinet vezetője volt szinte az összes babilóni uralkodó mellett, egészen a perzsa hódításig. De hasonló képet fest a zsidóság integrációs készségéről Eszter könyve is, ahol nemcsak Ahasvérus (Xerxes) király felesége származott a zsidóság közül, de egyik magas rangú főembere, Márdokeus (Mordechai) is, aki többek között leleplezett egy, a király ellen szőtt merénylettervet.

Nehémiás – szüleihez hasonlóan – nem tért vissza Júdába az első visszatelepüléskor. Valószínűleg évtizedek óta hűségesen szolgálta a perzsa uralkodót, ami egy ilyen magas pozíció esetében bizonyára azt is jelentette, hogy eunuchnak, vagyis heréltnek kellett lennie. Azt is megtudjuk a Nehémiás könyvéből, amely akár személyes emlékiratainak is tekinthető, hogy minden bizonnyal szerette az udvari szolgálatot, és jókedvűen végezte mindennapi teendőit. Amikor azonban a Júdából érkezett lesújtó hírek eljutottak hozzá Jeruzsálem állapotáról, már a király előtt sem titkolhatta lelkiismereti válságát, és kérte áthelyezését Júda tartományába, hogy ott megszervezhesse ősei városa falainak és kapuinak újjáépítését. A király kiadta az engedélyt, és Kr. e. 444-ben mint megbízott helytartó érkezett meg Júdába, ahol szemlét tartva nyomban munkához is látott, megnyerve az építkezés ügyének a tartomány zsidóságának vezetőit is.

A Bibliának ez a könyve részletesen beszámol arról, hogy mind a papok, mind a főemberek személyesen hogyan vettek részt a falak és a kapuk helyreállításában, amely ugyanakkor nem is volt éppen akadálytalan, hiszen a környező tartományok vezetői nem nézték jó szemmel Jeruzsálem megerősítését, így mindent elkövettek, hogy Nehémiást megfélemlítsék, és elérjék a falak építésének leállítását. Nehémiást azonban nem tudták elbizonytalanítani: folyamatos katonai készültséget és őrséget biztosítva ötvenkét nap alatt megfeszített munkával sikerült a városfalakat és a kapukat újjáépíteni. Vezetői képességeit számos más területen is megmutatva eközben sikerült a társadalomban a felhalmozódó adósságok miatt kialakult gazdasági válságon nagyvonalú és példamutató szociális intézkedésekkel úrrá lennie, majd pedig gondoskodott az immár biztonságos lakóhelyet nyújtó Jeruzsálem újbóli betelepítéséről is. Tizenkét éves helytartói ténykedése új lendületet adott Júda tartomány helyreállításának: rendezett társadalmi és gazdasági környezetet teremtett, ugyanakkor nem feledkezett meg arról, hogy a helyreállításnak a Törvényben lefektetett szellemi alapelvei is érvényesüljenek.

Comments are closed.