Forrás: NOL

A Magyar Gárda hivatalosan nem vesz részt a ma esti fáklyás felvonuláson

Népszabadság * Csider Zoltán * 2007. december 14.

Takarítás után – tanterem a kerepesi iskolában

Kép: Kurucz Árpád Van, aki szerint nem lesz semmi különös, mások úgy gondolják, botrány várható ma este Kerepesen. A Magyar Gárda tagjai többek, így Franka Tibor polgármester kérésére hivatalosan nem vesznek részt a rendezvényen.

Nincs okuk félelemre a kerepesi romáknak a péntek estére szervezett demonstráció miatt – mondta lapunknak Franka Tibor, a Pest megyei község polgármestere. – Már csak azért sincs – folytatta -, mert egyáltalán nem cigányellenes felvonulásról van szó. A valamikori újságíró, MIÉP-es képviselőjelölt polgármester szerint a szegénység és néhány tanuló neveletlensége ellen tüntetnek holnap este, valamint azért, hogy a kerepesi iskolában változzon meg a sokak szerint tarthatatlan helyzet – Szülők vonulnak majd, és teljesen mindegy, hogy nekik milyen a bőrszínük – fűzte hozzá. Tegnapi közleményében a kerepesi önkormányzat elítélt minden társadalmi, faji, illetve politikai és vallási alapon történő megkülönböztetést, valamint közölte: a Magyar Gárda tagjai – a város vezetőségének határozott kérésére – nem vesznek részt a rendezvényen.

Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik elnöke az MTI-nek azt hangoztatta, hogy tiszteletben tartják a polgármester kérését, hozzáfűzte azonban, hogy nem tiltják meg tagjaiknak, hogy civilként részt vegyenek a demonstráción.

Előzőleg a szervező szülők közül néhányan azt kérték a szervezettől, legyenek jelen, és segítsék a rend fenntartását. Szerdán az Országos Cigány Önkormányzat kétórás egyeztető tárgyalást folytatott a nagyközség önkormányzatával, valamint a helyi cigány önkormányzat vezetőségével. Ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője közölte: a tárgyaláson kiderült, hogy mind a polgármester, mind pedig a helyi civil szervezetek és Kerepes lakói is elutasítják a gárda megjelenését.

A legtöbb postaládába bedobott felhívás szövege szerint a fáklyás felvonulással annak a körülbelül 20-30 deviáns viselkedésű gyermeknek a magatartása ellen szeretnének tiltakozni, akik rettegésben tartják a többi diákot, s akik miatt a kerepesi iskola „kihasználatlan”. Megtudtuk: a helyi iskola 650 tanuló befogadására volna alkalmas – most körülbelül 320-an járnak az intézménybe. A szülők közül sokan kistarcsai vagy budapesti iskolába járatják gyermekeiket a nehezen kezelhető tanulók miatt, akik között vannak romák és a többségi társadalomhoz tartozók egyaránt. Czeglédy Beatrix, az iskola igazgatója szerint nem politikai vagy faji kérdésről van szó, a felvonulással az iskolában uralkodó áldatlan állapotokra szeretnék felhívni a figyelmet.

Gáspár Tiborné, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke ugyanakkor arról beszélt munkatársunknak, hogy az elmúlt napokban sokan megkeresték a helyi romák közül, és hangot adtak félelmüknek, ezért ő azt javasolta nekik, holnap este maradjanak otthon. Azt kérte a szervezőktől – ne tartsák meg a tüntetést, tárgyaljanak inkább.

Több kerepesi polgártól tudjuk, Frajna András, a nagyközség plébánosa két héttel ezelőtt már kihirdette a ma estére tervezett megmozdulást a helyi katolikus templomban. A plébános elmondta: egy kerepesi szülő kérte meg, hogy a szokásos hirdetnivalók között szóljon a felvonulás tervéről is a híveknek, ám szó sem volt arról, hogy a demonstráció politikai, pláne cigányellenes volna. Ahogy szerinte most sincs. Frajna András egyébként sem tartja jó ötletnek, hogy a kerepesi problémákat más településről érkezők próbálják erőszakkal megoldani, egyáltalán: elítélte az erőszak minden formáját.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Kiss Péter kancelláriaminiszter egységes fellépést sürgetett a Magyar Gárda ellen csütörtökön a Parlamentben rendezett országos romanapon. Gusztos Péter SZDSZ-es honatya – az MTI híre szerint – ma személyesen utazik a Pest megyei községbe, s nyilatkozata szerint arra kéri képviselőtársait: minden frakció képviseltesse magát, hogy közösen tiltakozhassanak a „gyalázatos, újnáci eszmék képviselői ellen”.

Sólyom László köztársasági elnök kedden hivatalában fogadja a Országos Cigány Önkormányzat képviselőit. A roma szervezet vezetői múlt héten kérték a találkozót az államfőtől – a gárda tatárszentgyörgyi demonstrációját követően.

Hatpárti EP-határozat a szélsőjobb ellen

Hatpárti határozatot fogadott el csütörtökön az Európai Parlament a szélsőségesség elleni küzdelemről. – Együttes felelősségünk, hogy megoldást találjunk a munkanélküliség és a mélyszegénység problémáira, valamint felszámoljuk a cigányságot sújtó lakóhelyi és oktatási szegregációt – fogalmazott Járóka Lívia (Fidesz), az EP első roma képviselője. Kósáné Kovács Magda (MSZP) úgy vélte: „a több uniós tagországban és átmenetileg az EP-ben is képviselethez jutó szélsőséges pártok nem válhatnak szalonképessé az európai politikában. Különösen veszélyeztetettek a fiatalok, akik számára nem csupán a holokauszt, hanem már a berlini fal leomlása is történelem. A fiatal lelkek lapjára könnyű ráírni ordas eszméket is – mondta. (Brüsszeli tudósítónktól)

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.