Sólyom Lászlónak nem áll módjában fogadnia Vona Gábort, a Magyar Gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét – erről levélben tájékoztatta a szervezetet a Köztársasági Elnöki Hivatal. Vona Gábor, a két szervezet vezetője válaszlevelében sajnálattal, de tudomásul vette az államfő döntését – mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.
Kumin Ferenc a Független Hírügynökség kérdésére elmondta: a köztársasági elnök nem indokolja a döntését.Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke szerdán 12 órára sajtótájékoztatót hirdetett a Sándor Palota elé, melyek témája a Sólyom Lászlótól, a Jobbik és a Magyar Gárda körüli politikai vita ügyében kért személyes találkozó.
A köztársasági elnök még kedden levelet írt Kállai Ernő ombudsmannak, amelyben cigányellenes tüntetésnek nevezte a Magyar Gárda vasárnapi felvonulását. Sólyom László úgy fogalmazott, hogy „a Jobbik egyik szónoka negatív tulajdonságokat etnikai, faji vagy biológiai meghatározottsággal kötött össze.” Az államfő az ilyen gondolatokat, amelyek a náci ideológiának is részei voltak, a leghatározottabban visszautasítja. „Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag is mérhetetlenül károsak” – áll Sólyom László köztársasági elnök Kállai Ernő országgyűlési biztosnak küldött levelében.
(FH)
december 13th, 2007 at 02:02
A hir jó, Sólyom elnök nem fogadta a Magyar Gárda képviselőit.
De:
– nem tiltakozott, amikor a Sándor palota ablakai alatt avatták őket és a papok felszentelték az árpádsávos zászlókat és megáldották a bevonulókat.
– nem reagált, amikor a Dózsa György uton ujabb gárdistákat avattak és nem csatlakozott esetleg személyesen is mint Tubes esetén sétálva a Mazsihisz és OCÖ közös ellen demonstrációhoz, pedig ez jó alkalom lett volna, ha ezt a környezet szennyezést is ellenezte volna
– nem utazik el Kerepes-re, hogy saját hivatalának sulyával, tiltakozni a cigányellenes mars ellen
– nem tesz hathatós lépéseket a gyülöletbeszéd törvény valamint annak büntetőjogi továbbfejlesztése ügyében
– nem ment el, pedig meghivták, a Chanuka gyertya meggyüjtására, ami szimbolikus gesztus lett volna, arról, hogy elitéli az antiszemitizmust nem pedig egy vallási megnyilvánulás (gondolom, hogy Karácsonyi Misére biztos elmegy a templomba, pedig az már vallási megnyilvánulás)
– nem rendeli magához az Orbán Viktort mint az ellenzék vezetőjét, hogy számoltassa be arról, hogy mekkora része van ebben az egész gárda programban
Hát nekem ez a véleményem arról, hogy ha egy elnök azt akarja, hogy szavára komolyan hallgassanak az emberek, akkor ilyen lépésekre feltétlenül szükség lenne.
Nem lehet a mai magyar valóságban fent ülni a palotában és mintegy előkelő idegen szemlélni, hogy mi történik odalent, vagy ne adj Isten esetleg Budapesten kivül.