Tatárszentgyörgy. Önök tudják, hogy hol van a kistelepülés? Tegnapig én sem tudtam. Nos a Dabas és Lajosmizse közötti falu neve most már országosan ismert. Hála a Magyar Gárdának és a honi médiának. Engedélyt kaptak, majd visszavonták azt, végül mégis meneteltek. Talán ez lehet a rövid beszámoló. Viszont a látottak, hallottak bizonyos dolgokban elgondolkodásra késztettek.
Először a Magyar Gárda tulajdonképpen egy bohóckodó, egyenruha-mániás, identitást kereső vagy éppen vesztett fiatalok (vagy annak látszók) csoportja lenne. Az egyenruha és a jelképek kiválasztása nyilvánvalóan a 20. század első felében (szorosabban a 20-as és 30-as évek) előforduló félkatonai, erőszakpárti, rasszista szervezetek felélesztésére irányul. Ennek ellenére még nem alkotnak tömegmozgalmat. Nem is foglalkozna velük senki, ha ők nem vennék magukat ennyire komolyan. Bizony benne van a pakliban, hogy mi a médiában dolgozgató tollforgatók, vagy képforgatók tesszük őket ismertté.
Másodszor az gondolkodtatott el, hogy milyen huzavona előzte meg felvonulásukat. A kistelepülés polgármester asszonya először engedélyezte, majd tiltotta a menetelést (nyilván ő is néz tévét, olvas újságot). Miért is menetel a gárda? Én nem foglalkoznék a hivatalos maszlagukkal, amely ha igaz lenne, akkor nem tudnának (ma már) százakat az utcákra csalni. A valódi szándék: a kistelepüléseken élő romák (és más nem magyar nemzetiségek) megfélemlítése.
Harmadszor ezt csak az nem érti, aki nem akarja. Ne legyünk naivak! A programjukban szereplő parlagfűirtás, nem az amúgy kártékony növényre vonatkozik. Sokkal inkább azokra az „idegenekre”, akik a magyarságot befonják és élősködnek rajta. Nem gondolom, hogy paranoid lennék ezzel az állításommal. Igazolja ezt talán a Gömbös Gyulára, Horthy Miklósra és a többiekre való gyakori hivatkozás a mozgalomban.
Negyedszer a felvonulás és a design olyan, mintha egy történelmi filmet látnánk. Az utca szélén a felvonulást néző emberek egyenruhája régről ismerős. Nézzenek csak végig egy fotóalbumot amely 1944-ben készült, Szálasi Ferenc uralma alatt. Akárha most hétvégén Tatárszentgyörgyön készültek volna, csak éppen fekete fehérek. Ugyanaz a ruha, a karszalag, a bajusz, a testtartás, a bajusz. A Magyar Gárda a kőkemény hungarizmust hirdet, amelynek ideológiai kitalálója még a háború utolsó hónapjaiban is írta nagyszabású munkáját, amely már önmagában meghátrálásra késztette volna a Vörös Hadsereget (szerinte).
Ötödször az gondolkoztatott el, hogy a helyi lakosok egy része a házaik előtt állva megtapsolta a felvonulókat. Nyilván a tapsolóknak voltak konfliktusai a településen élő romákkal (és nyilván nem romákkal, hanem magyarokkal is). Ennek ellenére talán nem kellene bátorítani ezeket a posztnyilasokat, hogy menetelgessenek. Ugyanis ők ellenünk (magyarok) is menetelnek.
Hatodszor mindenki tudja, hogy nehéz gazdasági helyzetben van az ország. Ez nyilvánvalóan (jogos) elégedetlenséget is szült. A megoldás azonban nem lehet az, amit a Magyar Gárda egyik szellemi elődje a Kaszáskeresztes Mozgalom kínált. Ez az 1930-as években a magyar vidéken szerveződött mozgalom ököljogot hirdetett a gazdasági nehézségek megoldására. Budapest ellen akartak vonulni, hogy megdöntsék a fennálló rendet. Nekik nem sikerült.
Hetedszer és összegzésként azt gondolom, hogy a Magyar Gárda körüli, egyfelől hisztéria, másfelől pedig bizonytalanság, amely a magyar politikai elit (országos, városi és vidéki egyaránt) viselkedését jellemzi (és ezen az sem segít, hogy a miniszterelnök ősszel kifejezte a szélsőjobbal kapcsolatos zéró tolerancia elvét – kár, hogy meg nem valósítja – a Zsidó Világkongresszus elnökének írt levelében) arra utal, hogy valami bűzlik. Csak most nem Dániában, hanem e lángoktól ölelt kis országban.
