Ekkor nem bírta József magát tartóztatni… És mondta József az ő testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még atyám? De testvérei nem bírtak felelni neki, mert megrémültek tőle. József pedig mondta az ő testvéreinek… Én vagyok József, a ti testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Most pedig ne bánkódjatok… nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten; ő tett engem atyjává Fáraónak, urává az ő egész házának és uralkodóvá Egyiptom egész országában.
(1Mózes 45:1-8.)
Egyiptom alkirálya végre felfedi testvérei előtt valódi kilétét. Bátyjai megszeppennek, és feltehetőleg ijedten várják a további fejleményeket. Józsefnek nyugtatgatni kéne őket, de ehelyett azzal folytatja: „én vagyok a testvéretek, akit eladtatok”, majd csak ezután teszi hozzá: „nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten; ő tett engem atyjává Fáraónak, urává az ő egész házának”. A testvéreit nyugtatni kívánó József miért fokozza a feszültséget azzal, hogy emlékezteti őket szégyenletes tettükre? Nem lett volna jobb, ha egyből a következő mondattal kezdi?
A választ erre a kérdésre Dávid király életének egy epizódjában találhatjuk meg. „Hálazsoltár Dávidtól, midőn elmenekült fia Ávsálom elől.” (Zsoltárok 3:1.) – írja Dávid, saját fia elől menekülve. Miért dicséri ebben a veszélyes és szerencsétlen helyzetben a zsidó uralkodó az Örökkévalót? Mi hála van abban, hogy a saját fia Ávsálom az életére tör?
A Talmud (Bráchot 7b) értelmezése szerint Dávid mindig is tisztában volt azzal, hogy a Batsevával elkövetett botlása miatt, Isten a saját házából fogja ráhozni a veszedelmet (1Sámuel 12:11.). Az őt érő megpróbáltatásokban Izrael uralkodója folyamatosan kereste az Isteni kezet, de egyértelműen csak akkor látta meg, amikor saját fia Ávsálom tört az életére. Mivel egy fiú, a született természeténél fogva, nem törne saját apja életére, ezért Dávid ebben az esetben azt vélte felismerni, hogy ez csakis az isteni irányításra történhetett. Ha a saját fia az életére tör, akkor ez nem lehet más, mint az Isteni Kéz irányítása, hiszen ő saját magától nyilván soha nem adta volna ilyenre magát.
Hasonló dolgot mondott József is riadt testvéreinek – írja áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó sarkadi rabbi (Ohel Slomó, Vájigás). Ahogy József további szövegéből kiderül, arra akarta felhívni testvérei figyelmét, hogy az ő szemében saját sorsa csakis az Isteni Gondviselés irányításának köszönhető, és a fivérek viselkedése ezért nem is kérdőjelezhető meg.
Amikor József látta, hogy fivérei megijednek tőle, és félnek estleges bosszújától, be akarta nekik bizonyítani, hogy minden, ami végbement, Isten keze által történt. Ezért először azzal érvelt, hogy „én vagyok a testvéretek” – akit a természetes testvéri szeretett ellenére – eladtatok. Tehát ez a cselekedetetek nem lehetett más, mint az Isteni Gondviselés beavatkozása. Hogyan törhetne valaki saját testvére életére, vagy hogyan adhatná el, ha nem az Isteni Kéz irányítja erre? Amikor pedig, az Isteni Gondviselés kifürkészhetetlen rendelkezéseiről mindez nem volt eléggé meggyőző a testvérek számára, akkor József még egy további érvvel állt elő: „nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten; ő tett engem atyjává Fáraónak, urává az ő egész házának és uralkodóvá Egyiptom egész országában”. Lehet-e nem észrevenni – érvelt József – az Isteni Gondviselés irányítását abban, hogy minden természetes számítás ellenére, egy héber szolga börtöntöltelékből hirtelen Egyiptom alkirálya lett?
József története egy további epizód a Zsidó nép későbbi történelmének előrevetítéséből. Sok megmagyarázhatatlan esemény történik meg velünk az évezredek során, de Józseftől tanulva hisszük, hogy bármi történjen is, az Isteni Gondviselés igazgatja sorsunkat.
Köves Slomó rabbi
december 12th, 2007 at 05:33
Megragadott a cím – Isteni gondviselés a családi viszályokban – és a cikk tartalma. A saját életemben tapasztalt dolgok és az a belső indítás, hogy másokkal erről nyíltan beszélgessek, mert azt gondolom, arra szorulunk, hogy egymást segítsük, támogassuk a hétköznapokban, hogy jobbá tegyük ezzel is a világot , ismét megerősítést kapott a cikkből. Értenünk kell, hogy miért történnek a dolgok és azt át kell adni „fiainknak”.
De azt is látom újra és újra, hogy a Gondviselővel szövetségre lépett ember, akár zsidó, akár keresztény, ugyanazt éli át.
A Hanukka, az Advent, mind arról szól, a fényt be kell engedni az életembe, különben nem értem Magamat, a bennem és körülöttem zajló dolgokat.
A Gondviselő iránti alázatunk sokat segít abban, hogy Ti zsidók és mi keresztények a lélek országútján megfogjuk egymás kezét. Nem egyformák vagyunk, hanem egy irányba megyünk.
Shalom.
É.