Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön vasárnap délelőtt, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda aznapra tervezett, „a vidék közbiztonságáért” rendezvénye ellen.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint mintegy száz helybéli roma és az említett szervezetek vezetői a cigány himnuszt énekelve vonultak a romák által lakott utcából a helyi katolikus templomba, s ott imát mondtak a II. világháború idején meggyilkolt zsidó és roma emberek lelki üdvéért.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, a templomban elmondott beszédében úgy fogalmazott: „ide kellett jönnünk, mert a gyilkos náci eszme ma jelen van Magyarországon, és jelen lesz Tatárszentgyörgy utcáin, ezért össze kell fognunk, nem hagyhatjuk, hogy félelmet keltsen egy szélsőséges csoport Magyarország egyetlen kisebbségében sem”.
Hozzátette: a mai nap üzenete, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, sokan vagyunk, és elegen ahhoz, hogy kiálljunk egymásért, és ne a gyűlölet, hanem a felebaráti szeretet vegyen körbe minden állampolgárt.
Véleménye szerint a „béke egységét” testesítette meg az, hogy közéleti emberek, így Bíró András alternatív Nobel-díjas, Kende Péter író és más szervezetek vezetői is részt vettek a rendezvényen.
Tatárszentgyörgy polgármestere szerint a Magyar Gárda félrevezette az önkormányzatot, mert a területet nem a kívánt célra, hanem a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni vasárnap délután. A település vezetője ezért szombaton visszavonta a korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt.
A Magyar Gárda az MTI-hez szombaton késő este eljuttatott közleményében közölte, hogy megtartja a Tatárszentgyörgyre tervezett rendezvényt.
A településen az MTI tudósítója mintegy másfél száz rendőr jelenlétét tapasztalta.
MTI

