A világ számos kommentátora már előre kudarcnak minősítette a november végi Közel-Kelet-konferenciát, amelyet a Washingtontól ötven kilométernyire fekvő kisvárosban, Annapolisban rendeztek, ám a bírálók elhamarkodottan nyilvánították halottá az amerikai kezdeményezést – vélekedett a Der Spiegel című tekintélyes német hetilap elemzője.
Az annapolisi konferencia igenis elindított egy folyamatot, amely megváltoztathatja a térséget, hiszen a közel-keleti békefolyamat feléledni látszik hét éve tartó kómájából – írta a hamburgi hetilap. Az utolsó pillanatig nagy volt az ellenállás az értekezlettel szemben az arab országok részéről. Olyan fontos arab államok, mint Egyiptom vagy Szaúd-Arábia az utolsó percig nyitva hagyták részvételük kérdését. Sok ellenzője akadt az értekezletnek Izraelben is. Jól mutatja ezt a hangulatot egy vicc, amely a konferencia előtti hetekben terjedt az izraeli városokban: Miért csak az utolsó napokban küldték el a meghívókat az értekezletre? Mert csak esküvőre szokás hetekkel előbb kiküldeni a meghívókat, temetésre nem.
Ám a baljóslatok és a fanyalgások ellenére izraeliek és palesztinok meg tudtak egyezni egy közös nyilatkozatról, amely szerint azonnal kétoldalú tárgyalásokat kell kezdeniük kivétel nélkül minden vitás kérdésről, hogy a jövő év végéig egyezségre jussanak egy palesztin állam létrejöttéről. „Az 1967-ben (a hatnapos arab-izraeli háború nyomán) kialakult realitás drámaian meg fog változni” – jövendölte Ehud Olmert izraeli kormányfő, jelezve, hogy kormánya kész fájdalmas engedményeket tenni a megbékélés érdekében.
A biztató kezdetek ellenére óvakodni kell a hurráoptimizmustól, mert ha Mahmúd Abbász palesztin elnök nem tud hamar eredményt felmutatni, népe elfordul tőle, s ha Olmert nem tudja elfogadtatni Izraelben a megegyezéshez szükséges engedményeket, felbomolhat koalíciója. Akkor sem lehet érdemi haladást remélni, ha a nemzetközi közösség nem nyújt anyagi és politikai támogatást a békefolyamat talpra állításához – fejtegette az elemző.
Noha még az sem biztos, hogy fordulatot hoz az izraeli-palesztin viszonyban, az annapolisi találkozó mégis jelentős fejlemény, sőt túlmutat az izraeli-palesztin konfliktuson, mert sokan remélnek hasznot az általa elindított folyamattól.
A tekintélyuralmi arab államok például egyszerre hármas nyereségre számíthatnak: egyrészt olyan benyomást tehettek az arab közvéleményre, hogy önzetlenül síkraszállnak a palesztinokért, másrészt – Amerikához közeledve – fedezni tudják a hátukat a Perzsa-öböl térségének síita teokratikus hatalmával, Iránnal szemben. Harmadrészt pedig bízhatnak abban, hogy a közel-keleti békefolyamat e bonyolult szakaszában senki sem firtatja majd az arab uralkodók demokratikus legitimációjának kérdését.
Az értekezlet felszínre hozta azt az eddig inkább csak sejtett fejleményt, hogy Szíria, amely hivatalosan még a lehető legszorosabb kapcsolatot ápolja Iránnal, külpolitikai irányváltás előtt áll. Damaszkusz, Teherán ellenzése dacára, elküldte Annapolisba külügyminiszter-helyettesét, és lemondta azt a meghívást, amelyet Teherántól kapott egy „ellenkonferenciára”.
A George Bush amerikai elnök kormánya által nemrég még „lator államnak” minősített Szíria nagyon fontos figura a közel-keleti politika sakktábláján. Már nemcsak Izrael és az arabok konfliktusáról van szó ugyanis a térségben, hanem a szunnita arabok és a síita Irán éleződő konfliktusáról is. Ha sikerülne a Nyugatnak elidegenítenie Szíriát Irántól, legszorosabb arab szövetségesétől fosztaná meg az iszlám köztársaságot, és esetleg létre tudna hozni egy széles Irán-ellenes szövetséget, amely a nyugati országokból, Izraelből és az arabokból állna. Ehhez azonban reális esélyt kell felkínálni Szíriának arra, hogy a békefolyamat jegyében visszakaphatja az Izrael által (1967-ben) megszállt Golán-fennsíkot.
Moszkva már jelezte, hogy tavasszal „utókonferenciát” hív össze, amelynek napirendjén előkelő helyen szerepelne a szíriai-izraeli kérdés. Vlagyimir Putyin elnök azzal próbál hatni az izraeli kormányfőre, hogy csak neki (Putyinnak) van befolyása Aszad elnökre, és könnyelműség volna ezt a lehetőséget kihasználatlanul hagyni.
Olmert hálás is a szíriai „opcióért”, hiszen Damaszkusszal jóval könnyebb volna megegyezni, mint a palesztinokkal. Az utóbbi hónapokban több ízben jelezte közvetítők útján, hogy kész volna tárgyalni Aszaddal – csakhogy Washingtonból minden alkalommal leintették. Annapolis után ez az út is szabaddá vált. Bush elnök nemrég, egy bizalmas beszélgetés alkalmával, közölte Olmerttel, hogy nem ellenzi az Izrael és Szíria közötti tárgyalásokat. Csupán annyit kért, hogy kapjon tájékoztatást „a dolgok állásáról”.
