Jobb, ha mindjárt az elején tisztázom: önmagában semmi bajom sincs azzal, hogy a köztársasági elnök nem szereti a kormányt, és a jobboldalhoz vonzódik. Igaz, az alkotmány kimondja, hogy az államfő kifejezi a nemzet egységét, de hogy közelebbről mit jelent a nemzet egysége, valamint annak kifejezése, már nem olvasható benne. Nehéz is lehet kifejezni a nemzet egységét, az ugyanis nemigen létezik, legföljebb egészen kivételes időkben, de valószínűleg még akkor sem, gondoljunk csak a második világháborúra, benne a német megszállásra, majdnem félmillió magyar, mondom, magyar zsidó kiirtására, nem kevés magyar, mondom, magyar ebben való közreműködésére, vagy gondolhatunk a szovjet csapatok ideiglenes itt-tartózkodására is, amikor ugyancsak magyarok működtek közre más magyarok színről való eltakarításában. Lám, ilyen volt a nemzeti egység külső hatalmak beavatkozásakor. Hát miért lenne akkor egység mindenféle külső veszély és nyomás nélkül? Vagyis az alkotmány valamilyen magasztos célt akart kitűzni a köztársasági elnök számára, olyat, amit azonban talán soha senki el nem érhet.
Ezért aztán nem is részletezi, hogy mit csinálhat az elnök és mit nem. Végül is miért ne fejezhetné ki egyetértését jobboldali vagy baloldali, liberális vagy konzervatív eszmékkel, elvégre világképe többé-kevésbé amúgy is ismerhető, hiszen jobboldali pártok képviselői választották őt meg elnökké. Tudjuk tehát, hogy Sólyom László jobboldali, és ez rendben is van. Ami nincs, az annak a látszatnak a felrajzolása és fenntartása, hogy ő mindenen és mindenkin felül áll, hiszen ő a nemzet egységét képviseli. Bizonyítékul a látszat fenntartására következzék egy apróbb minapi közjáték és egy interjú. Kezdem a közjátékkal. A köztársasági elnök a hét elején ebéden fogadta a történelmi egyházak vezetőit, ám a Mazsihisz nem fogadta el a meghívást, azzal érvelve, hogy az államfő helytelenül járt el, amikor alkotmányos aggályai miatt nem írta alá a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvényt. Szerintem a Mazsihisz vezetői az ebéden is kifejthették volna vitázó véleményüket, nem kellett volna ehhez a sértődött és barátságtalan gesztushoz folyamodniuk, de ez legyen az ő bajuk. Meg is kapták a szemrehányó választ – nem az elnöktől, hanem hivatalvezetőjétől -, hogy nem indokolták meg kellően a program lemondását. Ám egy nappal később egy Judapest.org nevű online zsidó közösség (?) flódnival kedveskedett az államfőnek, ezzel kívánván jelezni, hogy a zsidóság pluralisztikus alapokon áll. Vagyis hogy ők nem értenek egyet a Mazsihisszal. Ez is rendben. Ők is kaptak válaszul egy levelet – nem szemrehányót, hanem köszönőt -, csakhogy a hivatalvezető helyett magától az elnöktől, aki beszámolt nekik arról, hogy a flódnit kis kockákra felszeletelve felszolgálták az ebéden, és minden kedves vendég jóízűen elfogyasztotta, sőt az elnök úr egy szeletet még a családjának is hazavitt. Egészségére, mondanám. De azért az mégiscsak meghökkentő, hogy a zsidó közösséget elsősorban képviselő Mazsihiszt egy alapvetően fontos kérdésben elfoglalt (és a baloldal által a parlamentben keresztülvitt) más álláspontja, valamint tiltakozó távolmaradása miatt hivatalvezetői szintre fokozta le, a ki tudja milyen zsidó közösséget sokadsorban képviselő másik szervezetet pedig baráti kedélyességgel kezelte. A nemzeti egység jegyében?
Aztán az interjú. Amelyet az Indexnek adott. Tele olyan megállapításokkal, amelyek a kormányt és a baloldalt szurkálják megint, úgy téve közben persze, mintha az elnök a pártok fölött állna. Pedig nem. Nagyon nem. Természetesen ő nem szól bele az egészségügyről készülő törvénybe, de felteszi, hogy azt majd sürgősséggel akarják kihirdetni, tehát neki öt nap alatt kell majd átrágnia. „Lesz egy szép karácsonyi munkánk.” Hát bizony, az államfői pozíció néha ilyesmivel is jár, még akkor is, ha ezek a kormánypártok így el akarják rontani mások karácsonyát. Vagy a gyülekezési törvény. Amely szerinte alkotmányellenes. És hogy a rendőröknek szerinte lehetne mérlegelési joguk, hogy feloszlassák-e a be nem jelentett tüntetéseket. Például az igazságügyi miniszter kiadhatna egy utasítást, hogyan értelmezzék a jogot. Aha. A köztársasági elnök nem szól bele, de speciel most mégis megmondja, mit kéne a kormánynak csinálnia. Annyira nem szól bele semmibe egyébként, hogy az interjú egy későbbi részében ki is tér rá: „Az elnöknek lehetne olyan a viszonya a kormányzattal, hogy elmondhassa a véleményét, tanácsait. A dolgok viszont úgy alakultak, hogy csak két tárcával van szorosabb kapcsolatom: a környezetvédelmi és a honvédelmi minisztériummal rendszeres a párbeszéd.” Nos tehát Karinthyval élve: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek (hogy mit csináljon az igazságügyi miniszter).
Az elnök kifejezetten büszke arra, hogy mennyire független a politikai élettől: „Nem soroltam be sem stílusban, sem eszméket tekintve a kétosztatú pártpolitikába” – mondja. Ezt alátámasztandó közli, hogy a határon túli magyarok ügyében például más politikát visz, mint a hagyományos jobb- vagy a nem létező baloldali magyarságpolitika. Csakhogy a „hagyományos” jelzőben nincs semmi pejoratív, a „nem létező”-ben annál több. Később újból beledöf a kormányba („nem lehet magyar-magyar politikát csinálni szomszédságpolitika nélkül. A szomszédságpolitika pedig az én szememben nem az, hogy az ember mindenfajta konfliktust kerül”), mint amely ugyebár nem képviseli határozottan a magyarság ügyét. Egyetlen feddő félmondata szól csak Orbánnak Tőkés támogatása miatt („igazából ebbe nekünk nem is szabad beleszólni”), de ezenkívül minden kritika a kormányon vagy a baloldalon csattan.
Zöld elkötelezettségéről szólva például megint csak elővesz, sőt megnevez egy baloldalhoz köthető embert, aki erőművet tervez („a Hujber”, sic!), pedig talán nem kifejezetten balról veszélyeztetik a környezetet sem nálunk, sem másutt. Gyurcsány természetesen ismét megkapja a magáét (nem tájékoztatta őt a gazdaság állapotáról), ám ezen felül még egy olyan megjegyzést is tesz arra a kérdésre, hogy szétesik-e a koalíció, amit még maga is gonoszkodásnak nevez: „Nem akarok gonoszkodni, de nálunk nincs elnöki jósda.” Csakhogy ez a gonoszkodásnál is rosszabb, hiszen a célzás egy beteg emberre utal (Szilvásy miniszter öccsére, aki egyszemélyes kormányzati jósdát hozott létre, képzeletben legalábbis), miközben ezzel is a kormányon akar ütni.
Szóval ez van. Vegyük tudomásul, hogy a köztársaság elnöke elfogultan jobboldali, és szívből, zsigerből nem szereti sem a kormányt, sem a baloldalt. Nem baj. Csak ne próbálja ezt leplezni. Vállalja nyíltan, mert így megtéveszti azokat, akik még mindig azt hiszik, hogy az elnök a nemzet egységét képviseli. Veszekedjen a kormánnyal, ha tetszik, vagy (nem bánom) titkolja jobban, hogy kit képvisel! De ne úgy, ahogy most. Ha már annyit értekezünk őszinteségről és hazugságról.
Bolgár György
