Vámos György, Budapest
Nyílt levél Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke részére.
Májusban írt nyílt levelemben több kérdésre szerettem volna öntől választ kapni, elsősorban arra, meddig kívánja még mélyíteni az árkot a nép, a nemzet polgárai, elvtársai között? Nos, az árokból szakadék lett, a „kádári múlt” országromboló politikája eltörpül az ön tevékenysége mellett. Feltenném a kérdést: amikor a miniszterelnöki rezidenciáról távozik vagy visszatér oda, nem érzi-e súlyos teherként zsebében egy olyan villának a kulcsait, amelyhez sem önnek, sem családjának – ha Magyarország betartotta volna a párizsi békeszerződésben foglaltakat – semmi jogosultsága nincs. Ez önt nem zavarja, hiszen erőből működteti az országot, a hatóságok minden lehetséges eszközét igénybe véve.
Miniszterelnök úr, nem kellene ezt a kulcscsomót leadnia? Önnek példát kellene mutatnia, hiszen mára már saját magát a halhatatlanok közé sorolja. Azon is el kellene gondolkodnia, mi lesz, ha gyermekei, a történelmet közelebbről megismerve, egyszer megkérdezik: miért is lakunk mi ebben a villában? A falak nem szólalnak meg, a múlt azonban kísért. A napokban a zsidó világ vezetői jártak hazánkban, önt is felkeresték, jó fényt vetett volna önre, ha egy gesztussal átnyújtja a villa kulcsait!
Előző levelemben utaltam arra a levélre, amelyet nekem írt, s ebben szerepel egy kitétel: „tudom, hogy sok adósságunk van. Igyekszem egy keveset törleszteni.” Törlesztésről szó nincs azóta sem, pedig a határidők réges-rég lejártak. Idéznék előző levelemből: „Az ideiglenes nemzeti kormány (…) hatályon kívül helyezte a zsidótörvényeket, és kimondta, hogy Budapestnek a polgári közigazgatásba való bevonásától számított 30 napon belül rendezni kell a zsidó vagyonok kérdését. Elmaradt.
1947. február: a párizsi békeszerződés kimondta, hogy Magyarország köteles visszaállítani a faji és vallási okokból üldözöttek javait és törvényes jogait, s ha a visszaállítás lehetetlen, megfelelő kártalanítást ad.
1949-ben (…) felülírták az addigi szabályozást, és a költségvetés számára nacionalizálták a hazakerült zsidójavakat. A rendelet kimondta, hogy a nyilasok és a németek által elhurcolt köz- és magánvagyont, amelyre senki sem támaszt alapos igényt, az Államkincstárnak, illetve az illetékes miniszternek kell átadni. (…)
A színaranyat és aranyérméket a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamon beváltotta, a drágaköveket és a fazonárunak nem minősülő értéktárgyakat beolvasztotta, a befolyt összeget a pénzügyminisztérium különszámla elnevezésű zárolt kontón jóváírta. Az aranytárgyak értékesítését külföldön az Artex nevű cég végezte el, a belföldi eladásokat az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat intézte. (…) Így a francia kézre került aranyvonatbeli zsidójavakat a magyar állam, saját rendelkezéseit megsértve, egyszerűen elsikkasztotta. (…) A hosszú, több évtizede zajló tárgyalássorozat folyamán sikerült elérni, hogy az NSZK még a diplomáciai kapcsolatok 1973-as felvétele előtt hatalmas összegű kártérítési és jóvátételi összegeket utalt át Magyarországnak a nácizmus üldözöttei számára. A kísérleti áldozatoknak járó 6,25 millió nyugatnémet márka, illetve a magyar zsidó vagyontárgyak ellenértékeként százmillió nyugatnémet márka megfizetésére kötelezték az NSZK-t. Nem tisztázott, hogy a magyarországi egyeztetések hatására miért csak 94 millió márka maradt a kifizetésre, hiszen a tárgyaláson részt vevők csak három százalékot irányoztak elő az Általános Értékforgalmi Bank kiadásainak fedezésére. Ez lehet egyebek között a magyarázata annak, hogy az evvel kapcsolatos iratok 2020-ig titkosítva vannak. (…)
Önnek mint miniszterelnöknek kötelessége lenne mind a zsidóság, mind a nem zsidó, vagyonuktól megfosztott állampolgárok teljes körű kártalanítása. (…) 2006-ban a Kárpótlási Hivatal pótlólagos kárpótlási lehetőséget hirdetett meg. Előbb 2006. júniusi, majd decemberi beadhatósági határidővel. Ez lehetőséget adott volna mindazoknak, akik a háború idején kényszermunkát végeztek, gettóban vagy koncentrációs táborban voltak. (…) Mind a mai napig az igénylők nem kaptak választ.” Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára válaszolt 2007. július 11-én: „A 1997. évi XXIX. törvény újraszabályozta a kárpótlásra jogosító esetköröket, és jelentős mértékben bővítette a kárpótlásra jogosultak körét. (…) A személyi kárpótlás megnyugtató módon történő lezárása érdekében az országgyűlés 2006. július 24-én képviselői önálló indítvány nyomán (…) a kérelmek benyújtásának határidejét 2006. december 31-ig meghosszabbította. A beadási határidő meghosszabbítása és a beérkezett kérelmek nagy száma (…) miatt azonban az ügyintézési határidő elhúzódhat.”
Ma 2007. december 1-jét írunk, és az érintettek választ sem kaptak kérelmeikre.
A közelmúltban balról érkezett ismét antiszemita támadás, holott a hazai zsidóság pontosan azért kapaszkodik a baloldalba, mert ott ilyesmi lehetetlen! Ezek szerint mégis lehetséges, hiszen nem először történik ilyesmi. Az eset engem mint magyar zsidót érint. Ön, aki korábban meghirdette, hogy „zsidó, ha zsidóznak”, semmilyen módon nem határolódott el a kijelentés kapcsán, melyet az ön párttársa tett egy magyar zsidóval szemben, aki ráadásul magyar-izraeli kettős állampolgár.
Ön annak ellenére, hogy korábban több ízben kijátszotta az általam „zsidó adunak” definiált kártyát, most néma maradt. Valóban el lehet küldeni bárkit e hazából, akár Izraelbe is, de kettős mércével mérni nem szabad! Önök a kettős mércét tetszés szerint használják. Fogalmaik szerint csak baloldali zsidó létezik, jobboldali sosem, hiszen a jobboldalon csak antiszemiták vannak.
Ha már a kettős mérce szóba került, megemlíteném, az 1945 utáni újjáépítéshez, a további élet megalapozásához lelkiismeret-furdalás nélkül használták fel az ön elődei a jobboldali, konzervatív zsidóságtól elrabolt javakat. A többmilliárdnyi vagyonra nem került bélyeg: nem használható fel a kommunizmus építéséhez, mert nem hasonlóan gondolkodóktól ered. Természetesen ugyanez vonatkozott a nem zsidó származású honfitársainktól államosítással, kitelepítéssel szerzett ingóságokra és ingatlanokra is. Az eset jól példázza, a hatalom nem válogat – ha saját érdekeiről van szó.
