Népszabadság * Falusy Zsigmond * 2007. december 5.
Peter Ogi. Néha kiverte a biztosítékot
Kép: Kovács Bence A Zeneakadémián Kurtág Györgytől és Petrovics Emiltől tanult zeneszerzést, közreműködött Peter Gabriel és Kate Bush albumán, legtöbben mégis az első magyar punkzenekar, a Spions gitárosaként ismerik. Hegedűs Péter, alias Peter Ogi december 8-án, a Gödörben mutatja be harmadik magyarországi albumát.
– Rock-sanzon?
– Esetleg punk-pop, vagy pop-punk, amelyik jobban tetszik. A műfaji besorolások nem fontosak, hisz ezen a lemezen is azt éneklem, amit mindig: romantikus dalokat egy kis éllel.
– Nana! A Spionsra mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy romantikus.
– Pedig az volt, ha nem is a zenéjében vagy a szövegében, de az attitűdjében feltétlenül. Én egyfajta szabadságkísérletnek tartom az együttest.
– Az első fellépésüket félbeszakították a rendezők, a második után fasisztáknak nevezték önöket.
– Tény, hogy nem tudtak mit kezdeni velünk. Amikor mondjuk azt énekeltük, hogy „Dühöng a folklór és az izzadtságszag / torz népviseletben a sok ronda állat”, akkor ez rögtön kiverte a biztosítékot. Egyébként pedig csak a szokásos ügymenet zajlott.
– Ez mit jelent?
– Volt, hogy fenyegettek, volt, hogy házkutatást tartottak, néha pedig egyszerűen elkobozták a hangszereinket. Dobost például azért nem találtunk, mert mindenki féltette a szerelését. Ifjabb Kurtág György, aki Zátonyi Tibor előtt játszott a trióban, ott is hagyta a zenekart: neki ez sok volt.
– Mindössze egy évig voltak együtt, aztán 1978-ban az együttes megalakítójával, Molnár Gergellyel együtt disszidált.
– Néha úgy szoktam mesélni, hogy egy autó csomagtartójában jutottam ki az országból. Az igazság viszont az, hogy a szárnyashajón utaztam Bécsbe, majd onnan tovább, a Trans Europa Expressen Párizsba. Viszonylag könnyen kaptam útlevelet, talán mert azt gondolták, jobb, ha végre elmegyek innen.
– Milyen volt a szabad világ?
– Furcsa. Rádöbbentünk például arra, hogy azok a szövegek, amiket Magyarországon ütősnek tartottunk, kint nem szóltak akkorát. Gergely, aki író volt, akkor egyre elvontabb ideológiákat kezdett gyártani, nekem viszont épp ellenkezőleg, egyszerűbb lett a világ.
– Hogyhogy?
– Rájöttem, hogy tudok mit kezdeni magammal. Előbb Castelbajac és Kenzo divatbemutatóihoz írtam zenét, aztán 1980-ban már Peter Ogi néven készítettem egy szintetizátoros rockalbumot. Később átmentem Angliába, onnan pedig Amerikába, hangmérnök lettem, dolgoztam stúdiózenészként, igaz, lemezt nem adtam ki ekkoriban.
– Miért?
– Nem tudom. Különös, de ahányszor csak elkezdett futni a szekerem, úgy éreztem, abba kell hagyom, amit csinálok. Mindig próbáltam továbblépni, irtóztam attól, hogy bármilyen trendben részt vegyek. Talán anarchizmus volt ez, talán idealizmus, talán mindkettő.
– Odakint milyen volt a popszakma?
– Tanulságos. Amikor még a vasfüggöny mögött hallgattuk ezeket a zenészeket, olimposzi magasságokba képzeltük őket. Persze kiderült róluk, hogy egyáltalán nem istenek.
– A rendszerváltás után két lemezt készített Magyarországon, a Central Europe nevű együttesével pedig épp a legjobbkor játszott világzenét.
– Találtam egy arab hegedűst, és Balogh Kálmán cimbalmozott. Ide-oda utaztam a New York-i és budapesti stúdió között, hogy összejátsszam az albumot. Jó anyag volt, de nem lett folytatása: ez is kissé megelőzte a korát.
– Van valami koncepciója a mostani albumának?
– A dalok az utóbbi néhány év kísérleteinek összegzései. Sokat próbálgattam például mostanában a bőgőt, a dobseprűt, az akusztikus gitárt, a kávéházas hangvételeket. Azt mondanám, popzene ez, zaccal. Az albumnak Okok lesz a címe, amit a borítón tipográfiailag variálok egy kicsit, hogy úgy is lehessen érteni, oké, oké.
– Mert minden oké?
– Hát persze. Ez a változások nagy könyve: nem jó így, mégis jól van így. Ilyen a világ rendje.
