A politikai korrektség bűvkörében élők nem tudnak szembenézni a valósággal. Hogy nemcsak az etnikai többség politikusi derékhadának bizonyos, szemmel is kitűnően látható hányadát jellemzi a kenőpénz elfogadása (vagy az illegális pártfinanszírozási baksisrendszer cinkos tolerálása), az uniós milliárdok lenyúlásának felettük lebegő gyanúja. Hanem a cigány közéleti elit egy részét is átitatta a korrupció.
Tallózgatván az immár bírósági szakba jutott, cigány politikusok rabosításával is járókárpótlási csalássorozat nyilvánosságbeli fogadtatásában, látómezőnkbe ötlik egy műfajközi aránytalanság. Konkrétan, hogy milyenfajta írástípusok jönnek ennek apropóján.
Amennyiben hír, tudósítás, riport felé vetjük tekintetünk, nemigen érheti szó a ház elejét. Főáramú médiánk becsülettel (s többnyire objektíven) publikálta a tényeket. Nem lehetünk viszont ilyen dicsérők „szűkebb hazánk”, a kommentár vonatkozásában. Publicisztikai fronton alapvetően kétféle reakció figyelhető meg. Az egyik a rasszista közírók gyalázkodó diadalmámorának hulláma. Másik a balliberális jegyzetírók – tendenciózusan ismétlődő – zavart hallgatása.
Persze, ezeken a típusválaszokon kívül rengeteg árnyalat színesíti a médiapalettát. Leginkább azonban a fenti két interpretáció, pontosabban utóbbinál annak hiánya, az értelmezési vákuum tekinthető uralkodónak.
*
Miről is van szó? A náci halál- és rabszolgatáborok itthoni cigány túlélőinek az Osztrák Megbékélési Alap pénzbeli kompenzációt juttatott. Természetesen csak akkor, ha üldöztetésüket bizonyítani tudták. A hatósági nyomozás azonban fényt derített rá, hogy sokan jogcím vagy érdemi igazolás nélkül kaptak pénzt. Így az okirat-hamisítás révén százmillióknak (a Zuschlag-ügy többszörösének) kelt lába. Vádlottként érintett a győri és más dunántúli kisebbségi önkormányzat jó pár vezetője, munkatársa is.
A fajgyűlölő hungaristák obligát verbális sejtburjánzása, a cigányságot démonizáló kollektív gyalázkodás aligha lephet meg bárkit. Sajnos a csönd túloldalról jövő áradata éppúgy nem újdonság. A mainstream véleményipar – amely rendszerint érzékenyen fókuszál a hitleri népirtással kapcsolatos dolgokra – most gyanúsan lapít. Pedig, amennyiben egy közember csal, adóforintokat lop, önmagában is botrány. Ha viszont megkínzott, kényszermunkába belerokkant embertársainak szánt pénzt csapol, az rosszabb. A koholt szenvedéssel való üzérkedés pont azokat (és legyilkolt hozzátartozóik emlékét) sérti, akiket tényleg deportáltak.
Iszonyú rémkorszakok túlélőinek szánt pénzt bűnözővé züllve kicsalni: morálisan azonos a holokauszt-tagadással. A párhuzam azért is jogos, mivel az ilyenfajta visszaélések hamis érveket adnak a soá ultrajobbos kétségbevonóinak szájába.
Hitler szellemi örökösei azt bizonygatják, nem is voltak gázkamrák, a zsidók, cigányok (és más teljes vagy részleges kiirtásra ítélt bűnbakcsoportok) csak kitalálták az egészet. Hogy pénzt zsaroljanak ki ártatlan nációkból.A „posztnácik” minden ilyen ziccerre lecsapnak, amivel szemben egyet tehetünk: minden ilyen esetben a legkeményebb erkölcsi-politikai szankciókkal lépünk fel.
Például a grémium, egyesület, párt, alapítvány (legyen bár többségi vagy kisebbségi), amelynek az illető vezetője, rögtön elhatárolódik, igyekezvén őt kizárni soraiból. A mértékadó orgánumok elítélő vezérkommentárokban ostorozzák a tragédia vámszedőit. Utána az Országgyűlés illetékes bizottsága kezdeményezi a hatóságoknál mindazon szervezetek pénzügyi revízióját, amelyek indirekt módon elősegítették a tranzakciókat.
Csakhogy minderről szó nincs. Helyette gátlásos szilencium. Melynek legfőbb oka, hogy a fehérgalléros bűntény elkövetői romák. Így – rosszul értelmezett tapintatból – közíróink félrenéznek. Ugyanúgy, mint amikor 1998-ban Göncz Árpád – Vastagh Pál szocialista igazságügyér javaslatára – eljárási kegyelemben részesítette a hűtlen kezelés miatt bíróságra idézett OCÖ-elnök Farkas Flóriánt. A döntésbőlnem lett etikai botránykő, kevesen adtak hangot undoruknak. Mondván, ha a szegénybűnözés piti közkatonáinak tízezrei nem kapnak gráciát, úgy az öltönyös vádlottnak se járjon. De nem, egyetlen brancsbeli szoclib véleményformáló se rótta meg államfőnket. (Ahogy a Fidesznek se kavargott a gyomra, amikor a kvázipriuszos Lungo Drom-elnököt a parlamentbe katapultálta.)
*
Miért van ez így? A politikai korrektség bűvkörében élők nem tudnak szembenézni a valósággal. Hogy nemcsak az etnikai többség politikusi derékhadának bizonyos, szemmel is kitűnően látható hányadát jellemzi a kenőpénz elfogadása (vagy az illegális pártfinanszírozási baksisrendszer cinkos tolerálása), az uniós milliárdok lenyúlásának felettük lebegő gyanúja. Hanem a cigány közéleti elit egy részét is átitatta a korrupció.
Farkas Flórián ügye, a kárpótlási panama, az időnként lebukó helyi roma vezetők (akárcsak a többségnél) csupán a jéghegy csúcsa. A cigány politikus ugyanúgy lop(hat), mint színmagyar kollégája. Ráadásul a kisebbségi önkormányzatiság alulfinanszírozott, valós jogkör és hatalom nélküli látszatintézmény, ahol a nagypolitika rendszerszintű gyermekbetegségei fokozottan jelentkeznek.
Mi több, az átlagos cigány választópolgár – lemaradottsága, nyomora, iskolázatlansága, perspektívátlansága miatt – nagyságrendekkel kiszolgáltatottabb „saját” politikusainak. Könnyen rászedhető, manipulálható. Egyszerűbben felhasználható ilyen gusztustalan, pénzcsapoló manőverekhez. Mert lássuk be, valószínűleg a lehívott összegnek csak egy része (töredéke) jutott el a fiktív „túlélőkhöz”. Az oroszlánrészt a korrupt elöljárók (és felhajtóik) zsebelhették be.
Szembe kell nézni vele: a roma intézményrendszer jelentékeny leágazásait is megfertőzte a baksiskultúra. Mivel pedig – társadalmi és kulturális okoknál fogva – a romák jóval kevésbé immúnisak a politikai bűnözők agyafúrt harcmodorára, ennek hatása végzetes lehet. Ugyanis a cigány kisember azt láthatja, nem elég a reménytelen helyzet, melybe beleszületett, illetve a többség őt sújtó, negatív tapasztalatokból levont, általánosító előítélete. Hanem már „övéi” is baleknak, nevét adó csaliembernek tekintik.
Mert cigánybűnözés nincs, de politikusbűnözés nagyon is van. Etnikai hovatartozástól függetlenül. Amiről beszélni kell. Minthogy arról is: amiképp az olasz vagy ukrán maffia létéről szólni nem rasszizmus, úgy nem az cigány relációban sem. Bizony, sajna van a roma társadalom kebelében is szervezett bűnözés.Kezdetleges és fejletlen a szicíliai, kolumbiai vagy orosz gengekhez képest, de létezik. Prostitúcióra kényszerítő, illegális színesfémkereskedő, tűzifa-és autótolvaj bandák. Amelyek tetteiket csoportosan és szándékegységben követik el. Meggyötört áldozataik pedig – fenyegetéssel testük eladására rávett tinédzserlányok, bűnözésre kényszerített gyerekek – ugyancsak romák.
Megtörténhet, hogy ez a gengsztervilág – lepénzeléssel, zsarolással, terrorizálással – bevásárolja magát a kisebbségi önkormányzatokba. Majd a többségi közéletbe. A baljós előjelek megvannak. Jó lenne nem hagyni, hogy megtörténjen.
