Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. december 3.
Energiapolitikai koncepciót!
Néhány évtizede, amikor – napjainkhoz hasonlóan – divatba jött a „gazdaságtalan” vasútvonalak felszámolása, megszüntették a Sátoraljaújhely-Füzér közötti vonalat is. Alapos munkát végeztek: a síneket is gyorsan felkapkodták. Azt azonban kötve hiszem, hogy bárki átgondolta volna, hogy valójában mit is jelentett ez a közlekedési összeköttetés a vidék, a teljes érintett terület számára. Lehet, hogy az üzemeltetőnek – az adott pénzügyi feltételekkel – gazdaságtalan volt. Ki tudja? Bár akkor sem a megszüntetés az egyetlen lehetséges megoldás, például az addigitól eltérő konstrukciókkal is gazdaságossá tehető egy vállalkozás. De ilyesmi, valószínűleg, szóba sem került. Feldübörögtek a teherautók, autóbuszok! Attól kezdve arrafelé és onnan csak közúton történhetett minden személy- és teherszállítás. Azokon az utakon, amelyek – nyilvánvalóan – nem erre a forgalomra terveződtek. Állítom, hogy senki sem számolta azt ki, hogy mindez mekkora környezeti terhelést, környezeti ártalmat jelent az ottani településeknek és a természetnek.
No, de ez régen volt. Mi a helyzet most? Ki meri, ki fogja a megszüntetendő vasútvonalak körzetében lakók szemébe mondani, hogy az ő érdekeikkel senki sem törődik, az ő szempontjaikat senki sem veszi – érdemben – figyelembe? Ezek a szándékok hogyan illeszkednek a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását szajkózó szónoklatokhoz? Milyen változást hoz egy-egy vonal megszüntetése az arrafelé lakók életminőségében?
Ki tud választ adni arra, hogy a vasút szerepét – az adott körzetben – át tudja-e venni a közúti közlekedés? Műszakilag alkalmasak-e a meglévő létesítmények, vagy átépítések és új járműbeszerzések szükségesek? Az átállás feltételeit mennyi idő alatt lehet megteremteni, ki lesz az ennek megtörténtéért felelős – nem szervezet, hanem – személy, mennyibe kerül mindez, és a pénzt ki adja?
Ki tud választ adni arra, hogy a megnövekedő közúti közlekedés milyen veszélyt jelent az érintett települések épületállományára, a légszennyezés növekedése a lakosságra és a természetre?
A vasútvonalak megszüntetését gazdasági szempontokkal igyekeznek indokolni. Lehet, hogy a MÁV szempontjából ezek most veszteségesek. (Érdemes lenne alaposan megnézni, tényleg azok-e, és ha igen, akkor miért?) De végiggondolta-e valaki, hogy az ország szempontjából mi lenne a célszerű, a szükséges, a perspektivikus? Biztos vagyok abban, hogy napjainkban, amikor nyilvánvaló tendencia a kőolaj drágulása, nem szerencsés döntés, ha ráerőltetik a közúti közlekedés fokozott fejlesztését (ezt esetleg nem is igénylő) egyes régiókra. Országos energiapolitikai koncepció kell! Minden olyan döntést, amely hatásában lényegesen túlmutat egy vállalat vagy egy tárca kompetenciáján, az ország jövője, az ország érdeke szempontjából kell mérlegelni. Például az energiaigény szerint.
De ugyanígy kell vizsgálódni az érintett népesség egészségére, életminőségére, az épített és a természeti környezetre gyakorolt hatása szerint is. Egy vasútvonal megszüntetése ilyen súlyú döntés.
A Népszabadság 2007. november 21-i számában idézik Gaskó István egy korábbi (2000-ben tett) kijelentését, amelyben – egyebek mellett – a következőket mondja: „Magyarországon egy olyan közlekedéspolitikai koncepciót kellene megalkotni, amelyben a közlekedési ágak egymás mellett működését nemzetgazdasági szempontból is elbírálnák.”
Érdemes emlékeztetni a tisztelt szerkesztőket és a tisztelt olvasókat arra, hogy a világon elsőként éppen Magyarországon született olyan koncepció, amely egy egész ország, a Magyar Királyság összehangolt vasúti, közúti, vízi közlekedésének a fejlesztését tárgyalta. Ezt Széchenyi István – még királyi biztosként – dolgoztatta ki, és a saját költségén kinyomtatva, szétosztotta a pozsonyi országgyűlésen 1848 februárjában. Ennek pár hónap múlva 160 éve! Érdemes összehasonlítani a mai közlekedési hálózatainkat az akkori koncepció térképével.
Örülnék, ha a XXI. század hazai társadalmi igényeinek és az országra váró sokoldalú kihívásoknak megfelelő, hasonlóan átgondolt koncepciót tárnának az erre illetékesek a Tisztelt Ház és a magyar társadalom elé. És ennek a koncepciónak az összeilleszkedő elemeit valósítanák meg – a jelenleg folyó fejetlen és költséges kapkodás helyett.
Sipka László
Budapest
Szemléletes példa
Régi olvasója vagyok a Népszabadságnak. Ugyancsak régi – és talán elég jó – ismerője Oroszországnak, ezért szomorúan látom, hogy erősödik a lap oroszellenessége, amelynek különösen szemléletes példája Miklós Gábor Putyin nemzetvezető? című (november 19.) publicisztikája.
Érthető, hogy a kormánynak igazodnia kell az amerikai külpolitikához. Nem érthető azonban, hogy egy hitelességre törekvő napilap miért érzi kötelességének, hogy alantas csúsztatásokkal elmérgesítse a magyar-orosz viszonyt. Rágalmazás a demokratikusan megválasztott és tisztségéből fegyelmezetten távozó elnököt öszszefüggésbe hozni Rettegett Ivánnal és „nemzetvezetőként” aposztrofálni, tudva, hogy a magyar olvasó emlékezetében ez a titulus csak a nyilas-fasiszta Szálasi Ferenc személyét idézi fel.
Szakmailag etikátlan elhallgatni, hogy a választópolgárok 70 százaléka támogatja Putyin politikáját. Félrevezető elhallgatni, hogy az USA stratégiája Oroszország elszigetelése, aminek a követésére megpróbálja rávenni az Európai Uniót is. Valótlanság tehát azt állítani, hogy Oroszországot senki sem fenyegeti. A fenyegetettség pedig indokolja a védelmi képesség korszerűsítését, ha az ország nem akar Irak sorsára jutni.
Őrizze meg a Népszabadság a tárgyilagosságát, elemzéseinek függetlenségét, állásfoglalásainak hitelességét, hogy úgy, mint eddig, ezután is szívesen vegyük a kezünkbe.
Boross Sándor
ny. orosznyelv- és irodalomtanár, Budapest
Olvasónk feltételezésével ellentétben az orosz politikáról eredetiben, így Putyin úr nyilatkozataiból tájékozódom. Az orosz elnök választói támogatottságához csak annyit: a XX. században számos későbbi diktátor – pl. Hitler – demokratikus parlamenti úton került hatalomra. A nemzetvezető (nacionalnij lider) kifejezést sem én találtam ki, az eredeti forrásból vettem. Az egybehangzás önt sértheti, a mögötte lévő téboly azonban ennek ellenére hasonló.
Elég sok időt töltöttem ahhoz Oroszországban, hogy megszeressem ott, amit szeretni lehet, viszolyogjak attól, ami elviselhetetlen.
Miklós Gábor
