A kérdés már régen nem az, mit kezd Franciaország azokkal a fiatalokkal, akiknek elég egy motorbaleset, és vadászpuskával döntenék meg a köztársaságot. A kérdés az, mit kezd Európa az iszlámmal, azzal az iszlámmal, amelyet se lenyelni, se kiköpni nem tud, ezért kényszerűen übertoleráns, amit a toleráltak nehezen viselnek.
Én az intoleranciával szembeni intolerancia híve vagyok.
(Ayyan Hirsi Ali)
Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy kisebbségi fiatalok lángba borították fél Franciaországot, újra molotov-koktélokkal támadtak rendőrökre, autókra, könyvtárakra, civilizációnk haszontalan kellékeire tehát, amiket, ha ők kormányoznának, nyilván mind porig égetnének. Új minőséget vitt a történetbe, hogy a Nicolas Sarkozy által találóan „csőcseléknek” (racaille) nevezett szociális esetek most vadászpuskákkal lőtték a rendőröket, komoly fejtörést okozva komoly szociológusoknak, hogy ezt most hogyan védjé… magyarázzák meg.
2005 októberében-novemberében az akasztotta ki a jóléti városok kevésbé jóléti banlieue-iben (magyarul: suburb-jeiben) élő arab és észak-afrikai fiatalokat, hogy két másik fiatal a rendőrök elől futva bemenekült egy trafóházba, és ott agyoncsapta őket az áram. Az esetet, amelyről biztos, hogy a többségi társadalom tehet, hiszen a BBC ezt mondta, felháborodás követte, a felháborodást 274 „lázadó” városban tettek követték, az eredmény: egy, a „lázadók” által megölt idős munkás, egy majdnem felgyújtott mozgássérült nő, 9 ezer kiégett, megrongált autó, 126 sérült rendőr és tűzoltó, 200 millió eurós kár.
2007 novemberében ugyancsak két fiatal halála verte ki a biztosítékot azoknál, akik szerint ismét a többség sújtott le a felkarolandó kisebbségre. Egy Párizstól északra fekvő kisvárosban egy 15 és egy 16 éves fiatal lopott motorbiciklivel, bukósisak nélkül, nagy sebességgel belerohant egy 40 km/h-val közlekedő rendőrautóba, azonnal meghaltak, a kisváros más, bevándorló származású fiataljai pedig úgy döntöttek, hogy az eset felháborító, és hadat üzentek a rendőrségnek. Megint 130 rendőr sebesült meg, megint több tucat autó és épület égett, köztük egy közkönyvtár, mert az minek, és előkerültek a vadászpuskák, amikkel 10-25 méterről lőtték a rendőröket a „lázadó” fiatalok.
Nicolas Sarkozy, immár elnökként, „gazembereknek” nevezte a kis terroristákat, közölte, hogy a köztársaság nem hátrál meg, ám azt is mondta: az ország csak „hajszál híján” úszott meg egy katasztrófát. Sarkozy sajnos téved. A katasztrófa már itt van, és rég nemcsak Franciaországról van szó. A lényeg azonban – mivel össz-európai jelentősége van – az, hogyan látják a franciák a felelősség kérdését.
*
Az MTI nyomán a magyar sajtóban is megjelent, hogy Sarkozy a zavargások után kijelentette: azoknak „semmi közük a szociális válsághoz, de mindenben közük van a csőcselék uralmához. A zavargásokra nem az a válasz, hogy még több pénzt adunk, az adófizetők terheit növelve. A zavargásokra adott válasz a zavargásban részt vevők letartóztatása” – mondta a francia elnök. Már ez is elgondolkodtató lehet azon szocio- és egyéb lógusok számára, akik úgy gondolják, elég az „okokat” kiiktatni”, elég az „életkörülményeken”” változtatni, elég több közpénzt pumpálni sikertelen felzárkóztatási projektekbe, és máris kész a multikulti integráció. Hát nem.
Arról még nem lehetett idehaza hallani, hogy nemrég megjelent könyvében Sarkozy a 2005-ös „lázadások” kapcsán a felelősség kérdéséről is gondolkodik: „Megint az egész társadalmat kritizálták, mert a kollektív felelősséget keresték. Már az elején úgy tűnt, az egyetlen cél az egyéni felelősség megkerülése, és ez be is igazolódott. Mert ahogy az Franciaországban lenni szokott: ha mindenki felelős, akkor senki nem az, és senkinek nem kell beismernie a mulasztásait.”Ahogy az nálunk is lenni szokott.
Ezen a ponton Sarkozyismét elmondja, hogy országa a nyolcvanas évek óta milliárdokat invesztált a lepukkant elő- és külvárosokba, fejlesztési projektek tucatjait próbálták alkalmazni – sikertelenül, plusz ugye ott a bevándorlás kezeletlensége, amelynek következtében a bevándorlók másod- és harmadgenerációi még kevésbé érzik magukat franciának, mint a szüleik, nagyszüleik.
Hasonló lehet a helyzet Németországban, mert ha a belügyminiszter – elég riasztó módon – beismeri, hogy fennáll a franciaországihoz hasonló zavargások veszélye, akkor az egyértelműen azt jelenti: ott sem sikerült az integráció. Holott már régen – legalább részbeni – asszimilációról kéne beszélni: nem létezhet civilizált együttélés olyan csoportokkal, amelyek tagadják, vagy nyíltan semmibe veszik a többségi kultúrát, jogot, szokásokat. Ezért is helyes, ha a franciák állampolgársági és nyelvismerethez kötik az új bevándorlást.
Az mondjuk nem világos, milyen új integrációs modellt képzel el Sarkozy, és milyen „szabályozott” bevándorlás változtathat a már rég bevándoroltak helyzetén – de az is biztos, hogy nem elég közpénzt megvonni: szembe kell nézni a multikulti által lehetővé tett újgenerációs nihilizmussal is, amely bajt csak tetézi a banlieue-kban ágáló iszlámisták áldásos ténykedése (azért tegyük hozzá: eddig szerencsére kevés sikerrel).
*
Mivel azonban 2005 ősze jól felhozta Le Pent és a fasiszta Nemzeti Frontot, és a témát húsz éve amúgy is ez a briganti igyekszik lenyúlni, szinte lehetetlenné vált az őszinte, „politikai korrektség” nélküli, tabuk nélküli, rasszizmusvád nélküli, liberális demokrata közbeszéd erről az egészről. Márpedig beszélni kell róla, mert nem lehet nem észrevenni, hogy a konfliktust szinte kivétel nélkül atolerancia iránt roppant intoleráns iszlám gerjeszti, amely „iszlamofóbiát” kiált, és zéró megértést tanúsít másokkal szemben, ha bármiért sértve érzi magát.
Hogy csak az utóbbi idők példáiból ragadjunk ki néhányat: emlékezetes, hogy egy dán lap Mohamed-karikatúráin annyira felizgatták magukat muszlim vezetők, hogy az általuk utcára rendelt széles néptömegek gyújtogatással hívták fel a figyelmet vallásuk alapvetően békés jellegére. Szudánban a plebsz most éppen halállal fenyeget egy ott élő brit tanárnőt, aki engedte, hogy tanítványai Mohamed prófétáról nevezzék el egy társuk játékmackóját.
Felháborítja a muszlimokat, hogy a Nike olyan cipőt hozott forgalomba, amelynek talpára arabul írták rá az Allah szót. A német-török rapper, Muhabbet pedig a minap közölte: az iszlámisták által meggyilkolt Theo van Gogh-nak mázlija van, hogy ilyen gyorsan halt meg, ő még a pincébe zárta és megkínozta volna, ezen kívülAyyan Hirsi Alit is meg kéne ölni.
A kérdés tehát már régen nem az, mit kezd Franciaország azokkal a fiatalokkal, akiknek elég egy motorbaleset, és vadászpuskával döntenék meg a köztársaságot. A kérdés az, mit kezd Európa az iszlámmal, azzal az iszlámmal, amelyet se lenyelni, se kiköpni nem tud, ezért kényszerűen übertoleráns, amit a toleráltak nehezen viselnek.
Mi pedig vegyük komolyan Hirsi Ali minapi intelmét: „A politikai és gazdasági válsággal küzdő muzulmán országokból egyre többen távoznak majd, és csak idő kérdése, hogy a muzulmánok politikai menekültként, illetve gazdasági okokból önökhöz is érkeznek majd. Jó lenne, ha Magyarország és a többi kelet-európai állam felkészülne erre, és nem követné el ugyanazokat a hibákat, amiket például Hollandia, Nagy-Britannia és Franciaország.” Jó lenne.
