Forrás: Népszava

Kertész Imre irodalmi Nobel-díja 5. évfordulójának ünnepén felolvas és dedikál a Nemzeti Színházban december 5-én A K. dosszié című művéből. Hafner Zoltán két éven át készítette azt a tucatnyi magnókazettát megtöltő mélyinterjút az íróval, melynek anyagából végül Kertész Imre megírta ezt a különös önéletrajzot, megtartva annak párbeszédességét, de szuverén regényt alkotva a beszélgetésekből. A K. dosszié tavaly tavasszal jelent meg. Az „önéletrajz két hangra” alcímű regényes párbeszéd Kertész Imre életéről – szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról szól, és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. E páratlanul személyes könyvből kiderül, hogy a kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság, és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az „egyéni” mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról. „A K. dosszié egy sorstalan élet elégiája, de az irodalomhoz szóló himnusz is egyben, hisz az irodalom a legbiztonságosabb hely a sorsok számára” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung kritikusa. A Magvető Kiadó – szerzőjét ünnepelve – az életműsorozatban még nem publikált Világpolgár és zarándok című Kertész Imre-elbeszélést jelentette meg díszkiadásban. Megjelent a Sorstalanság hangoskönyvváltozata is, a regényt Mészáros Máté előadásában hallgathatják meg az érdeklődők.

Népszava-információ

Comments are closed.