Szabó A. Ferenc, Történész
Nehéz a történelmi kérdésekben eligazodnia a közvéleménynek, ha a velük foglalkozók nem ismerik azokat a történelmi tényeket, amelyeket már évtizedekkel korábban publikáltak a szakemberek. A magyarországi németek kitelepítése nemzetközi ügy volt, a világháborúban győztes hatalmak döntöttek róla, a közép- és kelet-európai német kisebbség egészéről hozva határozatokat.
A kérdést elsősorban az emigráns cseh politikusok – élükön Eduard Benessel – forszírozták már 1943 óta, mert a háború után homogén szláv államként kívánták Csehszlovákiát restaurálni. Azért ragaszkodtak a magyarországi németek kitelepítéséhez, hogy Magyarország ne hivatkozhasson majd „helyhiányra”, ha a felvidéki magyarság kitelepítése fölvetődik. Ez a kezdeményezés láncreakciót váltott ki, s elvezetett a hazai németek kisebb részének elűzéséhez.
Nem tagadható azonban, hogy a „svábok” egy része szembekerült a háború alatt a magyarsággal és a magyarokkal rokonszenvező német hűségmozgalom tagjaival, különösen az 1944. márciusi német megszállás után, amely hazánk elpusztításához vezetett. Kétségtelen, hogy a magyar politikai erők jó része az ország kifosztása, a náciellenes politikusok, gondolkodók ezreinek letartóztatása, a zsidóság százezreinek deportálása és elpusztítása után nem foglalkozott kellőképpen a németek felelősségének differenciálásával. Ez történelmi hiba volt, de felelősséget éreztek a visszaállított trianoni Magyarországra menekült mintegy négyszázezer, újra határon túlivá vált magyar elhelyezéséért, s tisztában voltak azzal, hogy a háború alatt keletkezett óriási német adósság és a rombolások kára sohasem térül meg. Sokan mégis erkölcsi dilemmába kerültek, és elítélték a kollektív felelősségre vonás gyakorlatát. Végül százhúszezer németet szállítottak ki; sok tízezren már korábban feladták magyar állampolgárságukat, evakuálták őket a hátráló német csapatok, vagy pedig a Szovjetunióba hurcolták őket kényszermunkára.
A kisgazda és a parasztpárti politikusok egy része (Bibó, Keszthelyi) fontos lépéseket tett a méltánytalanság megszüntetésére. Meglepő, hogy Johan Till (lásd a pénteki számunkban közölt írását!) nem ismeri a Magyarországon 1944 után létrejött kényszerkoalíció valódi jellegét, s abban a parasztpártokat politikailag „dominánsnak” tekinti. A kisgazda választási győzelem ellenére az országot a kommunisták irányították. Például szinte hihetetlen, de igaz történelmi unikum, hogy a „győztes” párt adta, hivatalban lévő miniszterelnök (Nagy Ferenc) kénytelen volt elmenekülni a pártja által „dominált” országból.
