A fél éve hivatalban lévő új francia köztársasági elnök nemcsak politikájában, hanem annak stílusában is szakítást hirdetett elődjeivel szemben: míg Francois Mitterrand és Jacques Chirac kommunikációs stratégiája a ritka, de hangzatos megszólalás volt, addig Nicolas Sarkozy tudatosan a folyamatosan és leállíthatatlanul mindent kommentáló államfő pozícióját választotta. Az új stratégia sikerességének bizonyítéka az, hogy amikor valamilyen ügyben nem szólal meg vagy késlekedik az elnök, a franciáknak már hiányérzetük van.
A TNS-Sofres közvélemény-kutatóintézetnek a Le Journal du Dimanche című párizsi újságban vasárnap közzétett felmérése szerint a franciák 51 százaléka (a jobboldali választók 92 százaléka, a baloldali tábornak pedig 28 százaléka) helyesli azt, ahogy Sarkozy elnököl, s 48 százalékuk szerint az államfő jól teszi, hogy folyamatosan közli véleményét a médiában. A megkérdezettek 46 százaléka szerint viszont az elnök túl sokat mutatkozik, míg hat százalékuknak nincs véleménye a kérdésről. Augusztusban még 59 százalékuknak tetszett a folyamatos elnöki médiajelenlét és 40 százalék ítélte el azt. Abban viszont a francia társadalom 57 százaléka egyetért, hogy Sarkozy pontosan tudja, hogy merre halad és hosszútávra tervezi politikáját.
Az államfőt múlt heti kínai kétnapos látogatására fél kormánya mellett most először édesanyja is elkísérte. A kormányhoz közeli Le Figaro című napilap beszámolója szerint a 80 éves görög-zsidó származású, kiváló humorú egykori ügyvédnő saját fiát lekörözve azonnal a társaság középpontja lett. Az elnök által Dadunak becézett Andrée Mallah a következő történettel szórakoztatta a francia küldöttség tagjait: amikor Sarkozy 1993-ban pénzügyminiszter lett, édesanyja egyik ismerőse szerint nagyon jól irányította a tárcát. Ugyanez az ismerős 2003-ban kiváló belügyminisztert fedezett fel Sarkozyben, aztán őt gondolta Franciaország legjobb gazdasági miniszterének, s megállapította, hogy neki kéne valamennyi tárca élére állnia. „Hát most pont azt csinálja!” – mondta állítólag kacarászva az elnök édesanyja a kormánytagok előtt.
Sarkozy ugyanis bevallottan nem elnököl, hanem kormányoz. Ebből fakadóan hiperaktív stílusának eredménye, hogy minden olyan miniszteri megszólalás, amely nem az államfő szavainak tolmácsolása, gyakorlatilag semmilyen erővel nem bír a közvélemény számára. Ennek bizonyítéka, hogy amíg eddig minden nagyobb politikai esemény (bolgár ápolónők kiszabadítása, környezetvédelmi intézkedéssorozat, a csádi feltételezett „gyermekrablás” esete) kapcsán többségben volt azok a franciák, akik a pontosan kiszámított, látványos elnöki fellépést vagy a sztrájkok esetén megtervezett visszavonulását kielégítőnek tartották, addig a múlt heti, nem várt külvárosi zavargások kapcsán a társadalom 47 százaléka úgy gondolja, hogy Sarkozy nem szentelt elegendő figyelmet a kérdésnek, és csak 33 százalék volt elégedett az elnöki fellépéssel.
A köztársasági elnök ugyanis a zavargások első két estéjén még Kínában tartózkodott, és ezalatt Francois Fillon kormányfő és belügyminisztere határozott nyilatkozatai gyakorlatilag nem is léteztek a közvélemény számára. A kedélyek csak akkor nyugodtak meg, amikor az ázsiai országból hazatérő elnök a repülőtérről egyenesen a megsérült rendőrök kórházi ágyához sietett, rögtön utána hivatalában fogadta a zavargásokat kirobbantó baleset áldozatainak családtagjait, beszédet mondott kétezer rendőr előtt, majd élő adásban szólalt meg a kereskedelmi és a közszolgálati tv-híradókban. Vagyis újra ő irányította a közbeszédet.
A spontán kitört zavargások egyik meglepő tanulsága az volt, hogy a közvélemény számára a politika az elnök nélkül már nem is létezik. Ebből a szempontból Sarkozy mérlege – stílusát tekintve – mindenképpen pozitív.
(MTI)
