Rosenfeld Bellának (írói nevén Fehér Judit) egyetlen képe maradt meg a hagyatékban: a dátum nélküli fotó röviddel a házasságkötése után készülhetett Fotók: Népszava-archív
Volt egyszer egy láda Hawaiiban. Abban volt egy kisebb láda, amire még itt, Magyarországon nevek kerültek: Bródy Sándor, Hunyady Margit, Hunyady Sándor és Bródy Illés. A ládához negyven éven át nem nyúlt senki. De amikor az ezredforduló eljött, akkor Bródy Sándor unokája, Alexander Brody a fiával együtt fölnyitotta, és ott volt a múlt: a szerelmes levelekben, a kéziratokban s az egyéb kordokumentumokban.
John Lukacs azt írja: „Felelősek vagyunk azért is, amire emlékezünk – amire és ahogy emlékezni kívánunk.” Alexander Brody évek óta ezt teszi. Tavaly november 22-én könyvet jelentetett meg Hunyady Margitról, a híres színésznőről, Bródy Sándor egykorvolt szerelméről, aki az írónak fiúgyermeket is szült, ám egy hónappal annak világrajövetele előtt Bródy egy másik asszonyt vezetett az oltár elé. Tavaly november 22-én, miközben mindenki ezt a különös szerelmet böngészte, Alexander Brody már egy másik múltra emlékezett.
– Újabb regény?
– Nem egészen – mondta pestbudai lakásában Alexander Brody.
– A szerzője magyar?
– Igen.
– Korát tekintve ötven éven felüli?
– 2008-ban lesz halálának századik évfordulója.
– De hogyan talált rá?
– Könnyen.
– Ismét az a Hawaiiban őrzött láda segített?
– Igen.
– Ismerte őt személyesen?
– Ha interjút kérnek tőlem, sosem mulasztják el megkérdezni, mi a véleményem, a nagyapám milyen ember volt, mire én mindig azt válaszolom, nehezen tudok erre felelni, mivel meghalt a születésem előtt.
– Ez a ládából felfedezett írónő személye köthető az ön nagyapjához?
– Igen.
– Ő volt Bródy Sándor másik nagy szerelme?
– Egyesek szerint jobban írt, mint az én Bródy nagyapám.
2007. november 22., Pestbudán, a Vadrózsa étteremben Alexander Brody megint egy régi asszonyról, egy réges-régi szerelemről beszélt. Rosenfeld Bella egykori bálkirálynőről, akinek a bőre tejfehér volt, a haja meg vörös zuhatag, és Bródyt, a szépembert a Heves megyei Ártányban, egy esküvőn pillantotta meg. Bródy akkoriban újságíró volt Kolozsvárott, három lapot is szerkesztett, és huszonöt éves korára már három könyve jelent meg. Amikor Rosenfeld Bella az apjának elmondta, mit érez Bródy Sándor iránt, akivel egyazon pillanatban estek szerelembe, Rosenfeld Salamon fölkerekedett, és Kolozsvárra ment. Hogy ott mi történt, azt egy másik Bródy írta meg:
„Rosenfeld Salamon, miután megállapította, hogy Bródyt jobban ismerik Erdélyben a végrehajtók és a színészek, mint a bankigazgatók, megjelent egy napon Bródy kolozsvári lakásán, hogy visszavásárolja lányát az írnoktól.
Dél volt már, a lakás ajtaja nyitva, és az ágyban meztelen testtel ott szivarozott a hosszú hajú újságíró. Salamon megállt három lépésre az ágytól, és anélkül, hogy megnevezte volna magát, feltette kérdését:
– Mennyi?
Az író nem értette, mit akar a szürke lüszterruhás, jóképű, középkorú úriember, és visszakérdezte:
– Mi az, hogy mennyi?
– Mennyi az az összeg, amiért Ön hajlandó lemondani Bella lányom kezéről? – mondta Salamon, és már kezdte kigombolni bugyellárisát belső mellényzsebéből.
Bródy Sándor felült az ágyban, elhajította szivarját, és kezével az ajtó felé mutatott:
– Mars ki!
Az idegennek tetszhetett a válasz, közelebb lépett az ágyhoz, kézfogásra nyújtotta a kezét, és elismeréssel pótolta ki a belépéskor elmulasztott köszönést:
– Hát akkor adjon isten, hírlapíró úr…”
– Szerencsés az az ember – vallja Alexander Brody -, akinek ősei regényhősök életét élhették, és akinek családi hagyatékában megtalálhatók ennek árulkodó nyomai. Ez volt nagyanyám, írói nevén Fehér Judit, és nagyapám, Bródy Sándor sorsa. Fehér Judit Asszonyok című novelláskötete 1906-ban jelent meg, s bár nagyanyám harminckilenc éves korában már meghalt, a hajdani bálkirálynőnek még arra is volt ideje, hogy öt gyermekkel ajándékozza meg férjét, a csapongó zsenit. Személyesen én se a nagyanyámat, se a nagyapámat nem ismertem – mondta Alexander Brody a Vadrózsában. – Róluk leginkább a nagybátyáim és az édesanyám meséltek. Azt hiszem, ők ketten, a nagyanyám és a nagyapám kezdettől fogva nem egymásnak voltak teremtve. Ahogy Feszty Árpádné, Jókai Róza írta: ” Bródynénak is írónak kellett volna lenni. Nagy, férfias tehetség volt… Hű, fanatikusan hű egész a konokságig az urához, de épp oly hű mindenhez, amit egyszer övének vallott: elvekhez, kötelességekhez, meggyőződésekhez. Mikor észrevette, hogy ura nem lehet hű – nincs a természetében -, az egész férfinemet megvetette örökre… Nem tudott testvér, pajtás lenni, csak szerelmet várt az urától. Ha képes lett volna erre, sohase válnak el…”
– A nagymamám, Rosenfeld Bella – mondta a Vadrózsában Alexander Brody – már tizenkilenc évesen írói tehetség volt. Írónő szeretett volna lenni, de nem akart vetélkedni a férjével.
„Szeretem az irodalmat, fiatal létemre majdnem olyan erősen érdekelt, mint a szerelem.” „…tizenkilenc éves voltam már, amikor megírtam első novellámat. Ez az írás egy író buzdítására történt, aki huszonegy éves volt, és ebből a körülményből kifolyólag szépnek és jónak találta mindazt, amit egy fiatal leány csinál. Vállalkozott is, hogy megfejeli a novellámat a nyilvánosság számára. Én büszkeségből tiltakoztam ez ellen…” (Fehér Judit, azaz Rosenfeld Bella önmagáról)
„Mennyit nem adnék érte most ha nem tudna irni, ha tudnám hogy nem tud irni; féltékeny vagyok arra s félek attól a mi azelött elragadott – az irótol, magában. A ki olyan korrektül tud kifejezni érzéseket melyeket nem érez: nem téveszti e magát össze néha?” (Bródy Sándor egyik levele Rosenfeld Bellához )
– Nagyapámnak volt egy műve, a címe Fehér Könyv, és el tudom képzelni, hogy nagyanyám írói nevének, a Fehér Juditnak ehhez is van valami köze. Bródy János – Alexander Brody édesapja – a szerk. – 1938-ban azt írta: „Kettejük házasságának a halálát egy fizikai haláleset okozta és előzte meg: Mici nevű néném, elsőszülöttük nyolcéves korában agyhártyalobban megbetegedett… A ragaszték kihullott – az együvé tartozás érzése megszűnt. Mici halála után még három évet éltek együtt apám és anyám, hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Ekkor kezdődött apám vándorélete, ekkor tartott egyszerre lakást négy különböző budapesti házban.”
– Rosenfeld Bella nagyanyám – mondta a Vadrózsában Alexander Brody – két évvel novelláskötete megjelenése után halt meg. Tüdőlobban, amit ma, azt hiszem, úgy hívnak, hogy tüdőgyulladás. Az iratain, a levelein kívül nincs egyebem tőle. Talán azért, mert ebből a négy vagy öt lakásból három hotelekben volt. Soha semmit nem őriztek meg. Nem voltak tárgyakhoz kötöttek, inkább emberekhez, ami szerintem nem rossz szokás. Ebben a most megjelent könyvben, ami a „Fehér Judit Asszonyok” címet viseli, a nagyanyámnak minden föllelt levelét közreadtuk. Mert én olyat nem csinálok, hogy a levelekből bármit is visszatartok. Nehéz volt az elhatározás, az, hogy ezt a dokumentumregényt is megcsinálom. Végül azért döntöttem így, mert azt gondolom, hogy az irodalmi história számára érdekes lehet. Érdekes korszak, érdekes emberek. Nagyanyámék, nagyapámék levelezéséből csakis azok a részek hiányoznak, ahol a papír is; mert nagy valószínűséggel a nagyanyám összegyűrte és összetépte. Amikor egymással szakítottak, Bródy a maga írta leveleit visszakérte. Vannak köztük szerelmesek: „Aztán ne dicsekedjék a nagy szeretetével, ha maga van az én levegőmben felényire se szeretne úgy mint én most magát, s ha én volnék a maga állapotjában: kétszer úgy szeretném mint maga most engem…” És vannak „szakítós” levelek is: „Semmi harag, semmi gyanú, semmi szeretet.” „Menjen maga is békén… Őrült állatok vagyunk az egyik megvágja a másik szívét, de mindegyik csak a magáét fájlalja, azért ordít.”
A Pesti Hírlap 1908. október 30-i száma szerint Bródy Sándor volt felesége, született Rosenfeld Bella erős egyéniségű és mégis minden ízében nőies asszony volt. Halálát négy gyermeke siratja, temetése pénteken, délelőtt 11 órakor lesz az új izraelita temető halottasházából.
Scipiades Erzsébet
