Népszabadság * S. M. * 2007. november 30.
Első alkalommal rendeznek felolvasóestet a Nemzeti Színházban, és nem kisebb névvel kezdenek, mint Kertész Imre. A neves magyar író irodalmi Nobel-díjának ötödik évfordulóján, december 5-én este nyolc órakor várja az érdeklődőket a színházba, ahol a felolvasóest után dedikálja is könyveit.
Bár a díjat az 1975-ben megjelent Sorstalanságért kapta, a felolvasóestre egyik legújabb, tavaly kiadott művével, a K. dossziéval érkezik. Ez nem más, mint „önéletrajz két hangra”: regényes párbeszéd Kertész Imre életéről – szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról, hogyan függ öszsze saját élete hőseinek sorsával, vagyis az élet az irodalommal.
A könyv választ ad többek között arra, hogy Kertész Imre milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá, valamint hogy mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit.

