Hivatalos izraeli-palesztin béketárgyalások kezdődtek szerdán a Fehér Házban. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az egynapos annapolisi Közel-Kelet-konferencia végén jelentette be, hogy George W. Bush meghívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt a Fehér Házba, hogy szimbolikusan megkezdjék a kétoldalú tárgyalásokat.
Nehéz útra léptek a tárgyaló felek Annapolisban Bush elnök bábáskodásával Fotó: Reuters Rice külügyminiszter jóslata szerint az izraeli-palesztin békeegyezményhez vezető út nehéz és kockázatos lesz. Az amerikai diplomácia vezetője rámutatott, hogy az áttörés érdekében mindkét félnek áldozatokat kell hoznia. „A kudarc nem lehet alternatíva” – szögezte le Condoleezza Rice. A Fehér Ház James Jones nyugalmazott tábornokot, volt NATO-főparancsnokot kérte fel az izraeliek és a palesztinok közötti közvetítésre.
Tel-Avivban úgy tudják, hogy Bush elnök kedden már majdnem elkezdte a beszédét, amikor Rice külügyminiszter még mindig ösztökélte Olmertet és Abbászt, hogy írják végre alá a közös nyilatkozatot. A szöveggel, ahogy lenni szokott, mindenki félig elégedett, félig csalódott. Olmert a javára írja, hogy a nyilatkozat szerint a béketárgyalások során „minden vitás kérdést megtárgyalnak”, de egyetlen konkrét kérdést sem említettek meg. Bármely vitás kérdés felvetése – Jeruzsálem, határok, menekültek – kormányválságot vonhatott volna maga után.
A palesztinok elégedettek, mert a nyilatkozat megemlíti ugyan a „két egymás mellett békében élő nemzeti államot”, de a szövegezéssel sikerült elkerülniük Izrael „mint a zsidó nemzet államának” elismerését. Így most azt mondhatják, hogy nem tettek semmilyen „elvi” engedményt.
A palesztinok egyéves határidőt akartak szabni a béketárgyalásoknak, az izraeliek ezt ellenezték. Az egy év végül bekerült a nyilatkozatba és Bush elnök beszédébe is, de nem kötelező jelleggel: semmilyen szankció nem sújtja azt, akinek a hibájából nem érnek véget időben a tárgyalások. A palesztinok azt akarták, hogy háromtagú amerikai-izraeli-palesztin bizottság felügyelje a kötelezettségek teljesítését; az izraeliek tartottak attól, hogy majd gyakran kisebbségben maradnak. A bizottság végül kéttagú, palesztin-izraeli lesz, egy amerikai megfigyelő, James Jones tábornok fogja felügyelni munkáját, nem lesz azonban döntő szavazata.
Yehuda Lahav (Tel-Aviv)
Ahogy a világlapok látják
„A szunnita arab államok körében nagy a megkönnyebbülés, hogy az Egyesült Államok újra bekapcsolódott a muzulmán államok szívéhez közelebb álló, nagyobb és fontosabb csatába. Az iszlám radikalizmustól való félelem hozta össze ismét az arabokat, azt remélve, hogy Washingtont meggyőzik az izraeli- palesztin probléma megoldásának sürgősségéről.”
„Az annapolisi konferencia eredményeként az izraeli-palesztin béketárgyalások újrakezdése a részvevők megcsappant tekintélye miatt kockázatos és merész vállalkozás, de ez az utolsó lehetőség az önálló palesztin állam létrehozására.”
„Bush elnök olyan szerepet vállalt magára, amelyet hivatali idejének eddigi hét évében messziről elkerült, azt ígérte, hogy az Egyesült Államok folyamatosan ellenőrzi és értékeli a végső megállapodásról tárgyaló felek tetteit és eltökéltségét.”
„A találkozó kísérlet volt Bush elnök hírnevének javítására az Irak elleni háború kérdésében és – többek között – a palesztin ügyben képviselt zavaros és bizonytalan álláspontjai miatt reá mért végzetes csapások után.”
„A gondosan megkoreografált kézfogás a közel-keleti béketeremtés elengedhetetlen kellékévé vált, a diplomácia halálosan fontos eszközévé. A szaúdiak és a szíriaiak Annapolisban óvakodtak attól, hogy Olmerttel kezet fogjanak.”
