Forrás: Magyar Hírlap

Az MSZP továbbra sem alakította ki álláspontját Döry Miklós antiszemita kijelentéséről. Mindeközben a XIII. kerületi szocialistákat egy folyamatban lévő bírósági ügy is nyugtalanítja.

Döry Miklós ügyében továbbra is hallgatnak a szocialisták. Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök két nappal ezelőtt fogadta a Zsidó Világkongresszus elnökét, valamint a Mazsihisz vezetőit. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus nyáron megválasztott elnöke előtt is kijelentette, hogy elutasítja a magyarországi antiszemita és szélsőjobboldali megnyilvánulásokat, akárcsak a faji, vallási diszkriminációt. Beszélt a diszkrimináció és gyűlöletkeltés elleni törvényjavaslatról is. Pártelnökként viszont még mindig nem reagált, a Fidesz felszólítása ellenére sem, Döry Miklós XIII. kerületi szocialista képviselő kijelentésére. Ő egy testületi ülésen a fideszes Szabó Györgynek azt mondta, hogy túl sok időt töltött Izraelben, de ha a hazai állapotok nem tetszenek neki, akkor a schengeni határok már nyitva állnak. Szabó György korábban tíz évig élt Izraelben, izraeli-magyar kettős állampolgár. Döryt lemondásra szólította fel a helyi Fidesz és az SZDSZ. A kerületi szocialisták elnöke első körben elhatárolódott a kijelentéstől, a frakció tagjai közül többen bocsánatot kértek Szabótól, de a XIII. kerületi szocialisták hivatalos közleményükben később már politikai haszonszerzésnek értékelték a Fidesz reakcióját, kijelentve, hogy Döry nem tett antiszemita kijelentést, és félremagyarázzák a történteket. A helyi szocialisták kedélyeit nem csak ez az ügy borzolja. Képviselőjük, Szűcs Péter Gábor gyanúsítottja egy büntetőpernek. Az ügy előzménye, hogy a 2006-os a kampányidőszakban, két plakátozó Fidesz-aktivistát bántalmaztak. A per másik érdekessége, hogy az iratok szerint egy Döry Miklós nevű ember is szereplője az ügynek, aki Szűccsel volt, amikor az inzultus történt.

(MH)

Comments are closed.