A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a magyarországi zsidó közösségekkel, ifjúsági-és civil szervezetekkel közösen december 11-én kedden, délután öt órától, a fény és a szeretet ünnepének utolsó napján, Közös Hanuka Napot szervez a Papp László Sportarénában.
Hanuka ünnepe a szeretetről, az összetartozásról és a csodáról szól, ezért a szervezők minél több érdeklődővel szeretnék megismertetni a zsidó kultúrát.
Délután háromtól a folyosón a Zsidó szervezetek utcájában gyermek-ifjúsági programokkal, fotókiállításokkal, kézműves-piaccal várják a családosokat. Tanulj meg héberül egy óra alatt címmel meglepetés héber órán is részt vehet a közönség. A küzdőtéren a színpad mögött ugyancsak háromtól fánkevő verseny, hullahopp karikázás, dekázás és a történelmi egyházak közötti játékos sportvetélkedő lesz.
Az I. emeleti nagyteremben négy órától A zsidó nő címmel Heller Ágnes filozófussal és Pető Andrea történész-szociológussal Lancz Éva, a Wizo elnöke társalog. Öt órától, Közel van-e a Közel-Kelet? – a magyar külpolitika és Izrael címmel Németh Zsolttal (Fidesz), a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökével, Szabó Vilmossal (MSZP), a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága alelnökével Seres László újságíró, a Hírszerző hírportál vezető szerkesztője beszélget a Magyarországi Cionista Szövetség szervezésében.
A II. emeleti nagyteremben öttől Sub Bass Monsters koncertjét hallhatják az érdeklődők, miközben a Nagyszínpadon az Izraeli táncegyüttes tartja meg előadását.
Hatkor közös hanukai gyertyagyújtás lesz Deutsch Róbert főrabbival. Este Nyolckor kezdődik Brotherhood of Brass címmel Frank London”s Klezmer Brass Allstars és Európa legnépszerűbb rezesbandája a Boban Markovic Orkestar ünnepi koncertje.
Frank London főleg a Klezmaticsnak trombitásaként ismert, életműve azonban túlmutat a világ legnépszerűbb klezmeregyüttesén. Nevéhez fűződik a kilencvenes évek alternatív zsidó zenei mozgalmában megkerülhetetlen, dzsesszrockot játszó Hasidic New Wave, illetve a Frank London”s Klezmer Brass Allstars. Az együttes a szerb Boban Markovic zenekarával közösen készítetett lemezt, Brotherhood of Brass címmel. Az album azt a sok száz éves hagyományt idézi fel, amikor a romák és a zsidók együtt muzsikáltak.
Népszava Online

