Forrás: Magyar Hírlap

Jelentős diplomáciai puhítás, háttértárgyalások sorozata vezette fel az izraeli-palesztin konfliktus megoldására irányuló annapolisi békekonferenciát. A tárgyalások lapzártakor még tartottak, de kevesen számítottak áttörésre.

Harapófogóban Bush elnök: mögötte Mahmud Abbasz, előtte Ehud Olmert (Fotó: Reuters – Larry Downing)

Az annapolisi nemzetközi Közel-Kelet-konferencia izraeli és palesztin tárgyalói az egynapos tanácskozás kezdetéig nem tudtak megegyezni egy olyan közös dokumentum szövegében, amely a jövőbeni béketárgyalások kereteit rögzítené.

George Bush amerikai elnök mindent bedobott a sikerért. Külön-külön egyeztetett Mahmud Abbasz palesztin elnökkel, illetve Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, majd hármasban is egyeztettek. A palesztin-izraeli delegáció eközben közös nyilatkozatról alkudozott, de lapzártáig nem sikerült tető alá hozniuk, míg a közel-keleti kvartett (Oroszország, Egyesült Államok, EU, ENSZ) szintén összeült.

Az annapolisi hangulatról árulkodik, hogy Szaud el-Fejszal szaúdi külügyminiszter hétfőn közölte: „Nem színházat játszani jöttünk, hanem komoly békét kötni, semmit sem teszünk, ami ettől eltérítene bennünket.” Ehud Olmert izraeli miniszterelnök erre annyit mondott, hogy nem nyújtja olyan embernek a kezét, aki nem hajlandó kezet fogni az izraeli nemzettel. Az eddigi (eredménytelen) közel-keleti békekonferenciák teátrális, kézfogós jelenete így vélhetően elmarad (legalábbis a szaúdiak részéről), ettől azonban még sikeres lehet a csúcs, bár tegnap még súlyos nézeteltéréseik voltak a feleknek.

Gázában a Hamasz („Abbasz áruló”) vezetésével százezren tüntettek a békecsúcs ellen, Olmertet a Benjamin Netanjahu („a palesztinok az ujjukat sem mozdították a terror megállítására”) vezette ellenzék bírálja, míg George Bush elnököt az idő sürgeti, hisz bő egy év múlva távozik a Fehér Házból. Mindezek ismeretében már az is eredmény, hogy negyven ország – csaknem az összes arab állam, köztük Szíria és Szaúd-Arábia – jelen van. Ennek azonban ára volt. Washington megígérte, hogy a palesztin állam létrehozása mellett megoldást találnak minden fontos problémára. Szíria és Libanon is területeket követel Izraeltől, és ott van még Jeruzsálem megosztásának, illetve a palesztin menekültek visszatérésnek ügye.

A szaúdi külügyminiszter szerint a Fehér Ház arra is ígéretet tett, hogy egy éven belül eredményre vezetnek a tárgyalások, Washington emellett „különleges javaslatokat” is kilátásba helyezett.

JV

Comments are closed.