George Bush aggódik a közel-keleti békefolyamat esetleges sikertelenségének következményei miatt.
Az amerikai elnök néhány órával azután, hogy megnyitotta az annapolisi Közel-Kelet-konferenciát, egy interjúban azt mondta: mégis „érdemes megpróbálni”, ez erkölcsi kötelesség.
Bush szerint a békefolyamat kudarca azzal a veszéllyel jár, hogy ha a palesztinok számára nem teremtenek jövőképet, akkor több nemzedék is „elveszhet”, teret nyerhet a radikalizmus, a szélsőségesség.
Az amerikai elnök kifejtette: a cél az, hogy a felek 14 hónapon belül, még elnökségének lejárta előtt egyetértésre jussanak. Hozzátette ugyanakkor: Izraelnek és a palesztinoknak időre van szükségük a megegyezéshez.
Bush – aki sokan bírálnak, amiért eddig „távol tartotta magát” a közel-keleti rendezéstől – kijelentette: elkötelezte magát a békefolyamat előmozdítása mellett. Mint mondta, Annapolis egy elképzelés körvonalazásának a kezdete, annak, hogy két állam, Izrael és Palesztina békében él egymás mellett.
Bush hétfőn azt mondta Ehud Olmert izraeli kormányfőnek, hogy optimista a konferenciát illetően. Olmert óvatosabban fogalmazott, csak azt méltatta, hogy olyan arab országok is részt vesznek a tanácskozáson, amelyek nem ismerik el Izrael létét.
Bush 2001-es hivatalba lépésekor élesen bírálta Bill Clintont, amiért elődje egy 11 órás csúcstalálkozón akarta nyélbe ütni a békemegállapodást Camp Davidben. Az akkori közeledésnek a kiújult izraeli-palesztin erőszak vetett véget. Annapolis előtt Bush több alkalommal értésre adta: ő korlátozott szerepet szán magának a békefolyamatban. „Az Egyesült Államok nem kényszerítheti rá (a felekre) elképzeléseit, de előmozdíthatjuk (a folyamatot)” – mondta.
Bush és Condoleezza Rice külügyminiszter szerint Camp David óta megváltoztak a feltételek. Újdonság, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök ellenzi az erőszakot, ezenkívül az arab hatalmakat egyesíti az egyre nagyobb befolyásra törekvő, nem arab Irán miatti aggodalom.

